hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Jelbeszéd az életünk



| |
 




"Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol" - írta az Illés együttes 1972-ben Add a kezed címmel megjelent lemezének egyik dalában Bródy János. Abban a korban nyilván más értelmet kívánt kifejezni a szövegével, viszont sokan vannak - és minden bizonnyal lesznek is - olyan embertársaink, akiknek külső segítségre van szükségük a megértésben. A külső szemlélő számára talán egyszerűnek "mutogatásnak" tűnik, pedig a megállapítás egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Ennek a foglakozásnak az elsajátítása nagyon bonyolult és hosszú folyamat, aminek rejtelmeiről kérdeztük Krisztina Guessoumot, vagy ahogy itthon többen ismerik, Henger Krisztinát, aki gyakorló jelnyelvi tolmács és szakmájának elismert tanára.


- Mihez hasonlítható a jelnyelvi tolmács munkája? Hasonlítható egy idegen nyelvi tolmácsoláshoz?

- Igen is, meg nem is. A jelnyelvi tolmács is tolmács, azaz két nyelv, két kultúra között közvetít - az esetek többségében. A két nyelv egyértelmű: a magyar és a magyar jelnyelv, hiszen a jelnyelv sem nemzetközi, minden országnak megvan a sajátja, sőt van ország, ahol több jelnyelv is "forgalomban van". A magyar jelnyelvnek pedig ugyanúgy vannak dialektusai, mint a magyarnak. Az országban hét siketiskola van, hét városban, és kis eltérések a "jelkincsben", illetve a szókincsben adódnak. A két kultúra már sokkal meglepőbb lehet. A siketek azonban antropológiai értelemben más kultúrát képviselnek, ezért igenis kulturális közvetítést is kell produkálni.

- Akkor teljesen ugyanolyan helyzetről beszélhetünk?

- Igen, az elmondottak alapján pontosan ugyanaz a helyzet, mint egy beszélt nyelvi tolmács esetében. Ám amikor az utóbbira gondolunk, többnyire egy angol- vagy franciatolmács jelenik meg előttünk - ebből a szempontból viszont már picit más a helyzet. A jelnyelvi tolmács ugyanis többnyire a magyar nyelvet akár szóban, akár írásban valamennyire, sok esetben anyanyelvi szinten ismerő, de ahhoz hallássérülése miatt nem vagy nem teljesen és problémamentesen hozzáférő személynek tolmácsol. A tolmácsolási szituációk így nagyrészt mások. Nem konferencián van szükség a tolmácsra, hanem a mindennapi élet területein, ügyintézésnél, orvosnál, iskolában. Szakmai szempontból leginkább az itt élő kisebbségek nyelvén tolmácsoló szakember munkájával mutat ez párhuzamot.

- Említene egy példát a jobb megértés kedvéért?

- Egyszer egy kínai tolmáccsal csevegtem, és megállapítottuk, hogy a munka zömét tekintve gyakorlatilag ugyanazt csináljuk. Ami viszont már nem két nyelv és kultúra közötti közvetítésnek tekinthető a munkánkban, az az, amikor nagyothalló ügyfeleknek tolmácsolunk. Ilyen például az orális vagy artikulációs tolmácsolás: nem jelnyelvre tolmácsolunk, hanem szájról olvasási képet adunk egy magyar anyanyelvű nagyothalló ügyfél számára. Ez tolmácsolástechnikailag leginkább a feliratozók munkájához hasonlít, tehát ahhoz, amikor magyar hangzó szöveget kell magyar nyelven írásban megjeleníteni. Sok vita van ezzel kapcsolatban, hogy tolmácsolás-e ez egyáltalán. A haladó külföldi gyakorlat szerint az írótolmácsolás - angol kifejezéssel: speech-to-text interpreting - is az, mert sok hasonló készséget feltételez, mint a tolmácsolás.

- Ön mikor kezdett el foglalkozni a jelnyelvi tolmácsolással?

- Gyógypedagógus hallgató koromban a főiskolán, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán - ma az ELTE Bárczi Gusztáv Kara - lehetett fakultáción jelnyelvet tanulni.
Csoporttársaim nagyon lelkesek voltak, és rábeszéltek, hogy én is vegyek részt a második órán. Az "együtt" jelet tanultuk, amely attól függően változik, hogy a térben - a valósban vagy a nyelvtaniban - hol vannak azok a személyek, akikre utalunk. Annyira gyönyörű volt, hogy azonnal elhatároztam: ezt a nyelvet én rendesen megtanulom. Két nyúlfarknyi tanfolyam elvégzése után azonban akkor még azzal szembesültem, hogy a továbbiakban nincs lehetőség nyelvtanulásra. Végül is oktatóm, Vincze Tamás javaslatára jelentkeztem a tolmácsképzőbe, így keveredtem a szakma közelébe.

- Milyen képzettség és képesség szükséges ahhoz, hogy ezt a hivatást magas szinten lehessen művelni?

- Ahhoz, hogy az államilag finanszírozott tolmácsközpontok egyikében lehessen művelni fizetésért, jelnyelvitolmács-bizonyítványt kell szerezni. Ez jelenleg egy középfokú, 1200 órás OKJ-s képzés, amely központilag meghatározott vizsgával zárul.
A legtöbb helyen már a képzésre való jelentkezés feltétele a komolyabb jelnyelvi tudás, amelyet talán a legnehezebb megszerezni. Míg angolul könnyen fejlesztheti magát az ember, ha nézi a filmeket, olvassa a könyveket, a jelnyelvvel ez nem megy. Vizuális nyelv lévén videókból lehetne otthon tanulgatni, ezekből egyre több van. Igazán használható nyelvtudást azáltal szerez az ember, ha rengeteg időt tölt el siketek között. A nyelvtudás mellett viselkedési szabályokat, normákat és még sok egyebet is megismer, azaz a kultúrát és elfogadottságot is szerez. Ez legtöbbször évek kérdése. Egy angol vizsgálat folyt korábban arról, hogy milyen készségek kellenek egy jelnyelvi tolmács számára. Kézenfekvő, hogy legyen erős a koncentrációja, legyen fegyelmezett, kreatív, jó a memóriája, a kézügyessége, és még sorolhatnám. A vizsgálat viszont azt hozta ki, hogy két faktor korrelál egyértelműen: az intelligencia és a nyelvi készség. Úgy tűnik tehát, hogy minden más kompenzálható. Nekem például fertelmes iránytévesztésem van. Azt gondolnám, hogy így nem lehet vizuális nyelvet használni, de a tapasztalat szerencsére nem ezt mutatja.

- Becslése szerint hány halláskárosodott embertársunknak van szüksége jelnyelvi tolmácsolásra Magyarországon?

- Az, hogy hány embernek van, illetve lenne szüksége, és hányan veszik igénybe a tolmácsszolgálatot, sok ok miatt nem esik egybe. Annak ellenére, hogy már évek óta elérhető az ingyenes tolmácsszolgálat képesített szakemberekkel, sokan még mindig a szüleiket, testvérüket, házastársukat, gyereküket vagy szomszédjukat "használják" jelnyelvi közvetítőként. Ez egyébként érthető is. Potenciálisan százezerezer nagyothalló és tízezer siket embernek lehetne igénye a tolmácsszolgáltatásra, de jelenleg az ismert tolmácshasználók csupán néhány ezer embert jelentenek. Persze egy televíziós tolmácsolást nem csak azok követnek, akik napi vagy heti rendszerességgel igényelnek tolmácsot a munkájukhoz, tanulásukhoz vagy egyéb mindennapos tevékenységükhöz. Ennek ellenére azok, akik a statisztikákban megjelennek, nincsenek ötezren sem.

- Ön részt vesz a jövő tolmácsainak képzésében is. Tapasztalata szerint kik, és milyen okból választják ezt a pályát?

- Jellemzően az erős szociális érzékenységű emberek jönnek jelnyelvi tolmácsnak. Nemzetközileg megfigyelhető, hogy kevés a férfitolmács, amit azzal magyaráznak, hogy a szociális típusú pályák inkább nőket vonzanak. Két nagy csoport van a jelnyelvi tolmácsok között. Azok, akik otthonról hozzák a nyelvet, a közvetítőszerepet, azaz a siket szülők gyermekeiből lett tolmácsok. Illetve azok, akik "csak" tanulták a szakmát. A csak idézőjelesen értendő, hiszen nekik is muszáj sokat forogniuk siketek körében. Így előbb-utóbb elköteleződnek, tudni fognak egymás dolgairól. barátok lesznek. Ezekben az estetekben ugyanis máshol vannak a személyes szféra határai. Egy siket ember, akit talán még az életben nem láttunk, szemrebbenés nélkül rákérdez olyan magánjellegű részletekre, amelyeket egy hallóval csak többéves kapcsolat után vitatnánk meg.

- Bizonyára a képzés is változott az évek folyamán.

- A tolmácsképzés nagyon eltérő színvonalú volt, és az évek során rengeteget fejlődött. Eleinte hallók oktatták egy nemzetközi könyvből, később megjelentek a siket oktatók, velük az autentikus jelnyelv. A szakmai megalapozás komolyabb lett. Ma már némi tolmácsoláselmélet, nyelvészet, pszichológiai ismeretek is elvárások közé tartoznak. A képzést végzett emberek szakmai tapasztalatai azonban eltérőek, a szakmai sztenderdek sem egyértelműek, így az "elvárható szint" sem egyértelmű. Ráadásul itt sem csak a szakmai kvalitások számítanak, hanem az emberi faktorok is. Tehát nagyon nagy a szórás. A hallássérült ügyfelek azonban megválaszthatják, hogy ki a legjobb számukra, és az esetek többségében azt a tolmácsot kapják, akit szeretnének. Nagyon sok az elégedett ügyfél a tolmácsközpontokban, és nagyon ritka a panasz.

- Hogyan látja a képzés és a szakma jövőjét?

- A legkomolyabb előrelépés az lenne, ha egy egyetemi tanszék felvállalná a tolmácsképzést, mert akkor emelkedne a szintje, és rögtön kutatások is társulhatnának hozzá. A nemzetközi tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a konkrét tolmácsmunkát leginkább nem az akadémiai képzettségűek tudják ellátni, hanem a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezők. Én tanár vagyok, nyilván eléggé egysíkúan nézem a dolgot, de szerintem a szakmai sztenderd egyértelműsítéséhez, a minőségbeli különbségek kiküszöböléséhez a legjobb út a tolmácsok továbbképzése. Egy időben a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Szövetsége (JOSZ) és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlősége Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) rendszeres képzéseket szervezett, amelyeknek a hatása érződött, még ha nem is változott a helyzet egy csapásra. Fontos megoldandó kérdés a siket tolmácsok, az úgynevezett relétolmácsok képzése, ugyanis ilyen képzés még sosem volt Magyarországon, leszámítva a JOSZ belső továbbképzését, amely remek tapasztalat volt, de nem tudott képzett és képesített siket tolmácsokat biztosítani.

- Ön Angliában él, és bizonyára össze tudja hasonlítani a két országban folyó tevékenységet.

- Korábban is voltak nemzetközi kitekintéseim, kapcsolataim, és elsősorban az látszik, hogy később indultunk, mint ők. Nyilván az ő tapasztalataik segítségével is mi más utat járunk be, és bizonyos fejlődési fokokon sokkal gyorsabban túllépünk. A jóléti társadalomban persze a finanszírozás is másképpen alakul. A legviccesebb, hogy amikor gyakorlati kérdésekről esik szó, ugyanazok a problémák, és ugyanazok az örömök is.




MTI 2012. augusztus 13., hétfő

Kapcsolódó anyagok

Twitter használatába a gyógyszerészi oktatás

Dénes Tamás: El kell döntenünk, mennyire fontos a magyar társadalomnak az egészségügy

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


Jelbeszéd az életünk