Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A hírek szerint ötvenhárom művész, köztük Kondor Béla, Nádler István, Verebics Ágnes több mint száz, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány grafikai gyűjteményéből válogatott anyaga látható szerdától április végéig Romantika - Utópia címmel a Kogart Házban. Az alapítvány festészeti és szobrászati gyűjteménye után ezúttal a grafikai kollekcióból válogattak, és a grafika határterületéhez tartozó műfajokból (fotó, installáció) is bemutatnak műveket, hogy színesítsék a tárlatot. Azt akarják felvillantani, hogy Magyarországon az 1960-as, 70-es évektől máig hogyan fejlődött a grafika, amely általánosabb értelemben romantikus műfajnak is tekinthető. A romantika A romantika stílusirányzatának egyik fő ismérve a klasszicizmus-ellenesség. Központi témája a szabadság eszméje és vágya, az egyén, az individuum előtérbe kerülése, az önkifejezés szabadsága áll. Történelmi hátterét a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk okozta kiábrándultság szolgáltatja. A festők ebben a korban az egyéni alkotói kifejezésmódot, a természet és az érzelmek változékonyságát, az események véletlenszerűségét hangsúlyozzák. A romantikusok azért menekültek a múltba, mert elégedetlenek voltak a korral, amiben éltek, és amelyet megvetettek, ezért a középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekültek. A grafikai műfaj ebben az időszakban nyeri el méltó helyét a képzőművészeti műfajok között. eredetiség, A romantika életérzésének és művészetének kulcsszavai: nemzeti múlt, a művész szabadsága,különleges élethelyzetek megjelenítése, egyedi cselekménybonyolítás, érdekfeszítő események feldolgozása,fantázia, fantasztikum, felfokozott pátosz, zeneiség, festőiség,töredékesség, végletek, túlzások. A Kogart gyűjteményeinek grafikai műveiből válogatott kiállítás most az 1945 utáni magyar művészet grafikai tendenciáit vizsgálja. Nem követi a hagyományos rendezési módszert, inkább arra törekszik, hogy a gyűjteményt újragondolja, a műveket "más" (nem kronologikus, nem műfaji) összefüggésekbe helyezze, eddig fel nem tárt analógiákat, megfeleléseket keressen a "nagy mesterek" és a fiatalabb művészgeneráció művei között. Nem célja az sem, hogy következtetéseket vonjon le a korszak grafikai művészetét illetően, "csupán" kérdéseket fogalmaz meg, együttgondolkodásra hív...igazi műhelykiállítás. A Romantika - Utópia kiállítás olyan kísérleti terep, amely a kortárs művészet különböző regisztereiből származó műveket kibillenti rögzült értelmezési sémáikból, hogy új utakat nyisson a befogadás számára. A közel száz műből álló válogatás többnyire a magyar anyagból merít, de néhány külföldi párhuzam (Dennis Oppenheim, George Marinciu, Jiří Černický) bemutatása rávilágíthat a globális jelenségekre is. A kiállítás címében szereplő utópia pedig a pozitív jövőképre utal és arra, hogyan érvényesül a romantikus és utópikus gondolat a 20. század második felének magyar művészetében - emelte ki a kurátor. A tárlat anyagát négy csoportra osztották: a test, a természet, a történelem és a tudomány témakörére. Ötvenhárom művész 1-2 munkával szerepel, a rendező elv pedig az volt, hogy az idősebb vagy már eltávozott nagy mesterek munkái mellett a hasonló gondolkodású fiatalok jelenjenek meg. Egy falon lesz látható Borsos Miklós szobrászművész és a fiatal Fischer Judit egy-egy apró csendélete, lehetőséget adva az összehasonlításra. Együtt mutatják be Kondor Béla diplomamunkáját, a Dózsa-sorozatot Szemethy Imre diplomamunkájával, az Ulysses-sorozattal. Szépfalvi Ágnes közösen szerepel Nemes Csabával, mert mindketten pici krétarajzokat készítettek és ezek úgy futnak végig a falon, mint a képregény, ezért kísérleti műhelykiállításnak nevezhető a tárlat. Örökmozgó Filmmúzeummal közösen márciusban Cinema Utópia filmklubot hoznak létre, és négy nap alatt négy filmet mutatnak be a romantika-utópia témakörében. 2013. február 26., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Gondolat

Georg - Sotiris Bekas portréfilmje Lukácsról

KELEMEN Gábor

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Gondolat

A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”