Hírvilág

Növénybiológus és kutatóorvos kapta A nőkért és a tudományért díjat

2017. SZEPTEMBER 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Két kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű pénzdíjas elismerését, amely fiatal nőket ösztönöz tudományos munkájukban. A díjat Tóth Szilvia Zita növénybiológusnak és Wohner Nikolett kutatóorvosnak ítélte az akadémikusokból álló zsűri. Az elmúlt 15 évben 43 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban. Tóth Szilvia Zita növénybiológus a C-vitamin termelését, sejten belüli szállítását és raktározását, valamint növényekben betöltött szerepeit vizsgálja. Wohner Nikolett témája a vérzékenység egy típusának kialakulása . Wohner Nikolett a vérzékenységgel járó von Willebrand-betegség vizsgálata közben tett fontos felfedezéseket, miszerint a betegség kialakulásáért részben egy olyan receptor a felelős, amely egy fontos véralvadási faktor mutációit a vérből kivonja, meggátolva ezzel az alvadást. A kutatásból kiderül, hogy a receptor gátlása fontos előrelépést jelentene a vérzékenység kezelésében. A vizsgálatok kitértek a trombózist okozó vérrögök összetételére is, Wohner Nikolett ezen összetevők hatásainak vizsgálatában ért el jelentős eredményeket, amelyek a későbbiekben segíthetik a trombózis gyógyítását. Wohner Nikolett elmondta: többféle vérzékenységről beszélhetünk, a von Willebrand-betegséget a von Willebrand-faktor hiánya, vagy a vérben való alacsony szintje okozza. Ez a faktor azért felelős, hogy amikor bármilyen érsérülés történik, ne vérezzünk el. A vérlemezkék nem tudnak a von Willebrand-faktor nélkül működni, csak azon keresztül tudnak az érfalban a sérüléskor szabaddá vált kollagén rostokhoz kikötődni - mondta, hozzátéve, hogy az első válaszért - amely tűzoltás a véralvadásban - a von Willebrand-faktor és a vérlemezkék felelősek általában. Elmondta: ezeknél a betegeknél az látható, hogy a vérzés nem akar elállni, mert ez az első vérlemezkedugó nem tud kialakulni. A betegség különböző súlyosságú lehet. Ezzel szemben a hemofíliás betegeknél egy másik faktor hiányzik, amely a véralvadási folyamatban későbbi szerepet tölt be, ezért a vérzés típusa is más ezeknél a betegeknél. Kifejtette, hogy a von Willebrand-betegségnek többféle típusa van, az egyik típus, amikor nem termelődik, egy másikban van von Willebrand-faktor, csak rosszul működik, egy harmadik típusban pedig szintén termelődik, de valamiért idő előtt kikerül a keringésből. "Én azt kutattam, hogy miért tűnnek el ezek a fehérjék" - mondta, hozzátéve: örökletes betegségről van szó. Forrás: MTI MTI 2017. szeptember 27., szerda 13:00

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.