Lecsengett a külföldi egészségügyi szakdolgozók magyarországi munkavállalási rohama, sokan visszatérnek anyaországukba, mint Erdélybe, Szlovákiába, sőt a hazai szakdolgozókat is magukkal csábítják. S ezen nem segít a jövő évi 16 százalékos adókulcs sem. A hazai egészségügyi szakdolgozók bére most sem tartozik olyan adósávba, amelyikben látványos eredményt hoz a 16 százalékos adókulcs, ezért nem lesz érezhetően több a bérük a kedvezőbb adózási viszonyok következtében. A szakdolgozók bruttó 120-140 ezer forintot keresnek, így az adókedvezmény nem hoz nekik érdemi változást. A fővárosi kamara területi rendezvényén beszámoltak egy, a MESZK és a Semmelweis Egyetem által készített kutatásról, mely a szakdolgozók kiégését, élethelyzetét vizsgálta. A vizsgálatba bevont reprezentatív mintában 1,25 gyermeke van egy egészségügyi szakdolgozónak, ezért a két vagy a többgyermekes munkavállalóknak sem eredményez kellő többletpénzt a jövő évi adóváltozás és az egészségügyi járulék emelkedése sem – mondta dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. - A tavalyi 13. havi fizetésmegvonást ugyan kompenzálták két részletben, de azok nem érték el az egyhavi bért az idei esztendőben. 2011-ben pedig még erre sem lehet számítani. - Túlmunkával többletjövedelemhez lehet jutni. Jellemző a túlmunka igénylés a munkáltató részéről? - Az egészségügyi intézmények fenntartói, tulajdonosai arra törekednek, hogy csökkentsék a pótlékokkal, járulékokkal terhelt túlmunkát saját dolgozóik körében. A munkavállalók ennek ellentételezésére más egészségügyi intézményben vállalnak másod-, illetve harmad állást. Ugyanis ott megkapják a munkát, a bért s munkaadójuk is jobban jár, mintha a főállásban végzett túlmunkát kellene kifizetni. Igaz, ez az intézményeknek körülbelül 1000 forintot jelent dolgozóként, de a sok 1000 forint több 10.000 és több 100.000 forint megtakarítást eredményez. Ezért gyakorlattá vált az idegen munkaerő dolgoztatása. Mindenütt visszaszorítják az ügyeleti díjat, a többletjövedelem kifizetését, csak az alapilletményt illetve - ha igényt tartanak a túlmunkára -, a túlórapénzt fizetik ki. - A képzettebb dolgozóknak több az esélyük a jobb fizetésre. Alkalmas az egészségügyi szakképzés arra, hogy megfelelő számú szakembert képezzen ki? - Nagyon kedvezőtlen a helyzet. Míg korábban államilag finanszírozott volt az ápolók, asszisztensek képzése a négy éves középiskolai tanulmányokra épített középfokú egészségügyi képzés keretében, addig mára kikerült ez az iskolarendszerből és piacosodott. Egészségügyi szakképzésre is szakosodott intézmények, szolgáltatók végzik a képzést, átlagosan 200.000-300.000 forintos tandíjért. Sőt, hallottam olyat is, hogy 400.000 forint tandíjat kértek laborasszisztensi képzésért. A beiskolázás összegét vagy a munkáltató, vagy a munkavállaló gazdálkodja ki. 2001-2003 között az egyes államilag támogatott képzésekre az állam teremtette elő a pénzt és kellő számú szakápoló szerzett képesítést. Azonban támogatott képzés hiányában veszélyeztetett lesz az egészségügyi ellátás. Állami normatíva alapján csak a felsőoktatási intézmények kapnak pénzt a felsőoktatás keretében zajló programok működtetésére. Normatív fejkvóta szerint lehet bejutni az államilag támogatott helyekre, illetve önköltséges alapon. Azonban a több, mint 70 egészségügyi OKJ-s képzés mindegyikéért fizetni kell. Ha az intézmény meg tudja finanszírozni a dolgozók képzését, maga fizeti, illetve néhány intézmény a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatokon nyert támogatásból fizeti, vagy a munkavállaló állja. Olyan megoldás is létezik, hogy ugyan a munkáltató nem fizeti a tandíjat, de szerződést köt a dolgozóval és tanulmányi szabadságot ad neki. Beszűkültek az intézmények lehetőségei és keveset tudnak fordítani saját erőből beiskolázásra. Ezért a képzőhelyek elfordulnak az egészségügyi képzésektől. A 2007-es Fővárosi Önkormányzat által kiadott döntés hatására Budapesten jelentősen átalakultak a képzőhelyek. Hét iskolát megszüntettek, így most Budapesten csupán egy, nem csak egészségügyi képzésekre kialakított képzőhelyen folynak ápolói- és asszisztensi képzések. - Milyen megoldást lát a képzésre? - Megoldás lenne, ha az orvosi rezidensképzéshez hasonlóan az egészségügyi szakképzésben is az állam határozná meg, hogy mennyi embert vegyen fel, mennyi legyen az állami támogatás. Olyan államilag támogatott ösztöndíj rendszer kellene, aminek segítségével megfelelő számú szakdolgozó kerülne be az iskolarendszerbe. Egy orvos munkájához 3 ápolót kell biztosítani, melyhez 1000-1200 szakdolgozót kell pótolni, de csak egyharmaduk végez nappali tagozaton. Országosan 1200 fő végez, de ezek közül 1000 fő, mivel alacsonyabb ápolói kvalifikációval rendelkezik, azért végzi az OKJ-s programot, hogy magasabb képesítést szerezzen, s valamennyivel magasabb bérért, többlet kompetenciával dolgozhasson. Pedig az igazi utánpótlás csak a nappali tagozaton végzőkkel lehetséges. Európában és máshol a világon azok a programok voltak sikeresek, melyek ösztöndíjat biztosítottak és egyéb támogatásokkal erősítették a szakképzés megszerzését. - Évekig tanulnak a leendő szakemberek, de kérdés, hogy kapnak-e munkát? - Rendkívül lényeges, hogy a szakképzést megszerzők el tudjanak helyezkedni szakterületükön. Ezt az is akadályozza, hogy nincs meghatározva a jelenleg hatályos minimumrendeletben, pl. hány gyógytornász dolgozzon egy osztályon. A rehabilitációs osztályokon rögzített, de azon kívül még számos osztályon dolgoznak gyógytornászok, mint pl. belgyógyászati, onkológiai, sebészeti osztályokon stb., de létszámuk nincs meghatározva. Csak intézményi szinten van megadva, hogy pl. 1000 ágy esetén 12-14 gyógytornászt kell alkalmazni. Ez azonban nem teszi lehetővé a minőségi munkavégzést. A dietetikusok elhelyezkedésénél az okoz gondot, hogy csak fekvőbeteg intézményekben helyezkedhetnek el, pedig nekik az alap- és a járóbeteg ellátásban is prevenciós munkát kellene végezniük. Egy 1000 ágyas kórházban átlagosan 3-4 dietetikus dolgozik, de ilyen kevés szakember nem tud életmódbeli és étkezési tanácsokat adni a kórház összes betegének és hozzátartozójának. Ez az anomália a pályaelhagyás egyik oka. Az oktatási rendszer drága pénzért kiképzi a szakembereket, de nem fogadja be őket munkavállalóként. A másik nehézség, hogy a munkáltató ellenérdekelt a jól képzett szakemberek alkalmazásában, mert nekik nem 89.000 forintot kell fizetni (ez egy pályakezdő OKJ-s ápoló bére), hanem 122.000 forintot (ez egy főiskolát végzett pályakezdő ápoló bére) és a járulékait. Ezért az ápolás folyamatába kevésbé képzett fiatalokat alkalmaznak és a képzett szakdolgozó melletti munkára osztják be őket. Ugyanis számos területen nincs meghatározva, hogy milyen képesítésű szakdolgozókat alkalmazzanak az intézmények, tekintettel arra, hogy a törvény csupán 15 ágyra adja meg a minimál ápolói létszámot, a magasabb ágyszámokat figyelmen kívül hagyja! - Mennyire kell számolni a Nyugat elszívó hatásával? - Sokan mennek külföldre dolgozni a jobb megélhetés reményében. Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor, 2004-ben volt egy fellángolás, ami folytatódott 2005-ig, 2007-ig. Ezekben az években átlagosan 150 szakdolgozó hagyta el az országot külföldi munkavállalás céljából. Tavaly megemelkedett ez a szám, 532 dolgozó kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyeket, közülük 410 ápolás szakember volt (a többiek elsősorban szülésznők, gyógytornászok, műtős szakasszisztensek és radiográfusok). Ez azért aggasztó, mert 2009-ben összesen nem végeztek ennyien nappali tagozaton középfokú, OKJ-s és felsőoktatási intézményekben. Az iskolapadból 350 frissen végzett ápoló került ki és 410 tervezte, hogy elmegy. Az idei első félévi adatok szerint 250-en kérték ki a dokumentumokat, tehát éves szinten meglesz az 500 fő az idén is. - Számíthatunk arra, hogy külföldről érkezik szakdolgozói utánpótlás? - Nincs utánpótlásuk külföldről sem. Míg a ’90-es évektől 2006-ig jellemző volt, hogy Szlovákiából, a Vajdaságból, Erdélyből, Ukrajnából jöttek át dolgozni Magyarországra szakdolgozók, évente mintegy 350-500 fő, addig ez a tendencia mára megszűnt, sőt a visszájára fordult. Magyarázata, hogy Szlovákiával együtt csatlakoztunk az Unióhoz, így egyenértékűek lettek a két ország diplomái. Ugyanez történt Románia csatlakozásakor is. Azóta nem tekintik célországnak Magyarországot az idegen szakdolgozók, hanem tovább mennek Nyugatra. A szlovák és a román határmenti egészségügyi intézmények vezetői arról számolnak be, hogy megindult a visszaáramlás, anyaországukba térnek vissza a külföldi munkavállalók, mert otthon több fizetést kapnak. Tehát már nem csak Németország, Anglia, Ausztria, Finnország vonzó, hanem az anyaországok is. Csongrád megyéből hallottam, hogy a hazai szakdolgozókat is csábítják magukkal Erdélybe. - Egyértelmű, hogy megfelelő fizetéssel lehetne itthon tartani a dolgozókat. Hogyan képzeli el a fizetésemelést? Lépcsőzetes fizetés-felzárkóztató rendszert kellene kialakítani. Ebben az esetben 3-5 év alatt jutnánk el megfelelő szintre. Ezen kívül nincs más visszatartó erő. A felsőoktatásban végzettek nyelvvizsgával rendelkeznek és elfogadják diplomájukat az Unióban. Régóta várat magára az életpályamodell kidolgozása. Azoknak a 16-18 éves fiataloknak, akik ezen a területen szeretnének elhelyezkedni, biztosítani kell folyamatos képzésüket. Ehhez új képzési program szükséges, mert mára úgy beszűkültek a képzési helyek, hogy egyes régiókban csak nagyítóval lehet találni egyet-egyet, ahol a munkaerőpiacon is értékesnek számító szakképesítést lehet szerezni. Ha a dolgozó lakóhelyétől távol, 80-100 kilométerrel messzebb talál csak iskolát magának, komoly anyagi terhet vesz magára az utazással. Sokszor csalókák a statisztikák, melyek kimutatják a szakdolgozók keresetét. Hétköznap, hétvégén és ünnepnapokon is dolgozik a szakdolgozó, összesen 40 órát hetente, s a munkaadója ezen felül kötelezheti még 8 órai munkára s ezen felül vállalhat még 12 órát. Így heti 52-60 órai munkával keresi meg a nettó 100.000-120.000 forintot. eLitMed Császi Erzsébet