hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Élethosszig tartó belső lelki túra


Gyimesi Ágnes Andrea
| |
 

- Hány éves volt a fia, mikor meghalt?

- Húsz.

- Mi történt?

- Nem tudom, hogy el lehet-e mondani… Annyiszor kimondtam, hogy meghalt a fiam, hogy ez a mondat a számomra már nem jelent semmit. Még mindig nincs vége, nem vagyok képes lezárni azt a fejezetet az életemben, hogy volt egy gyermekem, s már nincs. A fiam életvidám, tehetséges, odaadó gyermek volt 14 éves koráig. Akkor ez az őszinte, velünk mindent megbeszélő és megosztó fiú élete megváltozott, nem kommunikált, titkolózott, elkezdett inni, pénzt lopott tőlem, leromlott a tanulmányi eredménye, ki akarták vágni a suliból, úgy kellett visszakönyörögnöm. Egy kicsit megemberelte magát, újra tanulni kezdett, majd megint visszahullott. Új szokásokat vett fel, soha nem tudtam, merre jár, mikor jön haza, elképesztő ruhákat kezdett hordani. Mindenféle beszélgetés elől elzárkózott. Évente egyszer-kétszer sikerült időt szakítania rám. Azt mondta, velem nincs baja, de ne faggassam, mi miért történik vele, ő sem akarja tudni.

- Mégis, mi lehetett az oka az elhallgatásának?

- Azt mondta, hogy nem bízik a világban, bennünk, a könyveiben, az életében, abban, hogy egyáltalán van, lesz élete.

- Mivel indokolta ezt?

- Nem indokolta. Próbáltam büntetni, rohangáltam pszichológusokhoz, nevelési tanácsadóba, majd pszichiáterek kapcsolatát kerestem. Kétszer eljött velem, aztán nem. Volt, hogy napokra eltűnt, majd koszosan, éhesen került elő. Egyszer össze is verekedtünk. Akkor elköltözött, két hétig nem láttam, nem vette fel a telefont, majd éjjel beállított, felkeltett, hogy beszélni akar velem.

- Mit mondott?

-Részeg volt, sírt, hogy ne haragudjak, ne haragudjunk. Akkor már tisztán látszott, hogy az anyjával valamiért nem áll szóba. Az anyja sem kereste vele a kapcsolatot. De egyikőjük sem beszélt. A fiam többször lepapucsozott, a sárga földig lehordott, ezt többnyire csak részegen. Indokai sosem voltak, azokat én próbáltam összerakni magamban.

- Mire jutott magával?

- A feleségemmel egymás felé nyitott, a problémákat megosztó házasságban éltünk, legalábbis én azt hittem. A fiunkat is így neveltük, nem voltak veszekedések, mindig is megoldásokat kerestünk. A nagy szerelem, persze már rég elmúlt, de tiszteltük egymás. A fiunk érzelmi biztonságban nőtt fel, a barátai imádtak idejárni, itt mindent lehetett, éjfélig fennmaradni, nagyokat enni, bulizni akár ha ahhoz volt kedvük, bevontak a csajozós történeteikbe is. Boldog voltam, azt hittem ők is azok.

- Mit értett félre ebből?

- Végül is boldogok voltunk, De nem volt útja a dühnek, a konfliktusok kiugratásának, minden mindig el volt simítva. Azóta tudom, hogy egy problémának többféle közelítése, ezáltal több megoldása is lehet. Nem mindig a tiszta, előrelátható megoldás a valódi megoldása.

- Ezzel azt mondja, hogy zárt rendszeren belül működtek, s nem engedték be a világot?

- Valahogy így. Ebben főként én voltam a ludas. Ha valakinek konfliktusa volt a környezetével vagy a családunkon belül, én analizáltam a helyzetet, azt is, hogy kinek mit kell mondani és majd tenni ahhoz, hogy ez a konfliktus megszűnjön. Majd számon kértem, hogy megtették-e, amit megbeszéltünk.

- Ez hosszútávon roppant dühítő lehet.

- Igen. Ráadásul, a dühről sem vettem tudomást. Egyszer csak bedőlt az életünk. A fiam 14 éves volt, nem fogadta el a megoldásaimat, én egyre erőszakosabb lettem, mígnem elhallgatott. Nem osztott meg velem onnantól semmit. Láthatóan egyedül maradt.

- Már tudja mi volt az, ami kiváltotta az elhallgatását, amibe nem engedte be?

- Igen. Az anyja elkezdett kifele kacsingatni a kapcsolatunkból, s ezt a fiammal beszélte meg, nem velem.

- Miért?

- Nyilván ugyanazt élte át, mint a gyermekem. A megoldások erőszakos hálójában vergődött, nem bírta tovább. A hibát ott követte el, hogy egy gyerekre helyezte ennek a súlyát. A fiam beleroppant. A feleségemmel együtt vagyunk még, külön-külön nem bírtuk volna el ezt a tragédiát.

- Vádolja magát a fia öngyilkosságáért?

- Igen. Eleinte a feleségem okoltam e miatt, aztán a barátait, majd a szerelmét, majd mindenkit, aki valaha is kapcsolatban volt vele. Aztán én következtem, s ez így is maradt. Nem értem, miért nem vettem észre, hogy mit csináltam? A terhet most hordhatom életem végéig.

- Mi lett a fia tárgyaival?

- Szétfűrészeltem a szekrényeit, az ágyát, széttéptem a könyveit, a matracát, a gyerekkori játékait, mindent megszüntettem, ami valaha ő volt, vagy köze volt hozzá. Ha valamelyik ingemet hordta, az is a kupacba került, azokat a tányérokat, amikből evett, összetörtem, mindent meg akartam semmisíteni, ami rá emlékeztetett. A feleségem többször mentőt hívott hozzám, rendőrök is jöttek. Egy-két nyugtató injekció után kiengedtek. Majdnem elvesztettem a munkám, persze, segítettek, elviseltek, sokat köszönhetek nekik. Aztán egy éjszaka végigjártam azokat a helyeket, amik fontosak voltak Daninak, a kedvenc kocsmájában ittam egy felest, elsétáltam a volt óvodájáig, felkerestem az iskoláit, a parkot, ahol gyakorta beszélgettek a barátaival, hajnalig kódorogtam. Hazaérve leültem a feleségem ágyára, néztem őt, ahogy benyugtatózva alszik. Onnantól kezdve minden megváltozott, segített nekem visszaszerezni a fiam elajándékozott tárgyait, átnéztük, ami még otthon megmaradt, visszakerültek a ruhái, egy méret vagyunk, hordom az ingeit, a farmereit. Őrzöm azt, ami megmaradt belőle.


Gyimesi Ágnes Andrea







Kapcsolódó anyagok

Kollegiális Vezetés -- az új Háziorvosi Szakfelügyelői Rendszer

Tízpárti egészségügyi vállalás született Magyarországon

Hozzászólások:

1.,   Csorba Piroska mondta   2012. Január 08., Vasárnap 11:54:24
Szívesen olvastam volna tovább is ezt az interjút, mert döbbenetes! Megérintette a mélységet, de nem merült alá a bugyraiba - pedig szerző és interjúalany egyformán szenzitív, egyformán képesek lettek volna rá. Kedves Gyimesi Ágnes Andrea: köszönöm, és kérem, hogy folytassa!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


Élethosszig tartó belső lelki túra