hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A halál művésze - öngyilkosság


A halál művésze - öngyilkosság
Gyimesi Ágnes Andrea
| |
 

Árvai György a Természetes Vészek Kollektíva alapítója, előadásaival bejárta a világot, dolgozott nagy- és független színházakban, zeneszerző, legutóbbi az idén júniusban Prágában megrendezett 11. Nemzetközi Szcenográfiai Quadriennálén volt a magyar szekció tagja, ahol a világ legjobb látvány-, jelmez- és színpadi tervezői vesznek részt.


– Mit gondolsz az öngyilkosságról?

– Teljesen rendben van, és bármikor.

– Nem vagy öngyilkos fajta.

– De, hazudnék, ha letagadnám bennem a működését. Ha másért is tartozom felelősséggel, egész másképp látom a dolgot. De ha a fiamtól eltekintek, akkor mindegy. Bár tudom, hogy ha beteg leszek, már minden perc aranyat érne. Az biztos, hogy rövidebb időszak lesz az életemben, mint ami ennek a nagyvonalúságát keresi.


Gergye Krisztián - Pre-actio




– Amíg képes vagy arra, hogy megfogalmazd, addig nem teszed meg. Ha elhallgatsz, akkor kifogytál a megoldásokból.

– Biztos, így van. A családomban a nagyanyám, a nővérem és én küzdöttünk, küzdünk ezzel.

– Az öngyilkosságot visszahozod egy későbbi munkádban, a Pre-actió-ban, a szent cél érdekében elkövetett, áldozatot követelő öngyilkosság formájában.

– A legnagyobb áldozatot követeli a cél, az emberéletet.

– Az öngyilkos terrorista szertartásosan felkészül a halálra. A 62 napban (1.) nem jelenik meg a szertartás.

– Ott méltóságteljes elfogyás történik.

– A Pre-actioban (2.) a tánc, a borotválkozás, az evés, a meztelenség, az, hogy valódi áldozatok valódi fényképein járunk, mind a szertartás részei. Nekem a Halál-tours3.-ban esett le a tantusz, hogy valódi áldozatok fotói vannak benne. A fejedben lévő öngyilkosságkép pedig az elmúlás biztonsággal történő felvállalását jelenti.

– Vagy az életed értékével való szembesülést. Építesz egy idearendszert. De amikor nem tudod elérni, az illúzióid is elfogytak, a homokóra kifelé kezd folyni.

– A Pre-actio-ban egy kultuszt látunk, az egyén szerepének fölértékelését, ott szentséggé válik a halál.

– Ott a dicsőséges halál, azért volt fontos, mert nehezen viselem azt a propagandisztikus manipulációt, hogy azonnali ítélethozatallal, önvédelemből vagy bármiből, bárkiből ellenséget kovácsolunk. Az európai gondolkodásról beszélek. Ameddig ez így fog működni, egyszerűen újrateremtjük a konfliktust. .


Gergye Krisztián - Nekem '68




– Az AKKU-ban bemutatott ’nekem ’68!’ című előadásodban (4.) az önmagát az oroszok bevonulása elleni tiltakozásul felgyújtó 17 éves diákra, Bauer Sándorra emlékeztetek, természetesen Moyses Mártonra és Jan Palachra is. Őket eltüntették a történelemből. Direkt kérdés, de idetartozik, művészeket és művészeti irányzatokat is el lehet törölni a föld színéről?

– El lehet.

– A prágai, a budapesti és az erdélyi diák önégetéseinek igazi nemzeti tragédiává kellett volna válnia. E helyett elhallgatták a történteket. Bizonyos történelmi helyzetekben képtelenség a nem beágyazott viszonyt földolgozni.

– Amikor ehhez a 68-as előadáshoz nyúltunk, a fő vonal az volt, hogy ezzel dacoljunk.

– Ami nincs a köztudatban, az nem létezik.

– Amikor előveszem a történetet, és egy adott este 68 ember kap egy fontos dózist erről, akkor életre kel. Épp egy hete találkoztam valakivel, aki meghatározó élményként említette az előadást.

– De hát csak egyszer csináltátok meg a Gergye Krisztiánnal, Imre Zoltánnal.

– Sok biztatást kaptunk, nem mondom, hogy repertoárként, de jól megágyazott állapotban évente néhányszor lehetne játszani. Ezt elvesztettük, ami komoly pazarlás.

– Bőven vannak nem ismételhető, reprodukálhatatlan emlékeink. Legbelül tudjuk, hogy másolhatatlanok.


– Ebben az előadásban elkerülhetetlen volt a visszacsatolás, hiszen egyenként mentek be a nézők a ’játéktérbe’, nem tudták leplezni a reakciójukat és tanúi voltak annak. A nézőt volt, aki az általunk teremtett világból, egy vacsorából elengedte, volt egy attack, a Krisztián jelenléte egy másik térben, és volt, aki visszahozta őt közénk, a vacsorára. Ott nem lehetett kamuzni, mindenhol figyelték. Természetesen, nem tudtunk felkészülni arra, hogy ott, a Krisztiánnál pontosan mi történik.

– Az is áldozat, hogy lemondasz arról, hogy újra létrehozd az előadást?

– Nem, ez egy baleset. Ezenfelül nem adnám lejjebb a szituációt, minimum abban a térszerkezetben, abban a minőségben kell megszületnie újra, ahogy akkor, ott létrehoztuk.


fotó: Mátyás Attila




– Mi az a legfőbb áldozat, amit meghoznál azért, hogy az a koncepció, létforma, amit te művészetnek nevezel, létrejöjjön?

– Én minden áldozatot meghozok, ami nem elvonás a fiamtól. Én már nem akarok többet semmiből, csak azt a létformát, amit ennyi évvel megteremtettem, szeretném megőrizni. A fejlesztés már csak felé történik.

– A halál káosz vagy rend?

– Számomra mindenképpen rend.



Gyimesi Ágnes Andrea

Jegyzetek:

1. Százados László kritikája a Balkon művészeti folyóiratban: http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/14szazados.html
2.Demcsák Katalin kritikája az ellenfeny.hu-n: http://ellenfeny.szinhaz.org/archivum/2007per4/html/arvai.htm
3. Halál-Tours Trilógia...a Vég kooperációja! /2008., Trafó Kortárs Művészetek Háza
Három és fél órányi színházi körutazás - csoportosan, idegenvezetővel! Árvai György három részből álló sorozata egy este alatt, különböző helyszíneken elevenedett meg. Az art-túra a Trafóban kezdődött a 62 nap című előadással, majd az Angyaltár 2.0 került sorra, végül az este a MU színházban a Pre-actióval zárult.
4. Mestyán Ádám kritikája a revizoronline.hu-n:
http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/1097/arvai-gyorgy-es-a-termeszetes-veszek-kollektiva-nekem-68-akku


Kapcsolódó anyagok

Pályázati Felhívás - Segítő szakmában dolgozó alkotók részére

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


A halál művésze - öngyilkosság