|
TARTALOM
Pandémia vagy áljárvány? A WHO túlzónak tűnő jóslatait tárgyalták kedden az Európa Tanács (ET) strasbourgi székházában tartott nyilvános meghallgatáson. Tovább tart a vita arról, hogy a WHO a nagy gyógyszergyártó cégek nyomására minősítette-e világjárványnak a Mexikóból kiinduló, eleinte sertésinfluenzaként emlegetett H1N1-influenzajárványt Az álláspontok a január 26-i nyilvános meghallgatáson sem közeledtek egymáshoz. A meghallgatást azok az európai parlamenti képviselők kezdeményezték, akik szerint a H1N1-influenza nem valóságos pandémia, hanem "áljárvány". Nézetük szerint a világjárvány kategóriát a gyógyszeripari lobbi a veszély eltúlozásával erőltette a világra. A pandémia hangoztatásával elérték, hogy az országok kormányai nagy mennyiségű vakcinát rendeljenek. Ezzel a tevékenységgel a gyógyszercégek kezére játszottak: a gyógyszergyárak érdeke ugyanis azt kívánta, hogy minél több vakcinát gyártsanak és értékesítsenek az országok számára. A meghallgatáson részt vett volt Fukuda Keidzsi, a WHO főigazgató-helyettese, az európai gyógyszeripar képviselői, valamint több egészségügyi szakértő. Fukuda határozottan cáfolta a befolyásolás vádját. Először, mint ahogyan arról az eLitMed.hu is beszámolt, Wolfgang Wodarg német szociáldemokrata képviselő, az ET egészségügyi albizottságának korábbi vezetője vetette fel a kérdést. Ő és több kollégája úgy gondolták, hogy sokat ártott a nagy nemzetközi egészségügyi intézmények tekintélyének a 2005-2006-os madárinfluenza-, illetve a 2009-2010-es, "sertésinfluenza" néven indult kampány. "A fenyegető világjárvány meghatározása nem történhet gyógyszercégek általi befolyás alapján" - hangsúlyozták nyilatkozatukban a meghallgatás kezdeményezői. Fukuda a hozzá intézett kérdésre válaszolva úgy határozta meg a világjárvány fogalmát, hogy abban csak a fertőzés elterjedése jelenti a mércét, a járvánnyal járó halálesetek száma nem. Ugyanakkor többen emlékeztettek arra, hogy a WHO jelentős számú halálesetet jósolt a H1N1-influenzajárvány kapcsán. Olyan WHO-illetékeseket is idéztek, akik korábban elismerték, hogy időközben a világszervezet "finomította" a pandémia definícióját. A WHO főigazgató-helyettese éles bírálatokat kapott a hozzászóló képviselőktől, akik közölték: jóslataival a WHO milliókat ejtett pánikba, és arra ösztönözte a kormányokat, hogy hatalmas összegeket fizessenek ki az utóbb feleslegesnek bizonyult vakcinákért. Fukuda válaszában egyrészt kiemelte, hogy a járvány még nem ért véget, másrészt hangsúlyozta, hogy a WHO fontos feladata, hogy felhívja a veszélyhelyzetekre a figyelmet. Határozottan cáfolta, hogy szakembereiket bármilyen anyagi érdekeltség vagy gyógyszergyárakkal való összefonódás késztette volna a járvány veszélyeinek eltúlzására. A meghallgatást követő sajtótájékoztatón Wodargot megkérdezték, milyen bizonyítéka van a gyógyszeripar általi nyomásgyakorlásra. A képviselő válaszul elmondta, hogy semmilyen "nyomozati" anyag nincs a birtokában. Azonban szakmai ismeretei alapján - Wodarg maga is orvos -, és abból kiindulva, hogy a WHO jelentősen eltúlozta a járvány várható halottainak számát, nem tud másra következtetni. Az ET arra készül, hogy jelentéstervezetet készít az ügyről, amit a későbbiekben a parlamenti közgyűlés plenáris napirendjére terjesztenek. Forrás: WHO, ECDC, AP, Reuters Kulcsszavak influenza, járvány, pandemia, világjárvány, vakcina, haláleset |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A kamaszok és a felnőttek nem ugyanúgy reagálnak a stresszre A stressz megfelelő mennyisége segít nekünk, hogy elérjük céljainkat, és hogy jól végezzük dolgunkat. A túl sok stressz viszont komoly károkat okozhat a keringési- és az immunrendszerben valamint az agy számos területén.
Tovább
Szezonális szklerózis multiplex A szklerózis multiplex egy új kutatás szerint a tavaszi és a nyári hónapokban aktívabb lehet.
Tovább
Fogfehérítés időseknek A sínes fogfehérítés javítja az idősek és speciális igényű betegek szájegészségét
Tovább
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |







