Hírvilág

Testképzavar fiúknál

2013. NOVEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A véltnél gyakoribb az evészavar a fiatal fiúknál és férfiaknál is Az evészavart leginkább fiatal nők betegségének tartják, ám egy új kutatás szerint a korábban véltnél gyakoribb a fiatal fiúknál és férfiaknál is. Több mint 5500 amerikai fiú követéses vizsgálatából az derült ki, hogy csaknem minden ötödiket - 17,9 százalékukat - "rendkívül aggasztotta" a súlya és az alakja. Ezeknél a fiúknál valószínűbb volt, hogy veszélyes szokásokat vesznek föl, például drogozni kezdenek vagy gyakran isznak mértéktelenül sokat - idézte a The Daily Mail online kiadása a JAMA Pediatrics című szaklapban megjelent tanulmányt. Alison Field, a kutatás vezetője, a Bostoni Gyermekkórház orvosa elmondta: a lányok testsúly miatti szorongásától nagyon eltérőek a fiúk aggodalmai. Az evészavarok kritériumait pedig úgy határozták meg, hogy azok a lányok soványságvágyát tükrözzék, és nem a fiúknak azt a félelmét, hogy nem elég izmosak és férfiasak. A klasszikus evészavarok közé tartozik az anorexia nervosa, amikor a beteg elutasítja az ételt, koplal, illetve a bulimia, amelynél a beteg rengeteget eszik, majd hánytatással vagy hashajtók bevételével szabadul meg az ételtől. Field és munkatársai egy hosszú távú kutatás részeként kitöltött kérdőívek válaszait elemezték. A kutatásban részt vevő 5527 fiú 1999 és 2010 között egy-három évente válaszolt a kérdésekre. A vizsgálat elején a fiúk 12-18 évesek voltak. Válaszaikból az derült ki, jobban érdekli őket testük izomtömege, mint a súlyuk: 9,5 százalékuk aggódott az izmos alakja és csak 2,5 százalékuk a testsúlya, 6,3 százalékuk pedig mindkettő miatt. Az izomtömegük miatt szorongó fiúk kortársaiknál kétszer nagyobb eséllyel kezdtek gyakori, nagy ivászatokba, és sokkal nagyobb valószínűséggel nyúltak drogokhoz. A súlyuk miatt aggódó fiúknál valószínűbb volt, hogy depressziós tüneteik jelentkeznek. Az összes válaszadó 2,9 százaléka számolt az evésrohamok egyes vagy összes tünetéről, és hozzávetőlegesen egyharmaduk válaszolt úgy, hogy ritkán, de előfordult náluk evésroham, hánytatás vagy túlevés. 2013. november 6., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Juvenilis idiopathiás arthritis – biológiai terápiával kapcsolatos teendők és a kommunikáció jelentősége szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;1

SZABÓ Brigitta

A krónikus ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis,RA) nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkorban is előfordul, bár jóval ritkábban, és a két kórkép között számos különbség van. A betegség felismerése sokszor késik, mert a felnőttekkel szemben a gyermekek kevésbé panaszkodnak. A juvenilis idiopathiás arthritis ( JIA) krónikus, autoimmunbetegség, ami hosszan tartó ízületi gyulladással jár.

Hírvilág

A stressz is okozhat ízületi fájdalmat

A nyak fájdalma foglalkozástól és kortól függetlenül sokkal gyakoribb nőknél, mint férfiaknál. Ennek oka lehet, hogy a nők sokkal stresszesebben élik meg a mindennapokat.

Hírvilág

Az érzelemmentesség összefügg a viselkedészavarral

Azoknál a gyerekeknél, akik semmilyen érzelmet, együttérzést vagy bűntudatot nem mutatnak, fennáll az antiszociális viselkedés és a beilleszkedési zavarok veszélye - derült ki egy kutatásból, melyet 2011. február 20-án, az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség éves gyűlésén adtak közre.

Hírvilág

Dohányzásra késztetik a tinédzsereket a cigaretta reklámok

A dohányreklámok valóban arra sarkallják a tinédzsereket, hogy rágyújtsanak - állítják egy új tanulmány szerzői és szeretnék elérni, hogy betiltsák az ilyen hirdetéseket.

Hírvilág

Az autizmus másképp hat a női és a férfiagyra

Az autizmus másképp hat a női és a férfiagyra - állapította meg egy brit kutatás.