hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az emberi test mint „üzenőfelület”


Az emberi test mint „üzenőfelület”

| |
 


– A fogyasztói társadalom milyen hatással van a humán értékekre, és mindebben milyen szerepet tölt be a média?

– A fogyasztói társadalomban a humán értékek az üzleti érdekek, a termelés és fogyasztás szempontjai alá rendelődnek. A média felerősíti a fogyasztás kényszerét, hatalmas kulturális nyomást jelent. A reklámok uralják a média működését, aminek az egyik példája az, hogy a filmeket megszakítják reklámokkal. Ez a filmek befogadásának szempontjából művészet-lélektani nonszensz. Az eladhatóság számít, nem valamiféle egyéb, például humán érték. Az eladhatóságot pedig a média világában legjobban a nézettség jelenti. Ennél fogva a nézettség kiszolgálásának szorításában olyan műsorok születnek, amelyek nem művészi vagy oktatási, vallási vagy ismeretterjesztő célzatúak, hanem az emberi kíváncsiságot, vagy hasonló ösztönöket lovagolnak meg, nem esztétikai vagy más minőséget céloznak. Például a „reality show”ilyen. Ma fő műsoridőben láthatunk hasonlókat – mert nézettséget hoznak.

Eladhatóvá vált az intimitás is, az emberek családi vitái vagy szexuális szokásai sem jelentenek tabut ma már. Egy másik példával illusztrálva ezt: a pszichoterápiás intimitást sem tartják ma tiszteletben, az is eladhatóvá vált a képernyőn – ami ütközik a pszichoterápia etikai elveivel.

Nagyon fontos a média modellhatása. Könnyű utánozni, amit a televíziókban vagy az interneten látunk. Konrad Lorenz Nobel-díjas etológus szerint az utánzás nem az emberi tanulás egyik formája, hanem az egyetlen. Még ha sarkos is ez az állítás, van benne valami. Rengeteg példa van az utánzás hatására, elég a modellkövető öngyilkosságokra hivatkozni.

– Az egészséggel kapcsolatos értékekre és kockázatokra mindez milyen hatást gyakorol?

– Eladhatóvá vált az egészség és az emberi test is. A fogyasztás felülírja az egészségre törekvést is. Mindent meg lehet ideologizálni persze, valamilyen ürügyet találni arra, hogy miért azt fogyassza a jámbor polgár, amit éppen agresszíven hirdetnek. Például a szénsavas üdítőkben rengeteg cukor van, félliternyi folyadékban akár 16 kockacukornak megfelelő mennyiség is. A reklámokban erről nincs szó, csak a mázról, az ízről, a „feeling-ről” és így tovább. Ennek az üzenete az, hogy ne törődj annyit az egészségeddel, hanem fogyassz.

Ha továbbgondoljuk ezt, akkor eljuthatunk arra a következtetésre is, hogy az üzenet végül is ez: fogyassz csak nyugodtan, majd halj meg, hogy aztán az utódaid még többet fogyasszanak. Mintha a célok között az is szerepelne, hogy "az emberiség nehogy már nagyon egészséges életet éljen".

Nagyon ambivalens üzenet ez. Túl sokan vagyunk a Földön, s mintha megszaporodtak volna a túlnépesedést csökkentő nem tudatos mechanizmusok a környezetszennyezéstől az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés ilyen-olyan korlátozásáig.

Ma az egyszer használatos tárgyak korát éljük. Régebben mindent javítgattunk, most minél hamarabb ki kell dobni egy nagy értékű tárgyat is, hogy megvehessük az „upgrade” változatot. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy néha a testünket is egyszer használható tárgynak tekintjük: „csak egyszer élünk”, mondják gyakran az önkárosító viselkedésformákat tanúsító emberek. Nem baj, ha rövidebb az élet, csak legyen tele sok mindennel, leginkább behabzsolt dolgokkal.

Az emberi test is a fogyasztás kultúrájának nyomásában változik manapság. A test megváltoztatása cél lett, óriás ipar szolgálja ki ezt a kulturális nyomást. A plasztikai műtétek száma exponenciálisan emelkedik. 1996-ban az USA-ban csak férfiak számára 690 ezer plasztikai sebészeti beavatkozás történt, ennek harmada hajátültetés volt. A szépségipar, a fitnessipar is ide tartozik. Vagy a fogyókúraipar: számtalan fogyókúra-hirdetés van, természetesen mindegyik „tuti”.
Az emberi test felszíne is eladhatóvá vált egyébként, üzenőfelület: a tetoválások és a piercing divatja is ennek a jegyében értékelhető.

– Milyen kapcsolatban áll a szexualitás és a média?

– A szexualitás a fajfenntartó ösztön volta mellett az emberi intimitás egyik színtere. Mivel a fogyasztói társadalom az emberi intimitást is üzletté tette, mint azt fentebb taglaltam, ebből a szexualitás sem maradhatott ki.

Üzletté vált, de nem csupán a prostitúció értelmében, hanem a pornóipar jegyében. Eladható árucikk lett a szexualitás, s nem elsősorban a hard pornóra gondolok, hanem a hétköznapiasult változatra, a szabadosságot jócskán meghaladó mértékű nyelvi és képi utalásokra, amelyek fenntartják a kultúrában a szexualitás felhígulását és elüzletiesedését. A média modellhatása e téren is igen fontos. Ismert jelenség például, hogy a Clinton–Lewinsky ügy után az USA-ban jelentősen elterjedt lett az orális szex. Vagy egy másik példa: a védekezés nélküli szex ábrázolására is vonatkozik a modellhatás. Ez természetesen sok nemkívánatos terhességhez vezet.

– A képi-vizuális média a tömegtájékoztatásban milyen értékeket közvetít?

– A legkülönbözőbb értékek közvetítésében van szerepe a médiának, ezért nagy a felelőssége. Minden rendben is lenne, ha tartalmas, humán értékek képviselője lenne. Ezek a műsorok azonban rétegműsorok – nem is várható el persze, hogy tömegek nézzenek egyfajta vallásos vagy ismeretterjesztő műsort. A legtöbb ellentmondást és feszültséget a tömegtájékoztatás, illetve a tömegeknek szóló műsorok jelentik, hiszen e téren a döntő tényező nagyon egyszerű: a minél nagyobb bevétel, azaz a fogyasztás, nézettség. Ennek törvényszerűen az a következménye, hogy itt nem érdemes tartalmas értékeket keresni. Nincs önkorlátozás, nem várhatjuk el a kereskedelmi televíziók néha rendkívül primitív műsoraitól, hogy belássák azt: olcsó húsnak híg a leve. Ellenérv szokott lenne a cenzúrázás elfogadhatatlansága, a szabad véleménynyilvánítás stb. Nehéz etikai kérdések ezek – mindenesetre jól működő és etikailag szabályozott kontrollra szükség van a média világában.

– Melyek a legveszélyeztetettebb, a média-befolyás által legjobban érintett csoportok?

Mindazon betegcsoportok, amelyekben a modelltanulás lényeges. Az öngyilkossággal, vagy a szexualitással kapcsolatos szerepről már volt szó. Egy másik terület: a testideálokra vonatkozóan a média alapvető közvetítőként említhető. A nők között a karcsúságideált terjeszti, a legkülönbözőbb árucikkeket karcsú lányokkal reklámozzák. A szépségversenyeken rendszeresen olyan lányok győznek, akiknek a testtömegindexe a kóros soványság tartományában van. A férfiak között is egyre hódít a karcsúság, a mai férfimodellek jóval karcsúbbak, mint a két-három évtizeddel ezelőttiek. A férfiak között egyébként szélesebb a testideálok spektruma, mert a karcsúság terjedése mellett a hagyományos atlétaideál – más néven Schwarzenegger-ideál – is érvényes még. Ennek köszönhető a női anorexia fordítottja, a testépítő, igen izmos férfiakra vonatkozó izomdiszmorfia, azaz korábbi nevén fordított anorexia.

Ez azt jelenti, hogy a nagyon izmos férfiak véznának érzik magukat, s azért edzenek, hogy minél nagyobb legyen az izomtömegük. Gyakran visszaélnek anabolikus szteroidokkal is, aminek életveszélyes szövődményei is lehetnek. Ezt a kórképet mindössze 1993-ban írták le, vadonatúj betegségről van tehát szó.

Ha már az evésnél tartunk, a túlzásba vitt egészségtudatosság következménye az orthorexia, ami magyarul egészségesétel-függőséget jelent. A személy órákat tölt az egészségesnek tartott táplálék beszerzésével és elkészítésével. Egyfajta kényszerességről van tehát szó. Az egészséggel, táplálkozással, testtel kapcsolatos ismeretek, hiedelmek közvetítésében a média szerepe szintén igen jelentős.

Egyébként minden életkori csoportra hatnak azok az üzenetek, amelyeket a képernyőn vagy a magazinokban hasonló életkorú és nemű személyek közvetítenek. Könnyebb azonosulni ugyanis olyan személlyel, aki több vonatkozásban hasonlít rám. Goethének Az ifjú Werther szenvedései című könyvének fiatal főhőse öngyilkos lesz, s a könyv megjelenése után számos fiatalember vetett véget életének, egyfajta ragályt kiváltva. Az öngyilkosság-kutatás ennek alapján hívja a jelenséget Werther-effektusnak.

Igen lényeges terület az agresszivitás kérdésköre. A gyermekkori, iskolai agresszió terjedésében a médiahatás fontos háttértényező. A filmekben látható erőszak mintakövetést indukál. Ez oktatáspolitikai kérdésként is felmerül. A magatartászavarok a fiatalok között terjednek, gyakran a kriminalitásig elmenően.

– Az anorexia és bulimia közösségi oldalai az interneten milyen hatást fejtenek ki?

– Kétféle hatás van. Léteznek úgynevezett ProAna és ProMia oldalak, amelyeket anorexiás, illetve bulimiás betegek tartanak fenn. Ezek a kóros viselkedésformákat terjesztik, azokat a „trükköket”, amely alkalmasak a környezet vagy az egészségügyi szakemberek megtévesztésére. Szubkultúra-jelenségről van tehát szó, ami álságos identitás terjesztését segíti, nem a gyógyulást. A betegek szinte büszkélkednek azzal, hogy milyen nehéz kórképet hozott nekik az élet, s hogy hányan próbálták már őket kezelni. Ezeket a honlapokat jó lenne valahogy kontrollálni, mert betegségfenntartó szerepük van. Ennek persze sok etikai, személyiségjogi és még nem tudom, milyen vonzatai vannak.

A másik oldala a betegségről való híradásnak a hiteles beszámoló és tanácsadás. Vannak gyógyult betegek, akiknek a honlapján ilyen pozitív üzenetek vannak. Ezek az üzenetek elősegítik az orvoshoz fordulást, a javulás modelljét mutatják be. Ezért van az, hogy például csoportterápiákban a gyógyult betegek sokat segíthetnek, ha meghívják őket a csoportvezetők. Ahogyan az alkoholisták számára az Anonim Alkoholisták csoportja működik, úgy az evészavarok esetében is vannak ilyen önsegítő csoportok.

– Létezik-e ellenható erő, esetleg civil szervezetek vagy egészségügyi ellátás, tájékoztatás formájában?

– Kevésbé, mint kellene. Egészségpolitikai döntések kellenének. Egy példa: három éve egy madridi divatbemutatón megtiltották a túl sovány (azaz 18-as testtömegindex alatti) modellek szereplését, hogy ne terjesszék a túlzott karcsúság mintáját. Ez szerintem helyes döntés volt. Ugyanakkor a televíziókban gyakori manapság, hogy bizonyos testsúlygyarapodás után valakit levesznek a képernyőről. Ezeket tehát szabályozni kellene. A tájékoztatás önmagában általában kevés. Gyakori az a reakció, hogy ez és ez a betegség mással előfordulhat, de velem nem fog.


– Hol vannak a hazai ellátásban e téren a feszültségek?

– A társadalombiztosítás gyakorlatilag nem finanszírozza a pszichoterápiát, amit ennek ürügyén tesz, az látszattevékenység. Ez az egyik gond. A másik az, hogy a szakellátásban sem jut idő a pszichoterápiára. Ha egy beteg ilyen igénnyel érkezik például a területi pszichiátriai gondozóba, amelynek az volna a feladata, hogy szükség esetén pszichoterápiára is sor kerülhessen ott – a beteg ezt aligha kapja meg. Nincs rá idő, mert a rendszeres pszichoterápia heti egy órát jelent. Azok a kollégák, akik mégis végeznek pszichoterápiát a társadalombiztosítás által finanszírozott rendelőkben, azt igazán szabályozott, tisztességes keretek nélkül, leginkább elhivatottságból teszik.

– Mit vár szakmailag?

– Nem vagyok optimista. Azt látom, hogy Nyugat-Európában is hasonló a helyzet. Az orvosi pálya hatalmas presztízsveszteségeket szenvedett, a társadalmi ranglétrán zuhanórepülésben van. Kevesebben jelentkeznek erre a pályára, igen magas a pályaelhagyás. Sok az orvosok elleni – megalapozott vagy megalapozatlan – vádaskodás, per. Külföldön, egyes helyeken kórházi perekre szakosodott jogászok állnak lesben a kórházak kapujánál, s az elbocsátott betegek között potenciális klienseket keresnek.
Az orvosok pszichoterápiára fordítható idejének csökkenésével felértékelődik más segítő foglalkozásúak szerepe. Ennek jó oldalai is vannak. Kiképződik egy olyan szakembergárda, amely meg tud oldani egyszerűbb terápiás feladatokat. Nagyon jó lenne megoldani a pszichoterápiás ellátást, a finanszírozást. Szakmai műhelyekre, közösségekre, specializált osztályokra lenne szükség a sokirányú igények kielégítéséhez, s a 21. század elejének megfelelő szakmai minőség biztosításához.

Nagy Zsuzsanna


Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


Az emberi test mint „üzenőfelület”