hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


„Ne menjen férjhez, ne vállaljon gyereket…”


„Ne menjen férjhez, ne vállaljon gyereket…”

| |
 

− Gyakran előfordul, hogy még a pszichiáter szakma is megbélyegzi a mentális problémával élőt?

− A pszichiáter szakma sem egységes, sajnos vagy szerencsére.. Az orvostudomány szépen fejlődik, a társadalmi szokások, az emberi tudat viszont nagyon lassan változik.
Manapság már illetlenség elfoglalni egy mozgássérült helyét a parkolóban, de a mentális problémával élők emberszámba vétele nem mindenütt nem ment át a köztudatba, sajnos még a szakmában sem. (Lásd Kiskunhalas-ügy: volt olyan vezető pszichiáterünk, aki azt nyilatkozta, hogy nem történt semmi Kiskunhalason. A civil szervezetek, elsősorban a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum járt el az ügyben a megalázottak oldalán.)
Az orvos szakma egy feudális felépítésű képződmény, és ahogyan a Helicobacter-pylori újrafelfedezése (1983) után 20 évet kellett várni, hogy a modern terápia átmenjen a gyakorlatba, ugyanúgy generációváltásban reménykedem a pszichiátria területén is.

A vezető pszichiáterek egy része azon munkálkodik, hogy legyen egy új Lipót, ahova be lehet zárni a betegeket. Valószínűleg ezért jelenik meg olyan kommunikáció a médiában, ami stigmatizálja a mentális problémával élőket, félelmet és ellenszenvet keltve irántuk. Az újságírók rengeteg sokkoló cikket írnak az utcán kószáló félelmetes pszichiátriai betegekről, ezzel nagyon nagy kárt okozva minden mentális problémával élőnek. Talán más módja is lenne a Lipótért való lobbizásnak.

- Mi a véleménye erről az intézményről?

- A sokat emlegetett Lipóton a 70-es 80-as években – amikor én ott jártam – nem volt pszichoterápia, a betegek szerint később sem. Egyébként a mentális problémával élők nem sírják vissza a Lipótot. A közhiedelemmel ellentétében alig álltak szóba a beteggel, az orvosok különösen nem, csak a felvételkor, a diagnózis megállapításakor. Egy osztályon kb. 30-40 ember feküdt folyosókon, szobákban – általában két ápoló felügyelete alatt, s a betegeket tömték gyógyszerrel. Ez még csak a jobbik eset, a sokkolásról, az inzulinkómáról és a rácsos ágyról nem is beszélve.

- Hiányzott a rehabilitáció?

- Ha hazavitte a családja a beteget, és nem deportálták egy Isten háta mögötti elfekvőbe, ahol senki nem tudta látogatni – akkor szerencséje volt. Az állapota azonban így valószínűleg nem rendeződött. Az otthoni vegetálás, s a rehabilitáció hiánya miatt egy idő után újra kórházba került. Ez volt az úgynevezett forgóajtós módszer, ami nem oldott meg semmit.
A végeredmény jó eséllyel a beteg végleges bezárása volt.
Hiányzott a mentális egészségért végzett oktatás, mint ahogyan sokszor most is hiányzik.

– Ilyenkor voltaképpen mit tehetnek az érintettek? Van hová fordulniuk?

– Alakultak betegszervezetek. Korábban nem volt jellemző, hogy a betegek hallatták volna a hangjukat. Az orvoslás pedig kétoldalú szerződés a gyógyító, másfelől a beteg között, még ha a pszichiátria egy sajátos műfaja is ennek. Megvannak a korszerű reformpszichiátriai eszközök, amikkel élni kellene. Vannak empatikus orvosok, létezik ma Magyarországon több helyütt közösségi pszichiátria, ahol orvosok, pszichológusok, szociális munkások a lakóhelyén gondozzák a családdal, szomszédokkal együttműködve a mentális problémával élőt. A médiumokból azonban kevesen értesülnek ezen pozitív esetekről. Ilyen ellátás van többek között Budapesten, az Ébredések Alapítványnál, Székesfehérvárott az Egyensúlyunkért Alapítványnál, és Veszprémben a Horgony Alapítványnál és Debrecenben a Mentál Szanatórium Alapítványnál, hogy csak néhányat említsek.

- Indult egy összefogás e téren...

- A Nyitnikék Magyar Antistigma Kezdeményezés is egy új jelenség a társadalomban, kifejezi a mentális problémával élők azon törekvését és vágyát, hogy igenis vegyék emberszámba őket. Krisztus korában a leprásoknak volt ilyen társadalmi kirekesztettsége, míg azokat, akik hallucináltak és látomásaik voltak, sokszor szentként tisztelték. Ma már Indiában is gyógyszerrel kezelik a leprásokat, és integrálják őket a társadalomba. Nálunk viszont egyesek a mentális problémával élőket elzárva tartanák.

– Mit tehet a média?

– A köztudat formálásával jó irányba is terelheti a dolgokat.
Szeretnénk, ha pozitív példákat is bemutatnának, reményt adva a sok csendesen szenvedő társunknak. Ugyanis arról nem szólnak a tudósítások, hogy a mentális problémával élők nem agresszívebbek, mint a társadalom többi tagja, a drog, az alkohol hatására válhatnak a mentális problémával élő emberek is agresszívvá.

– Ön az antistigma kezdeményezés koordinátora. Mi az utóbbi évek tapasztalata, sok esetben kell föllépniük a stigmatizáció ellen?

– Figyeljük a médiát, a szakma egyes képviselőinek nyilatkozatait is, hallatjuk hangunkat a megfelelő fórumokon. Próbálunk más civil szervezetekkel együttműködve segíteni mindenkinek, aki megkeres bennünket. A www.nyitnikek.hu honlapon megtalálható az elérhetőségünk. Itt olvasható egy sikeres felépülés története is, amit szeretnénk könyv formájában is kiadni.

– Azt a receptet kínálja az érintettnek, hogy: „próbálja megkeresni helyét a családban, a lakókörnyezetében, a többségi társadalomban, próbáljon meg az elfogadott normák szerint élni, talán boldogabb lesz, és ha ehhez segítségre van szüksége, vegye igénybe szakember segítségét.” Megkapható a mai Magyarországon ez a segítség?

– Igen megkapható. A www.pef.hu lapon például megtalálható a reformpszichiáterek listája, a betegek véleménye alapján őket tudjuk ajánlani. Az én fiatalkoromban még nem volt szabad orvosválasztás. Azt ajánlotta nekem a területi gondozóban az egyébként nagyon kedves pszichiáter, hogy ne menjek férjhez, ne vállaljak gyereket, mert úgysem vagyok képes családi életre, meg fogok betegedni, a férjem elhagy, a gyermekeimet az utca fogja nevelni, engem pedig a Pszichiátriai Szociális Otthonba zárnak. Maradjak egyedül a betegségemmel, feltétlenül rendesen szedjem a gyógyszereimet. Én csak ez utóbbi tanácsot fogadtam meg. Ez a pszichiáter jóindulatú volt. Akkor el lehet képzelni, milyen a stigmatizáló orvos. Az ember azonban nem köteles elfogadni egy másik ember tanácsait, különösen nem, ha ilyen „virágzó” perspektívát kínál. Egyébként ennek a doktornőnek a jóslatai nem teljesültek be. Nem lehet ugyanis megfosztani senkit a reménytől, az emberként élt élet lehetőségétől.

– Ön az életét hogyan írná le?

– Nagyon sok munka, küzdelem van amögött, ahogyan élek. Sok évtizedig diplomásként dolgoztam, most egy többgenerációs nagycsaládban élek békességben, a gyermekeimet a férjemmel együtt felneveltük, tisztességes tagjai ők is társadalomnak. A tudomány mindenkori eredményeinek használatával és megfelelő szakember választásával igenis lehet szép, értékes életet élni. Azon vagyok, hogy ez sorstársaimnak is sikerüljön. És a megbélyegzés ne tántorítsa el őket céljaik elérésétől.

Nagy Zsuzsanna


Kapcsolódó anyagok

Útmutató szerzőinknek

Nagy kockázatú hypertoniás betegek telemedicinális gondozásának célvérnyomás-elérést segítő és vérnyomás-variabilitást csökkentő hatása. HIRIHYP_TELEMED MHT

Az antihipertenzív kezelés hatását befolyásoló tényezők eredményességének vizsgálata (CONADPER-HU)

Hol vannak a „vérnyomásgének”?

A hypertonia kezelése szívelégtelen betegekben: a 2016-os európai és a 2017-es észak-amerikai ajánlás összevetése

Hozzászólások:

2.,   Tölgyesi Ágnes mondta   2011. Július 07., Csütörtök 14:31:55
1.,   Tölgyesi Ágnes mondta   2011. Július 07., Csütörtök 14:29:30

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


„Ne menjen férjhez, ne vállaljon gyereket…”