Gondolat

A legagresszívabb személyek nem a börtön falain belül vannak

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

– Mi a véleménye a hazai nap sajtóban megjelenő kommunikációmódról, mely azt sugallja, hogy minden mentális zavarral élő ember veszélyt jelenthet embertársaira? – Ez a kommunikációs üzenet érthető ugyan, de elfogadhatatlan. Érthető annyiban, amennyiben az ismerethiány mítoszokat szül, félelmetes mítoszokat, amelyek nehezen számolhatók fel. Ráadásul a társadalmi bűnbakképzés mechanizmusai is szerepet játszanak abban, hogy egy közösség elsősorban azokat jelöli ki és süti rájuk a bűnös bélyeget, akik gyengék, és akik nem tudják ettől megvédeni magukat. – Köthetők-e társadalmi csoporthoz az ön- és közveszélyes tendenciák? – Köthetők is, meg nem is. Köthetők, amennyiben a hátrányos helyzetű, alulszocializált, hányatott gyermekkorú és súlyos érzelmi deprivációban felnövő társadalmi csoportok nagyobb hajlamot mutatnak veszélykereső viselkedésre. Ugyanakkor bármelyik társadalmi csoportban találhatunk olyanokat, akik bizonyos körülmények, traumatikus élmények hatására önmagukra vagy környezetükre veszélyesekké válhatnak. Egy kutatásunkban, ahol az alkoholfogyasztással összefüggő agresszió természetét vizsgáltuk klinikai és börtönlakó csoportokban, valamint az általános populációban, arra az eredményre jutottunk, hogy az alkoholfogyasztással összefüggésben lévő, magas vonás-agressziót mutató személyek nem a klinikán, még csak nem is a börtön falain belül vannak, hanem a nagy társadalomban. – Az ön- és közveszélyes magatartásformák mennyiben tanultak? Mennyiben függhetnek össze a fogyasztói társadalomban fellépő, média által közvetített értékekkel? – Az ön- és közveszélyes magatartásformák kialakulásában a tanulási tényezőknek nagy szerepe van. Elsősorban a közvetlen, családi környezet mintái és elvárásai jelentik azokat a prediktorokat, amelyek előzményei, előjelei lehetnek a veszélykereső viselkedésnek. Ezen kívül genetikai tényezők és az érzelmi depriváció: nélkülözés, megfosztottság legkülönbözőbb mechanizmusai járulnak hozzá az ön- és közveszélyesség kialakulásához. Az érzelmi szocializáció zavar mint háttértényező indítja el a folyamatot, ehhez kapcsolódik a veszélykereső minták spontán, tudattalan átvétele tanulás révén. A közvetlen kiváltó tényezők egyik legfontosabbika valamilyen lelki krízis, amely elhúzódhat és kezelhetetlenné válhat, ha időben nem avatkozunk közbe. A médiumok jelentősége fontos, de semmiképpen sem szabad szerepüket túlértékelni. A médiumokra ugyanaz a jellemző, mint az alkoholra: az alkohol csak a magas vonás-agresszióval jellemzett személyekből vált ki agressziót. Akiknek a személyiségvonásai között az agresszió elenyésző jelentőségű, azoknál sem az alkohol, sem a médiumok nem képesek számottevő agressziót kiváltani. –Milyen diagnosztikai besorolás alá esik ez a fajta magatartás? – Az ön- és közveszélyes magatartásformák nem alkotnak önálló betegségkategóriát; számos pszichiátriai betegség tünetei között találunk erre utaló megnyilvánulást. Az ön- és közveszélyes viselkedés gyakrabban reaktív természetű: a páciensek mintegy ezekkel a viselkedésmóddal, hetero- és önagresszív viselkedéssel reagálhatják le a külvilág intoleranciáját, provokációját, a kirekesztő bánásmódot. Fontos hangsúlyozni, hogy egészséges személyek is lehetnek – életüknek bizonyos kritikus időszakaiban – ön- és közveszélyesek. – A veszélykeresés és az extrém sportok egyre bővülő tárháza egyfajta tendenciát mutat a világban... – Nem kell nagyon extrém sportban gondolkozni ahhoz, hogy az agresszió megnyilvánulásai és a sport között meglévő összefüggéseket feltárjuk. A sport kétélű „fegyver” az agresszió levezetésében: egyrészt sokszor valóban társadalmilag elfogadhatóvá teszi az agressziót (gondoljunk csak a már magától értetődőnek tekintett agresszív megnyilvánulásokra a jégkorong- és vízilabda, valamint labdarúgó és kézilabda mérkőzéseken), másrészt viszont a sport – sajnos – generálhatja is az agressziót. Ebben a versenysportok járnak élen, amelyek az illegális doppingolást is magukba foglalva az ön- és közveszélyesség egyik legmegfoghatóbb melegágyai. Nem véletlen, hogy ismert szaktekintélyek a fejlett országokban a fenti problémák miatt a versenysportok létjogosultságának kérdését is felvetik és a tömegsport elsődlegességét hirdetik. –Terjedőben vannak Magyarországon is? – Az extrém sportok – a sárkány- és siklórepülés, „halálugrás”, raftingolás és sok egyéb – valóban terjedőben vannak Magyarországon is. Nem világos még ugyanakkor, hogy az e sportokat űzők számának növekedése a veszélykereső viselkedést mutató személyek abszolút számának növekedését tükrözi-e vagy inkább arról van szó, hogy az egyik „addiktív” viselkedés egy másik „addiktív” viselkedésbe való átfordulásának lehetünk tanúi. A veszélykereső, „addiktív” viselkedésmódok ugyanis egyazon személy életében váltogathatják egymást. Ezen alapulnak azok a gyógymódok, amelyek a kémiai függőségekben szenvedőket úgy szoktatják le a szerekről, hogy veszélyes sportokra, mint motorozás, siklórepülés, sziklamászás, stb. tanítják őket. – Ön szerint az ön- és közveszélyes tendenciák megelőzésére milyen stabilizáló erők léteznek ellenhatásképpen? Lehet-e ezeket fejleszteni? – A fentiekből következik, hogy a veszélyhelyzetekre szocializált, a veszélykeresést egyfajta személyiségvonásként hordozó embereket megváltoztatni, békés, nyugodt személyekké alakítani csak ritkán lehet. Sokkal többet érünk el akkor, ha „gyógyításukat” az ártalomcsökkentés elvén keresztül közelítjük meg: már azzal sokat érhetünk el, ha jobban kontrollálható, kevésbé veszélyes tevékenységek irányába tereljük őket, miközben a megszokott izgalmi állapotok továbbra is meghatározóak maradnak az életükben. Az elsődleges megelőzés szemszögéből nézve a kiegyensúlyozott családi környezetben való nevelkedés jelentheti a legfontosabb stabilizáló erőt, amely nagymértékben lecsökkentheti az ön- és közveszélyes viselkedés kialakulásának valószínűségét. Nagy Zsuzsanna

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.