Hírvilág

Többé nem rabszolgák, hanem testvérek

2014. DECEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A világ számos részén rabszolgasorban élő és dolgozó, kizsákmányolt milliók segítésére szólította fel a nemzetközi szervezeteket, vállalatokat és a civil társadalmat is Ferenc pápa a katolikus egyház által január elsején ünnepelt Béke Világnapja alkalmából közzétett üzenetében. Az üzenetet a Vatikán szerdán előzetesen közölte honlapján. A Többé nem rabszolgák, hanem testvérek című üzenetben Ferenc pápa azt hangsúlyozza, hogy a rabszolgaságot hivatalosan ugyan az egész világon eltörölték, mégis a mai napig milliók dolgoznak és élnek rabszolgasorban. Az egyházfő a földeken, bányákban és cselédként más otthonaiban is kemény fizikai munkát végző férfiakat, nőket és gyermekeket említette, valamint a más országba vándorlók tömegét, akiknek törvényes tartózkodását gyakran munkaszerződéshez kötik, arra kényszerítve őket, hogy hozzájuk méltatlan munkát és méltatlan feltételeket fogadjanak el, vagyis valójában rabszolgamunkát végezzenek. Az olasz nyelvű üzenet kitér a szexuális rabszolgákra, a szervkereskedelem által kihasznált szegényekre, a fegyveres harcra, koldulásra, kábítószer-kereskedelemre kényszerített személyekre, és azokra is, akiket a "nemzetközi örökbefogadás álcájával" zsákmányolnak ki, vagy terrorista csoportok rabjaivá válnak. Ferenc pápa a modern rabszolgaság okait is elemzi. Ennek során hangsúlyozza, hogy kiszolgáltatottsághoz vezet a szegénység mellett a munkalehetőség hiánya, a bűnözés, a korrupció, a konfliktusok és a terrorizmus is. Az egyházfő azonban mindenekelőtt a mai társadalom általános közömbösségét teszi felelőssé hangsúlyozva, hogy az emberek "szemet hunynak a rabszolgaság ismert és ismeretlen arcaival szemben". A pápa a nemzetközi szervezetek fellépésével egy időben a vállalatok és a fogyasztók együttműködését szorgalmazza. A termelők figyeljenek oda, hogy a dolgozók méltóságteljes munkát végezzenek és hasonlóan méltó bért kapjanak, és a termelési lánc során sehol ne zsákmányolják ki a munkásokat. A fogyasztó pedig ne válasszon olyan terméket, amelynek hátterében mások kizsákmányolása áll: tudja, hogy "a vásárlásnak erkölcsi, nem csak gazdasági" vetülete van. Ferenc pápa üzenete azt szorgalmazza, hogy "a globális közöny" helyett "globális testvériség" uralkodjon. A Béke Világnapját az egyház 1968 óta ünepli minden év január elsején. https://w2.vatican.va/content/francesco/it/messages/peace/documents/papa-francesco_20141208_messaggio-xlviii-giornata-mondiale-pace-2015.html MTI 2014. december 10., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.