Hírvilág

Százszorszép, mirtusz, menta a király szívében

2013. MÁRCIUS 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Virágporokat is találtak Oroszlánszívű Richárd angol király szívében francia kutatók. A több mint 800 éves, már rég szétporladt szív maradványait először vizsgálták tudományosan. I. Richárd 1199-ben halt meg francia földön egy hadászatilag jelentéktelen várostrom során, nyíl sebesítette meg. A történészek zöme szerint a seb elüszkösödött és Richárddal vérmérgezés végzett. Akadnak viszont, akik szerint a nyíl mérgezett volt. Bár a király szíve csupán szürkésbarna por, és a halál oka a szerv maradványai révén kideríthetetlen, a mostani elemzéssel a francia kutatók azt azért nagy valószínűséggel ki tudták zárni, hogy az angol királlyal mérgezett nyíl végzett volna. "Toxikológiai elemzésünk nem mutatta ki arzén vagy más fém jelenlétét, így nem találtunk semmilyen bizonyítékot mérgezésre" - idézte Philippe Charlier-t, a Raymond Poincaré Egyetemi Kórház kórbonctani szakértőjét a BBC. Az elemzés ugyanakkor kimutatott virágport, méghozzá többfélét: százszorszép, mirtusz, menta, (fenyő)tömjén, továbbá nyár és harangvirág nyomait. Utóbbi kettő azért érdekes, mert megerősíti, hogy Richárd tavasszal halt meg, áprilisban, de legkésőbb júniusban. (A történelemkönyvek április 6-át adják meg dátumként, ám az akkori naptárak hitelességét nagyon nehéz a mából ellenőrizni, jóval a pápai naptárreform előtti az időszak.) A kutatók találtak még meszet is a vizsgálathoz használt mindössze 2 grammnyi szívporban - nem a teljes maradványt elemezték. A mésszel feltehetően tartósítani akarták a balzsamozók a szívet, a virágokkal pedig a konzerválás mellett illatosítani is. A tömjén és a mirha nem csupán kellemetlen szag elnyomását szolgálhatta, hanem illatsugallat is lehetett a király szentséges voltára. Oroszlánszívű Richárd 42 évesen halt meg. Belső szerveit - szíve kivételével - Chalus-ben temették el, testét (apja, II. Henrik, és anyja, Aquitániai Eleonóra mellé) a fontevraudi apátságban. Szívét Rouen városának katedrálisa kapta meg. 1838-ban fedezték fel, már akkor is pusztán por volt a hajdani balzsamozás ellenére, mivel a szív "koporsójaként" szolgáló ólomládika nem zárt légmentesen. MTI 2013. március 1., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

„Mindenki tudja, hogy megy ez”(?)

BÁNFALVI Attila

A film az amerikai ún. ópiát vagy opioid krízisről szól, amelyben 2000 óta 500 ezer amerikai halt meg túladagolásban, 25 percenként születik egy olyan baba, akinek elvonási tünetei vannak. A film fő narratívája azt elemzi, hogy gyógyszeripari cégek milyen szerepet játszottak ennek a tragikus helyzetnek az előállításában. Aki csak kicsit is követte a gyógyszeripar Janus arcú szerepét az utóbbi évtizedekben a fogyasztók és az orvosok magatartásának befolyásolásában, az igazán mélyen nem lepődik meg „Nahát, ezt nem gondoltam volna!” felkiáltással az opiátokkal (Oxycontin, fentanil stb.) kapcsolatos történéseken.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Gondolat

Lukrécia öngyilkossága

NÉMETH István

Bizonyos esetekben az öngyilkosságot elkövető személy, mint a körülmények áldozata, egyfajta tragikus hőssé, erkölcsi példaképpé magasztosulhatott az utókor szemében, akinek a tette immár nem emberi gyengeségnek vagy megfutamodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a bátorság, az állhatatosság, a szilárd jellem meggyőző bizonyítékának minősült.

Ökológia

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont

BUDA Béla

Az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt.