Kihalt emlősöket is összegző világtérkép
2018. AUGUSZTUS 14.
2018. AUGUSZTUS 14.
Szöveg nagyítása:
Dán és svéd kutatók elkészítették az emlősök legátfogóbb családfáját és atlaszát, amely minden ma élő és egykor kihalt emlősfajt összeköt. A csaknem hatezer fajt átfogó térkép a biodiverzitás globális mintázatának több korábbi elméletét is megdönti. Bár többen próbálták már feltérképezni az állatok elterjedési területét vagy felállítani a családfájukat, a korábbi tanulmányokból mindig kimaradt az állatok egy döntő csoportja: az emberi tevékenység miatt kihalt állatfajoké. "Ez az első alkalom, hogy kihalt fajokat is bevonunk egy ilyen nagy adatbázisba, mint például a tasmán tigrist vagy a gyapjas mamutot, illetve a létező fajokat érintő, ember okozta területveszteségeket. Ez valóban megváltoztatja az elképzelésünket arról, mi természetes és mi nem az" - mondta Soren Faurby, a svédországi Göteborgi Egyetem biológusa. A témában végzett kutatást a tudósok az Ecology című tudományos magazinban mutatták be. A kutatók gyakran használnak az emlősfajok elterjedési területét összegző térképeket a faji sokszínűség (biodiverzitás) mintázatának felvázolására vagy arra, hogy megjósolják a klímaváltozásnak az állatfajokra kifejtett hatásait. Ezek a térképek azonban nem teljesek, mert nem mutatják az egyes fajok természetes elterjedési területét, csak azt, hogy ma hol találhatóak meg. Sok faj előfordulási területét erőteljesen csökkentette az ember például a túlvadászat vagy a területrombolás miatt. "Alaszka és Oroszország emblematikus állata, a barna medve természetes élettere egykor egészen Mexikótól Észak-Afrikáig terjedt, mielőtt az ember széles körben vadászni nem kezdte. Ha meg akarjuk jósolni, milyen hatása lehet a felmelegedő klímának ezekre a medvékre, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a természetes élőterületeket sem" - fejtette ki Faurby. Szintén fontos figyelembe venni a már teljesen kihalt állatokat is. "Ha a biodiverzitás globális mintázatait tanulmányozzuk, el kell kezdenünk olyan fajokkal is foglalkozni, mint a tasmán tigris, amelyet alig száz év alatt, földtani időben mérve alig egy szempillantás alatt irtottak ki vadászattal - mondta Matt Davis, a dán Aarhusi Egyetem paleontológusa. A nagy emlősöket, például az oroszlánt és az elefántot manapság Afrikához kapcsoljuk, de az elmúlt 30 millió év nagy részében a nagy emlősök az egész Földön megtalálhatóak voltak. Csak a közelmúltban következett be, hogy az ember a kihalásba kergette ezeket az állatokat. "Az olyan faj is, mint a gyapjas mamut, melyre prehisztorikus fajként gondolunk, még a gízai nagy piramis építésének idején is élt" - mondta Davis . A minden kihalt emlőst tartalmazó adatbázis elkészítése nem volt könnyű feladat, a kutatócsoport hónapokat töltött csak azzal, hogy összekapcsolja a létező adatbázisokat és kitöltse a hiányzó adatokkal. Ezután ezeket elhelyezték a régi térképeken és ellenőrizték a múzeumok nyilvántartásait, hogy lássák, hogy vannak-e olyan természetes élőhelyek, amelyek még a modern emberi beavatkozás nélkül létezhetnek. A kihalt fajoknak az emlősök családfájához és a modern életterületekhez sorolása még nehezebb volt. A kutatók a világ ásatásain talált fosszilis leletekből származó DNS-bizonyítékokat és adatokat kombinálták egy számítógépes algoritmussal. A térképet már most az ember okozta biodiverzitás-csökkenés feltérképezésére és meghatározására használjuk. Segíthet annak meghatározásában, hol van lehetőség a világon a helyreállításra - fejtette ki Jens-Christian Svenning, az Aarhusi Egyetem professzora. Forrás: MTI MTI 2018. augusztus 10., péntek 15:54
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A humán agy monomorf
Magyar Pszichiátriai Társaság: A depressziók szerotoninhipotézise a betegek egyharmadára továbbra is érvényes
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás