hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Shakespeare Avignonban



| |
 


Shakespeare Lear király című darabjának bemutatójával kezdődik szombat este a 69. Avignoni Fesztivál, amely a költségvetési gondok miatt a szokásosnál idén két nappal rövidebb lesz, július 25-ig tart.

A tavalyi fesztiválon a szabadúszó művészek tiltakozó megmozdulásai és a viharos időjárás miatt elmaradt 12 előadás mintegy 240 ezer eurós bevételkiesést okozott, s az avignoni önkormányzat 5 százalékkal csökkentette a rendezvény támogatását, ami további 50 ezer eurótól fosztotta meg Európa legjelentősebb színházi találkozóját. Az elvonások legfőbb következménye, hogy a találkozó két nappal rövidebb lesz a szokásosnál.

A viharfelhők a fesztivál kezdetére azonban teljesen elcsitultak Avignon felett, ahol a hivatalos programba meghívott 47 előadás rendezője közül negyvenen először vesznek részt a fesztiválon, amelynek idei motorja várhatóan a nagy Shakespeare-előadások lesznek.

A nyitóelőadást a Pápák Palotájának díszudvarán a tavaly kinevezett igazgató rendezi, aki harminc éve készül a szerinte "abszolút darab" színrevitelére. Olivier Py újrafordította a teljes Lear királyt, a főszerepet állandó színésze, az 56 éves Philippe Girard alakítja.

A legfőbb játszóhelyen a klasszikus Shakespeare-művet követően július 17. és 25. között Angelin Preljocaj koreográfus Retour a Berratham című előadását játsszák, amely Laurent Mauvignier írónak egy háborúból hazatérő fiatalemberről szóló szövege alapján készült.

A fesztivál egyik leginkább várt előadása a visszatérő vendégnek számító Thomas Ostermeier rendezése az avignoni Opéra Színházban. A berlini Schaubühne társulata ezúttal Shakespeare III. Richárd című előadásával érkezik, amelyet július 6. és 18. között 11 alkalommal láthat a közönség Lars Eidingerrel a címszerepben.

A helyiek minden délben ingyen hallgatják meg Alain Badiou filozófus Platon köztársasága című művét, amelyet a szerző Valérie Dréville, Didier Galas és Grégoire Ingold színészekkel együtt olvas fel, s természetesen Valere Novarina író-képzőművész is Avignonban mutatja be legújabb darabját Le vivier des noms címmel.

Első alkalommal kapott meghívást a lengyel Krystian Lupa, akinek négy és félórás előadása Thomas Bernhardt Irtás című regénye alapján készült. Észt előadást is idén láthat először az avignoni közönség: a 34 éves Ene-Liis Semper és a 26 éves Tiit Ojasoo N°99 kollektíva című társulata sok humort ígért, és már azt is jelezték előre, hogy 2025-ben oszlatják fel magukat.

Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező, a moszkvai Gogol Színház művészeti igazgatóját is először látják vendégül Avignonban, mégpedig Lars von Trier dán rendező Idióták című filmjének színpadi változatával, amely a mai orosz fiatalságról szól.

Az újoncok közül még Jonathan Chatel Strinberg-előadását, Samuel Achache zenés rendezését és Benjamin Porée Botho Strauss művéből készült előadását előzi meg nagy várakozás, s idén először három argentin előadás is meghívást kapott.

A hivatalos programmal párhuzamosan zajló, idén 50 éves "off" fesztivál társulatai több mint száz helyszínen, leggyakrabban utcákon és tereken, 1336 előadással és 8 ezer fellépővel várják az érdeklődőket Avignonba.


Forrás: MTI

2015. július 3., péntek

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Diabetológiai készítmény nyerte az Év Gyógyszere 2016 díjat

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke .

Tovább


Orvostudományi cikk táplálta az opiáttúladagolási járványt Észak-Amerikában

2007-ben az OxyContin nevű fájdalomcsillapító gyártója és három magas beosztású vállalatvezető bűnösnek mondta magát abban a szövetségi bűnügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy félrevezették az engedélyező hatóságokat, orvosokat és betegeket a gyógyszer túladagolásának kockázatát illetően.

Tovább


Shakespeare Avignonban