hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Stop Vivisection



| |
 


Az Európai Bizottság egyetért ugyan azzal, hogy az állatkísérleteket fokozatosan meg kell szüntetni, ám a célkitűzés megvalósítását másként képzeli el, mint az erről szóló európai polgári kezdeményezés szervezői - derült ki az uniós testület által e témában szerdán kiadott állásfoglalásból.

A brüsszeli bizottság azokról az intézkedésekről döntött, amelyeket a Stop Vivisection elnevezésű, az állatkísérletek megszüntetéséért indított kezdeményezésre válaszul kíván bevezetni.

Jyrki Katainen bizottsági alelnök közleményben emlékeztetett arra, hogy "a kezdeményezés olyan időszakban indult, amelyet egyébként is a változás jellemez a kutatás terén: hála a technológiai fejlődésnek, Európában egyre kevesebbszer végeznek állatkísérleteket". Az állatkísérletek teljes betiltásának azonban Katainen szerint még nem jött el az ideje, "mivel ez az orvosbiológiai kutatások leállásával és más, EU-n kívüli országokba való áthelyezésével járna".

Egy másik EU-biztos, Karmenu Vella kilátásba helyezte, hogy az Európai Bizottság több olyan intézkedést fog bevezetni, amelyek "elősegítik az állatkísérleteket helyettesítő módszerek gyorsabb elterjedését és szélesebb körű alkalmazását".

A Brüsszelben kiadott tájékoztató szerint az elmúlt évtizedben a technológiai fejlődés forradalmasította az orvosbiológiai kutatásokat. E fontos áttöréseknek köszönhetően lehetőség nyílt olyan - sejt- vagy szövetkultúrákon alapuló - alternatív vizsgálatok, valamint számítógépes módszerek kidolgozására, amelyek csökkentik az állatkísérletek szükségességét. Azonban sok olyan összetett fiziológiai és toxikológiai folyamat és hatás létezik, amelyeket még nem lehet megfelelően modellezni vagy értékelni ezekkel az alternatív módszerekkel, ezért bizonyos esetekben szükség van állatkísérletekre.




MTI 2015. június 3., szerda

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

CBT-pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben

Tovább


CBT-pszichoterapeuta szakképzés Budapesten

A Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT-PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten.

Tovább


A tavalyi volt sorban a harmadik év, amikor megdőlt a globális melegrekord

Emellett szintén emelkedett a jelentősebb üvegházhatású gázok, a szén-dioxid, a metán és a nitrogén-oxid légköri koncentrációja. A szén-dioxid koncentrációja globálisan 402,9 ppm..

Tovább


160 millió éves repülő emlősfajok maradványait fedezték fel

Az elmúlt években több látványos felfedezés formálta át a mezozoikumi emlősökről kialakult képet. Az újabb eredmények szerint a jura időszakban forradalmi robbanáshoz hasonló módon jelent meg számos különféle életmódot folytató emlős.

Tovább


Stop Vivisection