Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

- A nők szív- és érrendszeri megbetegedési kockázataira hívja fel a figyelmet a Szív Világszövetség Pirosban a Nőkért (PAN) mozgalmának Viselj pirosat! napja, amelyet idén február elsején tartanak világszerte és Magyarországon is. Még ma is sokan úgy hiszik, hogy az infarktus vagy a szélütés öregedő férfiak betegsége, pedig az egészségügyi statisztikák világszerte, így nálunk is igazolják, hogy több nő veszti életét szív- és érrendszeri betegség következtében, mint férfi. Ráadásul az iparilag fejlett országokban a férfiak ilyen eredetű halálozása, ha lassan is, de csökken, míg a nőké emelkedik. A Szív Világszövetség, amelynek Magyarország is tagja, tagországaiban elindította a Pirosban a Nőkért (PAN) mozgalmat, mely igyekszik mindenütt terjeszteni, hogy a nők szívére fokozottan kell vigyázni. A mozgalom nem kampány, amely csupán valamilyen kiemelt időszakra vonatkozik, hanem folyamatos tevékenység. Neve a mozgalom szimbólumának, egy kis piros női ruhának köszönhető. Az Egyesült Államokban, ahonnan a PAN elindult, világsztárok viselik az öltözéket, amelynek felirata: "Ez nem piros ruha, hanem vörös riadó!". Az utóbbi években az ismertetés hatásának növelésére egy napot is kiválasztanak: idén február 1., péntek ez a nap, amikor azt kérik, hogy mindenki, aki hallott erről a mozgalomról, és egyetért azzal, hogy vigyázzunk a lányok, a fiatal nők, az asszonyok és az idős hölgyek szívére egyaránt, az viseljen valami pirosat: ruhát, sálat, kendőt, kitűzőt vagy nyakkendőt. A világszervezet két magyar képviselője, a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szív Alapítvány azon dolgozik, hogy lehetőleg mindenki megismerje ezt a mozgalmat és csatlakozzon hozzá. Az mindenkire, nőkre és férfiakra egyaránt igaz, hogy figyeljen a szív-és érbetegségek kockázati tényezőire: ne legyen emelkedett a kóros vérzsírok szintje, a vércukor és a vérnyomás, ne dohányozzunk, étkezzünk egészségesen, ne viseljünk túlsúlyt és létfontosságú a rendszeres, örömteli mozgás. Az utóbbi évek tudományos vizsgálatai azt mutatták, hogy a nők szív- és érrendszeri veszélyeztetettsége nagyobb, mint a férfiaké. Ha fiatal nő kap infarktust, ami ma mind gyakoribb, nagyobb az esélye, hogy életét veszti, mint a hasonló korú férfi. A dohányzó nők - ez is mind gyakrabban fordul elő - már kevesebb cigaretta elszívása esetén, sőt passzív dohányzás hatására - sokkal súlyosabb érszűkületet kapnak, mint az erősebb nem képviselői. MTI 2013. január 27., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Ugrásszerűen nőtt a várakozási idő a laborvizsgálatokra

KUN J. Viktória

Az országban szinte egyik napról a másikra ugrásszerűen megnőtt a laborvizsgálatokra a várakozási idő. Az önkormányzatok azonnali intézkedésekre kényszerültek, a finanszírozás változása nélkül viszont nem tartható a jelenlegi állapot.

Hírvilág

Homeopátia és militáns metaforák

Hosszú háborúskodás csupán egyik csatája volt ez a nagy-britanniai eseménysor, és a tudományos medicina hívei, szerintem nem nyerhetik meg a háborút. Talán jobb lenne inkább a militáris metaforák helyett a párbeszéd, az együttműködés, az egymástól tanulás attitűdjét magunkra ölteni az Igazság nevében folytatott végtelen háborúskodás helyett. Az orvos, amikor gyógyít, akkor nem tudományt művel, az orvosi tevékenység nem a természettudományos kutatás módjára zajlik.

Hírvilág

Február 3.: National Wear Red Day (Pirosban a nőkért)

BENCZÚR Béla

Február 3., a hónap első pénteki napja, a Wear Red Day arra invitál, hogy aznap öltözzünk pirosba, viseljünk valami pirosat a ruhánkon, ez lehet egy kendő, sál, kalap vagy kitűző, amivel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a nők szívbetegsége legalább annyira fontos kérdés, legalább annyi áldozatot követel, mint a férfiaké.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.