hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Schaff Zsuzsánna: mindig csapatban dolgoztam



| |
 


"Számomra nagyon sokat jelent a kitüntetés, hiszen ez a legnagyobb, amit Magyarországon el lehet érni. Úgy érzem, mindig csapatban dolgoztam, sok kiváló kutatóval, az elismerés nekik is szól - mondta az MTI-nek a Széchenyi-díjjal kitüntetett Schaff Zsuzsánna kutatóorvos.

A díjat a májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként ítélték neki.

A professzorasszony elmondta: "Pályám elején az egyetemi hallgatók oktatását élvezetem inkább, ezt a mai napig is végzem. Legaktívabban akkor tudtam bekapcsolódni a világ tudományos életébe, amikor az Egyesült Államokban, a világhírű bethesdai Nemzeti Rákkutató Intézetben (NCI) dolgozhattam."

"Annak örültem, hogy amikor hazajöttem, részben folytathattam az ott megkezdett munkát, miközben nagyon szoros kapcsolatot tartottam fenn európai kutatócsoportokkal, főleg párizsi centrumokkal, heidelbergi, bécsi laboratóriumokkal. Nemcsak én dolgozhattam együtt velük, de fiatalabb munkatársaimat is küldhettem oda kutatni. Rengeteget jelent a folyamatos kapcsolat a nemzetközi kutatással - magyarázta Schaff Zsuzsánna.

"Számomra mindig a májkutatással kapcsolatos munkáim voltak a legfontosabbak, különösen a hepatitisz-C vírus, az a mechanizmus, ahogy a májat károsítja, illetve a hepatitisz-vírusok és a májrák kapcsolata. Azt kutattuk, milyen folyamatokon át vezet a vírus a májrák elsődleges kialakulásához - tette hozzá.

Tudományos eredményei azért különösen jelentősek, mert ma az ezek alapján kifejlesztett gyógyszerek segítik a betegek gyógyulását. "Most a hepatitisz gyógyításában azokat a szereket vezetik be, melyek a vírus egyes komponensei ellen irányulnak, illetve a kórokozó szaporodási módja ellen. Ahhoz, hogy ezeket a szereket kifejlesszék, alapvető volt, hogy megismerjük, mi az egyes vírusösszetevők szerepe, mi a hatása" - fogalmazott a kutató.

"Magam francia és osztrák kollégáimmal a vírus egyik összetevőjének hatásmechanizmusával foglalkoztam, és úgy érzem, ez igen nagy előrelépés volt az antivirális szerek kutatásában" - hangsúlyozta.

"Nagy hasznát látom a kutatási eredményeimnek azért is, mert még mindig gyakorló diagnoszta vagyok, azaz amit a kutatásban tanultam, láttam, a napi diagnosztikus munkában érvényesítem. Ebben a pillanatban is a mikroszkópom előtt ülök, és egy beteg májbiopsziáját vizsgálom. Nagyban segít, hogy a kutatásban is ezen a területen tevékenykedtem, a diagnózisom is pontosabbá válik - fűzte hozzá Schaff Zsuzsánna.



MTI 2014. március 14., péntek

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Diabetológiai készítmény nyerte az Év Gyógyszere 2016 díjat

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Csökkent Magyarország innovációs teljesítménye

Magyarországnak 2010 és 2016 között 3,5 százalékponttal csökkent az innovációs teljesítménye az unió átlagához viszonyítva.Magyarország a 23. helyen áll, előtte Görögország és Szlovákia, utána pedig Lettország, Lengyelország, Horvátország, Bulgária és Románia található.

Tovább


Lehetséges, hogy egy 10. bolygó kering a Nap körül a Naprendszer Plutón túli részén

Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a Naprendszer 10. bolygója.

Tovább


Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Schaff Zsuzsánna: mindig csapatban dolgoztam