hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A nyomor bugyraiban



| |
 



Utolsó személyes emlékem róla, hogy hatalmas motorral rója Budapest utcáit, még a szerkesztőségbe is bukósisakban érkezik. Lót-fut, intézkedik, szerkesztőként határozott, rövid mondatokkal "rakja helyre" a hozzá tartozó stábot, "kíméletlenül" kritizál, majd rohan a barátaihoz, hogy folytassa a pörgést. Aztán mintha a föld nyelte volna el a volt rádiós újságírót, Belicza Beát. Évekig semmit sem hallottam róla, mígnem ráakadtam egy internetes blogjára. Afrika egyik legszegényebb vidékén pötyögte a gépbe élményeit, már amikor pár órára volt áram. Kíváncsivá tett, de beszélgetni csak átmeneti hazatérte után tudtunk.


- Mi a csudát keres egy csinos harmincas nő lepusztult távoli vidékeken?

- Talán önmagát keresi. Valamit, ami lelkesíti, amiben igazán hasznossá teheti magát. A közösségi, önkéntes akciók mindig is közel álltak hozzám, és amikor már nagyon nyomasztott az itthoni panaszáradat, a "majdcsak megoldja valaki a gondjaimat"-féle mentalitás, akkor elhatároztam: valóra váltom régi álmomat. Egy női lapnál dolgoztam, tulajdonképpen mindenem megvolt: pénz, kényelem, de én többre, másra vágytam. Pár hónapos internetes keresgélés után találtam egy olyan dániai önkéntesképző iskolát, ahonnan hat hónapos tanulás után Afrikába indulnak a vállalkozó kedvűek. Egy hónap alatt "lezongoráztam" az utazás előkészületeit, beleértve, hogy felmondtam a munkahelyemen, aztán 2009 áprilisában irány Dánia.

- Volt annyi megtakarított pénzed, hogy a repülőjegytől kezdve a kinti képzésen és ellátáson keresztül az afrikai útig mindenre fussa?

- Dehogy volt! Olyan konstrukciót választottam, amelyben ki-ki maga keresi meg, méghozzá kemény munkával az ott tartózkodás, a továbblépés árát. Ha kellett, használt ruhát gyűjtöttem, épületfelújításon vagy a földeken dolgoztam, sőt később - csakhogy összejöjjön a saját és a csoportomban lévők afrikai útjára való pénz - az utcán "kéregettem" adományokat. Soha nem hittem magamról, hogy képes leszek effélére… Fél év alatt egyenként másfél millió forintnak megfelelő pénzt szereztünk így, sokszor egymás költségeibe "besegítve", mert csakis együtt indulhatott tovább a csoport.

- Milyen körülmények között laktál Dániában?

- Kissé lepusztult iskola, a szerényebbnél is szerényebb szállás fogadott... Tulajdonképpen kiérkezésem után vissza akartam fordulni, mégis maradtam, vállalva a reggel 8-tól este 10-ig tartó fizikai és mentális terhelést. Ki akartam jutni Afrikába - az "előszobából" nem futamodhattam meg. Igaz, két hónapra mégis megszakítottam a képzést, miután kézhez kaptam egy rákdiagnózist. Ott 400 ezer forintomba került volna a műtét, így itthon operáltak. Aztán közölték, hogy téves volt a diagnózis. A műtétre, illetve a legrosszabbra is felkészülve belegondoltam, hogy milyen furák is vagyunk mi, emberek. Folyton hosszú távú terveket szövögetünk, miközben a mát, a pillanatot szinte észre sem vesszük. Elengedtem ezt a görcsös állapotot, és visszautazva Dániába teljes erőmből a mozambiki indulásra készültem.

- Tippelhetek? Kétlem, hogy Afrika valamelyik luxus negyedében kötöttél ki, és puha párnára hajthattad le a fejed.

- Nehéz szavakba önteni, hogy milyen látvány tárult elém a fővárosi elosztótól 400-500 kilométerre fekvő pici mozambiki faluban, ahová busszal zötyögtünk el. Az iskola, illetve a szállás környéke mint egy nyomortelep: a kapunk tövében a szomszéd szennygödre bűzlött, kecskék, disznók, baromfik és kutyák keresgéltek a szemétben ennivalóra vadászva. A puritán szobám üresen tátongott, matrac is csak később került bele. Ritka vendégnek számított az áram, teljesen kiszámíthatatlanul hol megjelent, hol eltűnt a vízzel együtt.

- Ha a mostoha körülményeket legalább némileg feledtetni tudta az értelmes feladat, akkor…

- Egy már működő gyermektámogatási projektbe kapcsolódtam be, legalább három hónapig unalmas értekezletek tömkelegét hallgattam, ültem végig, aztán "besokalltam", elkezdtem ötletelni. Mivel arrafelé semmilyen szemétkezelés nincs (már az is eredménynek számít, ha hajlandóak egy gödörbe bedobálni és néha elégetni a hulladékot), kitaláltam, hogy olyan dolgokat kellene összeszedni, amelyekből a gyermeki fantáziát megmozgató tárgyak, játékok, miegyebek készülhetnek. Buszozás és gyaloglás közben gyűjtögettem az önmagában semmit sem érő "kacatokat", aztán otthon megmostam, rendbe tettem a szerzeményeimet, és kezdődhettek a kézműves foglalkozások. Többnyire a hivatalos nyelven, portugálul kommunikáltam a gyerekekkel, de nem mindig értettük egymást, ezért némi olaszos beütés is keveredett a társalgásba. Volt ám derültség az efféle nyelvi kavalkádból!

- Közös tevékenység közös ebédekkel? Mennyire voltál finnyás ebben a cseppet sem ideális környezetben?

- Általában a kicsit rázós villanyrezsón főztem magamnak, mert az iskolai menüben monotonul ismétlődő babot, rizst és egyszerű halakat untam. Olykor be kellett érnem kenyérrel, vajjal és némi rettenetes ízű keksszel, de nem ez jelentette a mélypontot, hanem a magamra hagyatottság érzése. A harmadik héten maláriás lettem, annak ellenére, hogy szedtem megelőző gyógyszert. Tíz napig mozdulni sem tudtam, azt találgattam, hogy a fájdalmas köhögés vagy maga az alapbetegség végez velem - a legközelebbi orvos 30 kilométerre volt -, de túléltem.



Takács Mariann
MTI 2012. május 11., péntek

Kapcsolódó anyagok

A random variancia mint karcinogén tényező?

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

A hypertonia története - Paul Dudley White (1886-1973)

Társasági hírek

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Május a vérnyomásmérés hónapja!

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2017 májusára.

Tovább


Nem hálából csúszik a boríték

Fordulatot hozott a RESZASZ és a Szinapszis közvélemény kutató friss felmérése. Ebben nemcsak azt mondta ki a megkérdezett, csaknem ezer orvos, hogy hálapénzmentes egészségügyet szeretne, de végre elismerte: nem hálából, sokkal inkább félelemből és a jobb ellátás reményében csúszik a boríték.

Tovább


A Magyar Idegtudományi Társaság nyílt levele a CEU kapcsán

A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszéke nem csak az ország vezető kognitív idegtudományi intézete, de nemzetközi összehasonlításban is a világ vezető intézetei közé tartozik.

Tovább


22. Májnap

Egynapos budapesti, akkreditált továbbképző konferencia háziorvosok, gasztroenterológusok és minden érdeklődő számára.

Tovább


A nyomor bugyraiban