Picasso tönkretette a gyermekkorát
2015. JANUÁR 06.
2015. JANUÁR 06.
Szöveg nagyítása:
Több mint 290 millió dollár (77,7 milliárd forint) összértékű Picasso-alkotásokat ad el magángyűjteményéből a nagy katalán festő unokája, Marina Picasso. Marina, aki önéletrajzában azt állította, hogy nagyapja tönkretette a gyermekkorát, legalább hét Picasso-munkától készül megválni, köztük a festő első feleségéről, Olga Kokhlováról készült 1923-as portrétól, amely több mint hatvan millió dollárért cserélhet gazdát - írta a Business Insider című hírportál. Az alkotásokat közvetlenül Marinától vásárolhatják meg az érdeklődők: az örökös Genfben fogadja az ügyfeleket. Az eladásra szánt munkák között van a Femme a la Mandoline (Mademoiselle Leonie assie) című 1911-es festmény, amelynek irányára hatvan millió dollár, valamint az 1921-es Maternité című mű, amelynek kezdőára 54 millió dollár. Marina tervei közt szerepel továbbá, hogy megválik nagyapja cannes-i villájától is (La Californie), amelyben második feleségével, Jacqueline Roque-kal élt a művész. Az ingatlan korábban Picasso munkásságának szentelt múzeumként működött. Annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb művészének unokájaként látta meg a napvilágot, Marina Picasso állítása szerint szegénységben nőtt fel, mivel nagyapja nem volt hajlandó anyagi támogatást nyújtani a családjának. Nagyapám című 2001-es memoárjában Marina azt írta, hogy a festő "mindenkit kétségbeesésbe és pusztulásba hajszolt maga körül". Egyik barátja szerint a Picasso-alkotások eladása a "múlt elengedését" jelenti Marina számára. (https://www.businessinsider.co.id/picassos-granddaughter-selling-artwork-2015-1/#.VKui4bd0zct) Forrás: MTI 2015. január 6., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Minden szerveződésnek van valamilyenfajta intelligenciája – videointerjú Csányi Vilmossal
A női arc elcsúfítása, avagy hogyan született meg a modern festészet?
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás