Hírvilág

Van megoldás az erőszak ellen

2013. JANUÁR 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Erőszakmentes napot tart a Nebáncsvilág Lelkigondozó Műhely vasárnap Zalaegerszegen, az Ady Endre Iskolában. A rendezvényt - amelynek célja, hogy a fiatalokat felkészítsék az erőszak elutasítására - Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg. Fürj György szervező elmondása szerint az erőszakmentesség szinte mindenkit közelről érint: a programokkal arra szeretnék felhívni a legveszélyeztetettebb korosztály, a tizen- és huszonévesek figyelmét, hogy miként lehet a saját élethelyzetükben kiküszöbölni az erőszakot, hogyan tudják az indulataikat, félelmeiket "szelíd eszközökkel" megoldani. A rendezvényre változatos, szórakoztató programmal készülnek. A fiatalok kérdéseket tehetnek fel tapasztalt szakembereknek, előadásokat hallgathatnak meg például az áldozattá válásról, a megbocsájtásról, a "szelíd életmódról". Vetélkedőket, erőszakmentes játékokat, helyzetgyakorlatok tartanak, a standokon tájékoztató anyagokkal és tesztekkel várják a résztvevőket, a zeneszobában pedig különleges hangszereken "kreatív örömzenélés" lesz a program. A filmklubban levetítik az erőszakmentesség és a békés ellenállás jelképévé vált Mahátma Gandhi (1869-1948) életéről szóló filmet, aki 1948-ban vált gyilkosság áldozatává. A Nebáncsvilág Lelkigondozó Műhely önkéntes szerveződés, ingyenesen segítenek a lelki problémákkal küszködő embereknek. Mint hozzáfűzte, nagyon sokan - akár áldozatként vagy elkövetőként - az erőszakosság miatt kérnek segítséget a lelkigondozó műhelytől. Szavai szerint a tapasztalatlan fiatalok gyakran kerülnek váratlan helyzetbe, a rendezvénnyel éppen arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem az a természetes, ha "ösztönszerűen válaszolnak a környezet erőszakos ingereire, mert ennél vannak jobb megoldások is". MTI 2013. január 3., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.