Eddig sem volt jó, ám a továbbgyűrűző válság miatt drámai az egészségügy helyzete, amely így azonnali szigorú, a lakosság számára is fájdalmas lépések megtételét kívánná a kormányzattól – így vélték a szakemberek az Önkormányzati Egészségügyi Napok XV. kongresszusán, amelyet szerdán rendeztek meg Budapesten. Bár a Semmelweis Terv (ST) alapvetéseit és főbb irányait továbbra is jónak tartják az egészségügy szakértői, azonban most többre lenne szükség, mint amit a jelenlegi ágazati vezetés bevállal. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak és Rácz Jenőnek, a Magyar Kórházszövetség elnökének egy időt mutat az órája, előbbi szerint ugyanis „a 25. órában járunk”, míg a volt ágazati miniszter arra figyelmeztetett, a 24. óra után vagyunk. A konferencián egyedül az államtitkár tűnt optimistának, a többiek drámainak ítélték a helyzetet. A funkcióváltás kevés lesz, a jelenlegi 140 kórház helyett 70-80-ra lenne szükség Magyarországon, első lépésben 30-40 fekvőbetegellátó intézményt lehetne bezárni, a maradék még kielégítené a betegek igényeit. Így vélte ezt Sinkó Eszter, a Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tagozatának elnöke, bár hozzátette azt is, nem feltétlenül a kisebb kórházakra kellene lakatot tenni. Leszögezte azt is: a ST irányai helyesek, de a Széll Kálmán Terv és a gazdasági recesszió miatt ma már nem érvényesek. Az orvosok és szakdolgozók megtartásához fel kell szabadítani az ágazat belső tartalékait, a rendszer működésének logikáját kell új alapokra helyezni. Márpedig a kapacitások szűkítése milliárdos megtakarításokat eredményezhet az ellátás veszélyeztetése nélkül. Több, párhuzamos lépés megtételére volna szükség Sinkó szerint, amellett, hogy 40-50 milliárd forintot kellene a rendszerbe pumpálni, a magán- és közfinanszírozott ellátás határainak meghúzása sem halasztható. Ha a kórházi helyett az alap- és ambuláns ellátás felé irányítanák a betegeket, akkor sürgető ezek eszközállományának javítása, ugyanakkor még fontosabb a háziorvosi praxisközösségek kialakításának segítése. Az üszkös lábakat le kell vágni, az intézmények bezárása immár nem cél, hanem szükség – fűzte tovább Sinkó Eszter gondolatait Rácz Jenő. A Kórházszövetség elnökének megállapítása azonban fájdalmas lehet az ágazati államtitkár számára, aki többször és határozottan hangsúlyozta, hogy Magyarországon „intézmény nem zár be, csak funkciót vált”. Akut beavatkozásra is szükség van, újabb központi konszolidációra szorulnak évvégére a kórházak, decemberre 60 milliárd forint fog hiányozni a rendszerből – folytatta Rácz Jenő, hozzátéve, minimum 30 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy a tavaly év végi állapotot visszaállítsák. A beszállítók attitűdje megváltozott, mivel ők is a banki szférától vették fel a hiteleket, s jövőre nem lesz módjuk faktorálásra sem, így nem fogják tudni finanszírozni tovább az ellátást. Manapság már csak kézpénzfizetési számlára szállítanak az intézményeknek. Emellett az energiaszolgáltatók türelme is fogyóban van, egyszerűen kikapcsolják a villanyt, a gázt vagy a vizet a kórházban. Hogy konszolidáció lesz-e vagy sem, arra nem kaptak választ a szakemberek Szócska Miklós expozéjából, minden esetre a nehéz helyzetben is optimista államtitkár annyit megjegyzett, hogy a gyógyító-megelőző kasszában a feszes gazdálkodásnak köszönhetően minimális növekedés volt, az E-alap a romló gazdasági környezetben is közel egyensúlyban maradt, így várhatóan „kisebb korrekciókra lesz lehetőség idén”. „Akkor a magyar egészségügy kiválóan teljesít” – válaszolt Rácz Jenő felvetésére Sinkó Eszter, aki elmondta: Spanyolországban 770 milliárdos az adósságszint az egészségügyben, az intézmények 600 napra fizetnek a beszállítóiknak. Ez is mutatja, hogy a kórházi kapacitások csökkentésével lehet a legtöbb pénzt megtakarítani. Míg meg nem erősítik az alapellátást, kár a kórházak bezárásáról beszélni – szögezte le a konferencián Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, aki szerint égetőbb szükség lenne a magyar lakosság egészségügyi szükségleteinek felmérésére, ám erre a jelenlegi helyzetben már nincsen idő. Ehelyett legalább az ellátásprotokollt kellene meghatározni. Nem a kórházakat, hanem a döntéshozatalt államosítaná Golub Iván, az Uzsoki utcai Kórház főigazgatója, aki úgy vélte, központilag kellene deklarálni végre, mi az, ami jár, és mi az ami jut a betegeknek. A főigazgató szavai éppen arra a problémára mutattak rá, amelynek „bevállalásától” a jelenlegi kormány a legjobban ódzkodik, igaz, a szolgáltatási alapcsomagról való döntés ma már elodázhatatlannak tűnik. Hatalmi úton, „államosított nyilatkozattal” ki kell tűzni a kereteket, s kimondani végre, hogy a lakosság nem akkor megy CT-re, amikor akar – folytatta a kórházvezető, aki szerint a Széll Kálmán Tervvel a hátunk mögött nem fogjuk tudni teljesíteni a ST-ben megfogalmazott célokat. „Nem tudom azokat a betegeket elhajtani, akiket másutt nem látnak el” – vázolta intézménye helyzetét Golub Iván, s elmondta, a fővárosi kórházban a páciensek fele vidéki, s ez a bolyongás rengeteg pénzbe kerül a társadalombiztosításnak. Szkeptikus volt az ST egyik legfőbb célkitűzésével kapcsolatban is, ugyanis az elmúlt tíz évben nem látta deklarált előnyét a közös közbeszerzéseknek sem. Az államosítás erőltetésével nem értett egyet egyébként Sinkó Eszter sem, szerinte nem lehet egy kézből jól irányítani a rendszert, a kapacitásátalakítás, a kórházi funkciók újragondolása szerinte államosítás nélkül is megoldható. Az egészségügy mai, eltorzult szerkezete állami rendszerben alakult ki, így Pusztai Erzsébet volt egészségpolitikus szerint nem az a megoldás, hogy az állam a „tulajdonába vegyen minden kócerájt”. Az állam feladata a kapacitások területenkénti szabályozása és az ehhez kötött tb-szerződések kialakítása lenne. A magánforrások ellenőrzött beengedése a rendszerbe, a szektorsemleges finanszírozás, a tisztességes co-payment vagy kiegészítő-biztosítás húzhatná ki a bajból az ágazatot. A döntéshozókat arról kell meggyőzni, hogy az egészségügy maradékelvű finanszírozása nem jó, sőt, tudatosítani kellene, hogy az ágazatba érdemes befektetni – ezt Boncz Imre, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke mondta, aki szerint szintén nagyon fontos lenne meghatározni, milyen szolgáltatásokat nyújt az egészségügy, és azt ki finanszírozza. Jelen helyzetben azonban nagyon úgy tűnik, ismét az egészségügy húzta a rövidebbet a gazdasággal szemben. Szócska Miklós egyébként később derűlátóan jegyezte meg, hogy a Széll Kálmán Tervben az ágazatokra rótt penzumokat eddig egyedül az egészségügy tudta teljesíteni. Fájdalmas intézkedések meghozatalát és világos programot várnak az ágazati szereplők, s mindezt kormányzati támogatással – mondta Orosz Éva az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője a köz- és a magánszektor egyensúlyáról szólva. A magánszektor ösztönzése pozitív hatással lehet a kutatásra és a fejlesztésre, a magasabb ellátási igények kielégítésére, negatív hatásainak kivédése, a köz- és a magánszektor egyensúlyban tartása éppen a szakpolitika feladata lenne. Jelenleg spontán folyamatok zajlanak az egészségügyben, amelyeket szabályozva a magánszektor hasznot hajthatna az ágazat számára. Jelenleg azonban a közfinanszírozás eluralkodása jellemzi a magyar egészségügyet, míg a co-payment ellen népszavazást szerveznek, a kiegészítő biztosítások lehetőségét is elvetik, holott a kutatások azt bizonyítják, az egészségügyi ellátásra fordított magánkiadások a négyszeresére emelkedtek hazánkban az elmúlt húsz év alatt, s más országokhoz viszonyítva nálunk a legmagasabbak. Míg a magánszektor térnyerése első sorban a járóbetegellátásban figyelhető meg, addig a kórházi szektorban ez várhatóan nem fog bekövetkezni, hiszen ott túl magasak az árak – vélte Sinkó Eszter. Viszont a tb-járulékok lassan csak a fekvőbetegellátás finanszírozására lesznek elegendőek, a többit magunknak kell finanszíroznunk – mondta az egészségügyi közgazdász. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2011-08-31