Hírvilág

Vidéken van sárgaláz elleni vakcina

2013. DECEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A sárgaláz elleni oltóanyagból időszakos hiány alakult ki Európában, és ez Magyarországot is érinti - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön az MTI-vel. Mint hangsúlyozták, Magyarországon ez a betegség nem fordul elő. Gondot az okoz, hogy most kezdődik az afrikai, dél-amerikai utazások szezonja - írta az ÁNTSZ, megjegyezve, hogy az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Oltóközpontjában ebben az időszakban hetente 30-40 ember jelentkezik sárgaláz elleni védőoltásra. A népegészségügyi szakigazgatási szervek vidéki oltópontjai közül már csak Kaposváron, Székesfehérváron, Miskolcon és Nyíregyházán van sárgaláz elleni vakcina. Az ÁNTSZ az oltóanyaghiányt belső átszervezéssel hidalja át, így aki igényli, megkaphatja a vakcinát, de ehhez előzetesen - lehetőség szerint néhány héttel az utazás előtt - telefonon be kell jelentkeznie. Így Budapesten az OEK Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontja, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Nemzetközi Oltóhelye folyamatosan biztosítja a védőoltást. A sárgaláz okozója egy vírus, amelyet szúnyogok terjesztenek Dél-Amerika és Afrika trópusi területein. Néhány napos lappangás után lázzal, izomfájdalommal, sárgasággal, veseelváltozással, esetleg vérzéses szövődményekkel járó betegség, amely körülbelül 10 százalékban halálozással végződik, védőoltással azonban megelőzhető. Az oltóanyag hatásossága csaknem 100 százalékos. Egyetlen oltást kell beadni, a védettség tíz nap múlva alakul ki és tíz évig megmarad. Az ÁNTSZ közleménye szerint 20 afrikai ország (Angola, Benin, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Burundi, Elefántcsontpart, Gabon, Ghána, Kamerun, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Libéria, Mali, Niger, Ruanda, Sao Tomé és Principe, Sierra Leone, Tanzánia és Togo), Dél-Amerikában pedig Francia Guyana csak akkor engedélyezi a beutazást, ha a sárgaláz elleni védőoltás beadását az utazó igazolni tudja. Afrikában 10 országban (Etiópia, Gambia, Guinea, Kenya, Mauritánia, Nigéria, Szenegál, Szomália, Szudán, Uganda) és Dél-Amerikában is 10 országban (Bolívia, Ecuador, Guyana, Kolumbia, Panama, Paraguay, Peru, Suriname, Trinidad és Tobago, valamint Venezuela) nem kérik a sárgaláz elleni oltás igazolását, de ezen országok egyes területei fertőzöttek. Vannak olyan országok is, ahol a betegség nem fordul elő, de terjedésének a feltételei adottak, emiatt sárgalázzal fertőzött országból beutazva kérik az igazolást - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a kockázat megítélésében és az oltás szükségességében az orvosi konzultáció nyújt segítséget. MTI 2013. december 5., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.