hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


1,5-es diabetes mellitus


1,5-es diabetes mellitus

| |
 

Melyik a leggyakoribb diabetes-forma felnőtteknél? – gyakran kérdezik az orvosi egyetemistáktól, és a választ kötelező fújniuk: a 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM). És melyik a második leggyakoribb diabetes típus? Erre a kérdésre már nem olyan egyértelmű válasz. Legtöbben azt válaszolnánk, hogy az 1-es típusú diabetes (T1DM). A klasszikus T1DM-al - mely napok-hetek alatt, látványos tünetekkel kezdődik, és azonnali inzulin függőséggel jár - felnőtteknél egyre ritkábban találkozunk.

Sokkal gyakrabban találkozunk a T2DM-es típusú diabeteshez hasonló megjelenésű, de szintén autoimmun mechanizmusú LADA (késői autoimmun diabetes) típusú diabetessel, mely a T2DM-ek akár 10-15%-át is adhatják. Angolszász irodalomban a LADA-t gyakran 1,5-es diabetesnek is hívják. A LADA típusú diabetes nem önálló kórforma, hanem olyan T1DM típusú diabetes mely csak hónapok-évek alatt vezet inzulinfüggőséghez, mely azonban nem jelenti azt, hogy az inzulinkezeléssel várnunk kell, ugyanis a mihamarabb elkezdett inzulinkezelés lassíthatja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek kimerülését. A késlekedés akár fokozhatja az akut szövődmények kialakulásának rizikóját is.

A Magyar Diabetes Társaság szakmai irányelve alapján, Magyarországon kb. 500000-550000 cukorbeteg lehet, akiknek minimum 90%-a T2DM típusú, kevesebb, mint 10%-a T1DM típusú, azonban a T2DM típusnak tartott cukorbetegek között „rejtőzködhet” akár 10-15%-nyi valójában LADA beteg, tehet LADA típusú diabeteses akár több is lehet, mint a klasszikus T1DM típusú diabetes. Természetesen az autoimmun mechanizmus alapján a LADA helyesen 1-es típusnak tartandó.

Kialakulhat-e T2DM típusú diabeteses betegnek autoimmun (T1DM) diabetese? A válasz igen, ha a 2-es típusúban indul el az autoimmun folyamat. Ezt úgy vehetjük észre, ha a 2-es típusú diabeteses hirtelen inzulinfüggővé válik, persze, azt, hogy ez a T2DM progressziója, vagy autoimmunitás okozza, csak az antitestek vizsgálatával lehet eldönteni, klinikailag mindenképpen inzulinadást igényel. Lehet-e T1DM-es betegnek T2DM-a? Persze, lehet, gyakran mi, orvosok okozzuk, mikor „túlinzulinozzuk” a beteget, és iatrogén módon okozunk inzulinrezisztenciát. Persze az is lehet, hogy az egyébként jól kezelt T1DM beteg, korának, testsúlyának növekedésével kialakul a maga természetes módján a T2DM.

Még egy kicsit lehet bonyolítani a klinikusok életét: Minden T1DM-betegben van autoantitestek? A válasz: nem, ismertek olyan T1DM fenotípusát mutató betegek, akiknek nem sikerült kimutatni az autoantitesteket, de ez egy várható jelenség, ha tudjuk, hogy az T1DM autoimmun folyamata alapvetően sejtek által mediált, tehát az autoantitestek hiánya nem jelenti az autoimmun folyamat hiányát, csak sejtekkel működő labortesztünk még nincs, és ezért nem tudjuk kimutatni.

Végezetül, ami a klinikumban fontos: minél fiatalabb a beteg, minél soványabb, minél több, minél szignifikánsabb tünettel jelentkezik a diabetes, minél gyorsabban és magasabbra emelkedik a vércukor annál valószínűbb a T1DM, ezért ilyen esetekben és minden kétes esetben minél hamarabbi inzulinkezelés javasolt.


Dr. Kis János Tibor
eLitMed.hu

Kapcsolódó anyagok

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

Dr. Baloghy Mária Emlékkiállítás

A szív majdnem … gyilkosa

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, mely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek a hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2, 80,38%; p<0,001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A 6 hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül.

Tovább


A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A VERITAS vizsgálat igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos mérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakciót”, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz.

Tovább


ACE-gátló kezelés infarktus előtt és után Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Összefoglaló az ACE-gátlók és ARB-k coronaria atherosclerosisára való hatásáról. Amíg az ACE-gátlók és az ARB-k balkamra-diszfunkcióra való hatása régóta ismert, a kedvező reverz remodelláció sokat vizsgált effekt, addig ezen szereknek a coronaria atheroscleroticus folyamataira való hatása kevésbé volt a figyelem fókuszában. Valójában az ACE-gátlók kedvező hatása az atherosclerosisra igen korán kimutatható, ezért fontos már az infarktus előtt is az ACE-gátló kezelés. Külön figyelmet érdemel a veseelégtelenség és a betegek hosszú távú adherenciája ezen betegcsoportban.

Tovább


A hypertoniás betegek cardiovasculariskockázat-függő hatékony terápiája a Magyar Hypertonia Regiszter adatai alapján Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Magyarországon több mint 3,5 millió lakosnak van magasvérnyomás-betegsége. A nem gyógyszeres és gyógyszeres terápia „eredményeképpen” azonban csak 40-45% között van azok száma, akiknél elértük a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomásértéket. Ennek oka lehet a nem megfelelően választott vérnyomáscsökkentő terápia, a nem megfelelő gondozás, de ugyanilyen értékkel járul hozzá a sikertelenséghez az orvos-beteg együttműködés elégtelensége és a betegek nem kellő informáltsága. A Magyar Hypertonia Regiszter 2015. évi adatbázisa alapján kiderült, hogy a célvérnyomás-elérés területileg jelentősen különbözik hazánkban és a hypertoniabetegség vonatkozásában, ez lényegében egybeesik a hypertoniamorbiditás és -mortalitás területi eltéréseivel. A területi megosztottság hátterében a szociális-kulturális és gazdasági háttér különbözőségén kívül jelentős szerepet játszhat az egészségügyi ellátás különbözősége és a szakmai munka eltérő megfelelősége. Hypertoniás betegekben a leggyakoribb és legnagyobb kockázati tényezőt jelentő diabetes mellitust, ischaemiás szívbetegséget és krónikus vesebetegséget vizsgálva, mindhárom egyidejű fennállásakor a célvérnyomás-elérési arány csak 26% volt férfiakban és 33% volt nőkben. A Regiszter adatai alapján kiderült, hogy a perifériás érbetegség a nőknél vezető ok a célértékelérés sikertelenségében, melyet a zsíranyagcsere- és a húgysavanyagcsere-zavar, továbbá az elhízás követ. Férfiaknál a zsíranyagcsere-zavar a vezető ok, melyet a dohányzás, alkoholfogyasztás és a perifériás érbetegség követ. Az összesített eredmények alapján a betegek 88%-a kombinált kezelést kapott és a kombinációban a szakmai irányelvek alapján javasolt bázisgyógyszereket alkalmaz ták. Az ilyen vonatkozásban helyes gyakorlat mellett a nem megfelelő célértékelérési arány okaként a betegkonkordancia és -adherencia nem meg felelősége vethető fel. Mind a betegtájékoztatás, mind az orvos-beteg kapcsolaton belüli gondozás minősége javításra, fejlesztésre szorul. Ennek lehetőségi köre az orvosi kompetenciák egy részének átadása a jól képzett szakasszisztenseknek/ápolóknak, akik a kockázatfelmérésben és alapvizsgálatban meghatározó szerepet játszhatnak. Fontos lenne a gyógyszerészek nagyobb arányú bevonása a gondozásba, a telemedicinális módszerek alkalmazása mellett. A Regiszter adatbázis-feldolgozásának eredményeiből levonható következtetések pedig megerősítik a populációszintű ismeretek fontosságát és a Regiszterbe történő adatfelvétel folytatásának szükségességét is.

Tovább


1,5-es diabetes mellitus