Úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban
2014. AUGUSZTUS 28.
2014. AUGUSZTUS 28.
Szöveg nagyítása:
Csukás István nevét viselő díjat alapított Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója. A gyerekeknek szóló darabok elismerésére létrehozott díj kuratóriumának elnöke maga az író. A Csukás István-díjat meghívásos pályázat alapján ítélik oda. A nyertes darabot műsorra tűzi a Pesti Magyar Színház: az évadonként tervezett három nagyszínpadi bemutatóból ez lesz az egyik. A pályázatot október 11-én - az évad első nagyszínpadi premierjén, a Rév Fülöp bemutatóján - hirdetik meg - mondta el a díj alapítása alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Őze Áron, aki újra pályázott a Pesti Magyar Színház vezetésére és pályázatának kiemelkedő eleme volt a Csukás István-díj. A díj kuratóriumának tagja Őze Áron mellett Balázs Ágnes, Berg Judit, Szabó Borbála, Böszörményi Gyula és Jeney Zoltán író, Perczel Enikő dramaturg és Göttinger Pál rendező. Berg Judit, a színházban bemutatott Rumini szerzője elmondta: íróként és négy gyerek anyukájaként is azt tapasztalja, hogy nagy szükség van jó gyerekdarabokra. A gyerekek számára minőségi, jó színházat kell csinálni - emelte ki, hozzátéve, hogy reméli, a díj ezt inspirálja. Jeney Zoltán - a Rév Fülöp című darab szerzője - arról beszélt, hogy a magyar irodalom külföldi népszerűsítéséért végzett munkája során azt tapasztalta, a gyerekirodalom alulreprezentált, alig jut el a határon túlra. Mint fogalmazott, azért is jó, hogy ilyen díjak létrejönnek, mert ez azt is bizonyítja: van értelme a gyerekeknek is ugyanolyan színházi világot adni, mint a felnőtteknek. Őze Áron elmondta: a színház koncepciója szerint a nagyszínpadon a legkisebbeknek játszanak, a vasfüggöny mögötti térben az ifjúsági korosztálynak, a stúdiószínpadon pedig a felnőtt közönség számára készítenek előadásokat. Csukás Istvánt idézve kiemelte: a gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. A gondolatot a színházra lefordítva hozzáfűzte: játszani a felnőtteknek jól, a gyerekeknek pedig még jobban kell. Göttinger Pál, a színház főrendezője kiemelte: elkötelezettek abban, hogy a színház nagyszínpadán új magyar művek jelenjenek meg. A meghívásos pályázattal nemcsak alkotókat, hanem az ifjúsági és gyermekirodalmi műfajban tevékenykedő színházakat, szakmai szervezeteket, intézményeket szólítanak meg szerte az országban. Az írásokat forgalmazni is szeretnék, elősegítenék bemutatásukat, a műhelyek közötti kommunikációt - emelte ki a rendező, hozzátéve, az a céljuk, hogy a beérkezett darabok közül a lehető legtöbbet bemutassák valahol. A pályázat várható menetéről elmondta: a darabokat decemberig küldhetnék be a pályázók és februárra már kiderülhet, hogy mely darab a nyertes, így a jövő évad tervezésénél már számolhatnak vele. Forrás: MTI 2014. augusztus 28., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni...” – Interjú dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás