Hírvilág

Rossz befektetés: Nyugatra távozó fiatal orvosok

2013. SZEPTEMBER 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Évente a cseh orvosi karok végzőseinek mintegy 20 százaléka távozik Nyugatra - derült ki a közszolgálati Cseh Televízió szombaton sugárzott összeállításából. A Nyugatra távozó fiatal cseh orvosok száma 2010 óta emelkedik. Míg 2010-ben 135 végzős távozott a nyugati országokba, tavaly már 207, az idei első kilenc hónap alatt pedig 156. A cseh orvosi kamara kimutatása szerint az idén várhatóan 219 fiatal orvos megy nyugati országokba dolgozni. A legkeresettebb állomáshelyek Németország, Nagy-Britannia és Svédország. Néhány fiatal orvos nyilatkozata szerint a Nyugatra távozást elsősorban a jóval magasabb keresetek és a jobb munkakörülmények, valamint a jobb munkahelyi előmenetel indokolja. Martin Vetelsky két éve távozott Németországba, s ma Nordoberfalzban dolgozik a helyi klinikán. "Kezdő orvosként Csehországban havonta 800 eurót kaptam volna, Németországban 3700 eurót keresek" - nyilatkozott a televízióban. A Nyugatra távozó fiatal cseh orvosok száma annak ellenére emelkedik, hogy tavaly a kórházi orvosok átlagos havi bére 200 euróval emelkedett. A kórházi orvosok átlagbére ma meghaladja a 2000 eurót, ez azonban jóval alatta marad a németországi béreknek. "Nagy különbség van a kórházakban és a társadalomban uralkodó állapotok között is. A német páciensek nagyon megbecsülik orvosaikat" - magyarázta tapasztalatait Vetelsky. A cseh egészségügyi minisztérium szerint a fiatal orvosok Nyugatra távozása egyelőre nem okoz semmiféle gondot, mert a cseh egészségügy viszont a szlovák orvosok számára vonzó. Évi átlagban mintegy száz szlovák orvos talál új munkahelyet Csehországban. Az okok ugyanazok: a szlovákiai béreknél magasabb keresetek és jobb munkakörülmények. A cseh orvosi kamara rámutatott arra, hogy az orvosok távozásának az állam számára anyagi oldala is van. "Egy orvos kiképzése az állam részéről nagyjából egymillió koronába kerül (11-12 millió forint). Ha egy orvos elmegy, akkor ez rossz befektetés" - jelentette ki a televízióban Milan Kubek, a kamara elnöke. A kamara éppen ebből a célból szorgalmazza a kórházi orvosok havi bérének az eddiginél gyorsabb emelését. MTI 2013. szeptember 21., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.