Hírvilág

Újrafestett valóság

2014. OKTÓBER 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az orosz fővárosban is megnyílt az Újrafestett valóság 2.0 című kiállítás, amelyen fogyatékkal élő magyar és orosz képzőművészek, valamint ép alkotótársaik munkái együtt szerepelnek. A Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Intézetében rendezett tárlat kurátora, Dán Bernadett emlékeztetett arra, hogy az orosz főváros már nem az első állomása a rendezvénysorozatnak. A Magyar Nemzeti Galéria esélyegyenlőségi programja keretében 2012-ben rendezett hasonló budapesti kiállítás sikerét követően Európa 12 fővárosába és nagyvárosába elvitték a tárlatot, amelyet mindenütt nagy érdeklődés kísért. A kurátor elmondta: azt tapasztalták, hogy Nyugat-Európában a többségi társadalom nagyon jól fogadja az esélyegyenlőségi programokban résztvevőket. Ugyanakkor ha a fogyatékkal élőkről van szó, akkor Magyarországon mindenkinek a szájjal és lábbal festő emberek jutnak eszébe és kevesen tudnak arról, hogy kerekesszékes emberek is festenek, alkotnak, olyanok akiknek a képei az Újrafestett valóság 2.0 című moszkvai kiállításon is láthatóak. Magyarországot Moszkvában 3 fogyatékkal élő és 3 ép művész: Kalmár Zsuzsa, Zilahi Ica, Fürjesi Csaba, Gyarmati Zsolt, Hervé-Lóránth Ervin és Fark László alkotásai képviselik. Szándékosan nem tüntették fel a képek mellett, hogy azokat fogyatékkal élő képzőművészek hozták létre. A cél az, hogy megmutassák: a fogyatékkal élők akaraterejük és kreativitásuk révén kiemelkedő műveket hoznak létre. Az Újrafestett valóság elnevezés arra utal, hogy szeretnék, ha a társadalom másként, új szemlélettel gondolna sérült embertársaira - olvasható a kiállítás meghívóján. Dán Bernadett hozzátette, hogy a tervek szerint jövőre, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra az Újrafestett valóság című kiállítást újra megrendezik Magyarországon az európai tárlatokon részt vett összes külföldi képzőművész alkotásait is bemutatva. Az orosz fővárosba érkezett a tárlat kedden késő estébe nyúlt megnyitójára az egyik magyar alkotó, Zilahi Ica is, akinek Babák című festményét Händel műve ihlette. A súlyos izomsorvadással járó betegséggel küzdő művész elmondta: gyermekkorában kezdte és 20 éves koráig foglalkozott képzőművészettel, majd 30 év kihagyással kezdte újra a festést, amely teljesen betölti az életét. Irina Vitosinszkaja orosz képzőművész két textilfestményét is kiállították a Moszkvai Magyar Kulturális Központban. A kerekesszékes alkotó más technikákat is alkalmaz, akvarelleket és olajképeket is fest, de batikolással és grafikával is szeret foglalkozni. Amióta csak emlékszik, mindig is művészet körül forgott az élete. Igor Gribak, a fogyatékkal élő orosz művészeket támogató Filantrop alapítvány elnöke arról beszélt, hogy 15 éve létezik az alapítvány nevével azonos alkotói díj, amellyel fogyatékkal élő művészeket ismernek el. Ez idő alatt 8 ezer pályázat érkezett be hozzájuk. Azt szeretnék, ha az idei pályázaton magyar alkotásokkal is beneveznének. Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központjának az igazgatója az MTI-nek kiemelte: fontos számukra, hogy az érdeklődők figyelmét felhívják a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének, társadalmi életbe való beilleszkedésüknek a fontosságára. A tárlatot október 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központban. Forrás: MTI 2014. október 15., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.

Klinikum

A "Gamification" alkalmazásának lehetőségei

ÉBERFI Zsuzsanna, ENGELHADT Fanni, KUTOR Norbert

A játék az egyik legösszetettebb cselekvési forma, kielégítő vizsgálatához segítségünkre lehet olyan ismertető jelek feltérképezése, amely megkülönbözteti más tevékenységformáktól, mint például a munka, alkotás. Dolgozatunk elemzi, milyen szerepet kaphat a tudásmegosztás területein, az oktatásban.

Gondolat

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.