Hírvilág

Zombor: Visszamenőlegesen utalják a többletforrást a háziorvosoknak

2015. FEBRUÁR 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Zombor Gábor sajtótájékoztatón közölte, a most utalt összeg tartalmazza a januári finanszírozási többletet is a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak, akik mMárciustól már havonta kapják az emelt összegű támogatást. Az államtitkár emlékeztetett, a plusz forrás összesen 10 milliárd forint, amelyet az ez évi költségvetés tartalmaz. Zombor Gábor beszélt arról is, hogy a háziorvosok támogatása tovább folytatódik, jövőre hasonló nagyságrendben kapnak majd pénzt az alapellátásban dolgozók, amely összeget a háziorvosok mellett tevékenykedő szakdolgozók bérezésére fordíthatják majd. A kormány célja, hogy mind szakmailag, mind anyagilag vonzó hivatássá váljon a háziorvoslás - emelte ki. Az államtitkár beszélt a készülő alapellátási törvényről, szavai szerint az előkészítés fázisában a korábbiaknál jóval szélesebb szakmai egyeztetések zajlanak. Mint mondta, minden kritikát, javaslatot, kérést meg fognak hallgatni azért, hogy európai szinten is megfelelő szakmaiságot és jövedelmezőséget tudjanak biztosítani. A mostani plusz finanszírozásban 6369 praxis érintett. Zombor Gábor megjegyezte, 2010 óta 35 százalékkal emelkedett a háziorvosok finanszírozása. Zombor Gábor elmondta azt is, hogy a kormány elfogadta a 2014-2020-ra szóló egészségügyi stratégiát, amelynek fő célkitűzése, hogy a magyarországi halálozási mutatók tíz százalékkal csökkenjenek. Kérdésre válaszolva az államtitkár beszélt arról is, hogy a szóban forgó emelés csak a területi ellátási kötelezettséggel, azaz körzettel rendelkező háziorvosoknak jár. Hozzátette: az új alapellátási törvényben ki fognak téri a körzettel nem rendelkező háziorvosokra is. A fővárosi kórházátalakításra vonatkozó kérdés kapcsán Zombor Gábor azt mondta, jelenleg is zajlanak az egyeztetések a kórházigazgatókkal. Várják javaslataikat, de döntés még nincs az kérdésben. "Az elbocsátásokról szóló hírek jelenleg nem képezik a kormány álláspontját" - tette hozzá Zombor Gábor. Mint mondta, a cél, hogy az első negyedév végén a jelenlegi kórházi adósságállomány konszolidációja megtörténjen, és a jövőben olyan gazdálkodást folytassanak az intézmények, amely során az adósság nem termelődik újra. MTI 2015. február 2., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Bérrendezés és Covid-protokoll- háziorvosoknak

Több ponton is bizonytalan helyzetbe sodorták az elmúlt hónapok a háziorvosokat. Az október eleji, történelminek aposztrofált egészségügyi intézkedésekből első körben, másokkal egyetemben a háziorvosok is teljesen kimaradtak. Azóta már a kormány is deklarálta szándékát: az alapellátási rendszer átalakítását, illetve bérrendezést, ami úgy tudjuk, már kézzel fogható távolságban van. A szakmai érdekvédelmi cél, hogy a háziorvosi team ugyanazt a bért kapja meg a finanszírozáson keresztül, mint az állami illetve önkormányzati egészségügyi dolgozók, a jogviszony törvényi kötelmei nélkül. Az egzisztenciális helyzet mellett a Covid-járvány hozta talán az ellátás tekintetében az egyik legfelelősségteljesebb, és legnehezebb feladatot az alapellátásnak. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója segíti a kollégák eligazodását.

Gondolat

Szinte heroizálják az öngyilkosokat az emberek Magyarországon

Nincs olyan ember, akinek életében egyszer nem fordult volna meg a fejében az öngyilkosság gondolata, de ehhez képest csak kevesen teszik meg, mivel a lelki stabilitás, a megbízható kapcsolatok, illetve a pszichiátriai betegségek hiánya átsegítik őket a nehézségeken.

Hírvilág

Új irányelv: a kétlépcsős inkontinencia-ellátás szolgálja a beteg érdekét

Megújult az inkontinencia irányelv, amelyben az érintett szakmák képviselői ismét megfogalmazták, hogy az inkontinencia diagnosztikáját és ellátási folyamatát két lépcsőben kell megvalósítani, ez szolgálja leginkább a betegek érdekeit is.

Hírvilág

Hankó: jó a gyógyszerészeknek a jövő évi költségvetés

Biztonságosabban lehet majd étrend-kiegészítőt vásárolni a patikában

Hírvilág

Koncepció készül: mi történik az alapellátásban?

Szuperbruttó a 130 ezer forintos fix díj