hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Telomerek zsugorodása előre jelzi a rákot



| |
 


A rákban szenvedő embereknek rövidebb telomerei vannak; ezek a kromoszómák végén lévő "védőkupakok" védik meg a DNS-t a károsodástól.

A Harvard Egyetem és az Északnyugati Egyetem kutatói fedezték fel, hogy kicsiny, de jelentős változások mennek végbe a szervezetben már több mint egy évtizeddel azelőtt, hogy diagnosztizálnák a rákot.

Megfigyelték, hogy a kromoszómák végén lévő telomerek, amelyek megakadályozzák a DNS károsodását, jelentősen elkopnak azokban az emberekben, akiknél később daganatos betegség fejlődik ki. Bizonyos esetekben ezek a telomerek 15 évvel idősebbnek tűnnek koruknál.

A telomerek ezeknél az embereknél jóval rövidebbek voltak a kelleténél, és egyre rövidültek körülbelül négy évvel azelőttig, hogy a daganat kifejlődött volna, ekkor hirtelen megállt zsugorodásuk. Minden ilyen változással élő embernél később kifejlődött a rák.

"Ha megértjük a telomer növekedésének ezen mintáját, azt jelentheti, hogy az egy előrejelző biomarker lehet rák esetében" - hangsúlyozta Lifang Hou, az Északnyugati Egyetem Feinberg Orvostudományi Iskolájának professzora, a tanulmány vezető szerzője.

Mivel erős kapcsolatot láttunk a mintázatban a daganatos betegségek legkülönbözőbb típusainál, ezen folyamatok megfelelő vizsgálatát felhasználhatjuk a rák legkülönbözőbb fajtáinak diagnosztizálására - tette hozzá.

Tanulmányukban a kutatócsoport 792 ember telomerjeit mérte 13 éven keresztül, 35-nél fejlődött ki különféle daganatos betegség, köztük prosztata, bőr, tüdőrák és leukémia.
Kezdetben azt fedezték fel, hogy a telomerek sokkal gyorsabban öregedtek, amit hosszának gyorsabb csökkenése jelzett azoknál, akiknél kifejlődőben volt a daganatos betegség, de még nem diagnosztizálták a rákot.

Minden betegnél, akinél kifejlődött a rák, a telomerek 15 évvel idősebbnek tűntek, mint azoknál, akik nem betegedtek meg. Arra is felfigyeltek a szakemberek, hogy ez a felgyorsult öregedési folyamat megállt három-négy évvel az előtt, hogy a rákot diagnosztizálták.

A telomerek minden egyes sejtosztódásnál rövidülnek. Minél öregebb egy ember, annál többször osztódnak a sejtek, és rövidülnek a telomerek. Mivel a rákos sejtek osztódnak és gyorsan nőnek, a szakemberek arra számítottak, hogy a sejtek annyira megrövidülnek, hogy megsemmisítik önmagukat. Ám nem ez történik.
"Azt tapasztaltuk, hogy a daganat eltéríti a telomer rövidülését azért, hogy képes legyen a szervezetben fejlődni" - magyarázta Hou.

A kutatócsoport azt reméli, hogy ha azonosítani tudják azt, miként téríti el a daganat a sejteket, akkor a gyógymódokat is ki lehet fejleszteni annak érdekében, hogy a rákos sejteket önmegsemmisítésre vegyék rá anélkül, hogy az egészséges sejteket károsítanák.

A kutatást az Ebiomedicine online folyóiratban mutatták be.
http://www.telegraph.co.uk/news/11574893/New-test-can-predict-cancer-up-to-13-years-before-disease-develops.html




MTI 2015. május 4., hétfő

Kapcsolódó anyagok

Klinikai gyógyszerész a hollandiai alapellátásban: négy lehetséges modell

Egy városnyi ember élhetne még

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Onkológia – az orvostudományon túl

Soha nem látott civil összefogással épült új környezet a rákbetegeknek és az őket gyógyítóknak az egyesített Szent István és Szent László kórházban. Összesen 400 millió forintból épült világszínvonalú környezet, de ennél több: a művészvilág széles köre adta bele mindazt, amivel segíteni tudja a betegek gyógyulását.

Tovább


Csökkent Magyarország innovációs teljesítménye

Magyarországnak 2010 és 2016 között 3,5 százalékponttal csökkent az innovációs teljesítménye az unió átlagához viszonyítva.Magyarország a 23. helyen áll, előtte Görögország és Szlovákia, utána pedig Lettország, Lengyelország, Horvátország, Bulgária és Románia található.

Tovább


Lehetséges, hogy egy 10. bolygó kering a Nap körül a Naprendszer Plutón túli részén

Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a Naprendszer 10. bolygója.

Tovább


Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Telomerek zsugorodása előre jelzi a rákot