hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Tűzvész a moszkvai akadémiai könyvtárban



| |
 



Még az éjjel is oltani kellett néhány tűzfészket a moszkvai akadémiai alapkönyvtárban, amelyben hatalmas tűzvész pusztított a hétvégén - jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.

Egy név nélkül nyilatkozó katasztrófavédelmi illetékes tudomása szerint a helyszínen dolgozó tűzoltók reggelre 5 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi információs intézete moszkvai alapkönyvtárának épületéből.

Az intézményben kutatóintézet is működött, amely ideiglenesen a közelben lévő központi közgazdasági és matematikai akadémiai intézetben kap helyet.
A múlt pénteken késő este keletkezett tűzvész során az épület egyik szárnya teljesen kiégett, a mennyezet beszakadt. Senki nem sérült meg.

A katasztrófavédelem illetékesei még vasárnap sem engedtek be senkit, mert fennállt a veszélye az újabb beomlásnak. Mostanára megbizonyosodtak arról, hogy nincs ilyen kockázat.

A TASZSZ orosz állami hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes elmondta, hogy a tűzoltósági szakértők helyi idő szerint fél egykor megkezdték a tűzvész eredetének és okainak felderítését. Azt is tisztázni fogják, hogy idejében kihívták-e a tűzoltókat. Az előzetes megállapítások szerint a második emeleten csaptak fel a lángok, és elektromos rövidzárlat, vagy egy elektromos berendezés hibája okozhatta a végül mintegy kétezer négyzetméteren tomboló tüzet.

Az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi információs intézetének moszkvai alapkönyvtárában több mint tízmillió könyvet és dokumentumot, köztük ritka középkori szláv szövegeket tárolnak. Vlagyimir Fortov, az orosz tudományos akadémia elnöke szerint a tűz és az oltás az értékes gyűjtemény több mint 15 százalékában okozott kárt.

Fortov szombaton a csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófájával hasonlította össze az akadémiai alapkönyvtár állományának pusztulását, és az orosz államfőhöz fordult segítségért.

Jurij Pivovarov akadémikus, a moszkvai alapkönyvtár és kutatóintézet igazgatója kijelentette hogy a helyreállításhoz évekre lesz szükség. Reményét fejezte ki, hogy a könyvek, dokumentumok nagy része nem semmisült meg a tűzben, és a víz okozta károkat helyre tudják hozni.




MTI 2015. február 2., hétfő

Kapcsolódó anyagok

A random variancia mint karcinogén tényező?

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

A hypertonia története - Paul Dudley White (1886-1973)

Társasági hírek

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Május a vérnyomásmérés hónapja!

A Nemzetközi Hypertonia Társaság és a Hypertonia Világ Liga mozgalmat hirdetett 2017 májusára.

Tovább


Nem hálából csúszik a boríték

Fordulatot hozott a RESZASZ és a Szinapszis közvélemény kutató friss felmérése. Ebben nemcsak azt mondta ki a megkérdezett, csaknem ezer orvos, hogy hálapénzmentes egészségügyet szeretne, de végre elismerte: nem hálából, sokkal inkább félelemből és a jobb ellátás reményében csúszik a boríték.

Tovább


A Magyar Idegtudományi Társaság nyílt levele a CEU kapcsán

A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszéke nem csak az ország vezető kognitív idegtudományi intézete, de nemzetközi összehasonlításban is a világ vezető intézetei közé tartozik.

Tovább


22. Májnap

Egynapos budapesti, akkreditált továbbképző konferencia háziorvosok, gasztroenterológusok és minden érdeklődő számára.

Tovább


Tűzvész a moszkvai akadémiai könyvtárban