Hírvilág

Orvosi ügyelet a pápai mise alatt

2013. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Megnyitották kedd reggel fél hétkor a Szent Péter teret, amelyet azonnal elkezdett megtölteni a Ferenc pápa beiktatási miséjére érkezett tömeg. Voltak, akik már hajnaltól sorba álltak a vatikánvárosi teret éjszakára lezáró vaskerítésnél. Több mint két órával a szertartás kezdete előtt folyamatosan érkeznek az emberek az új egyházfő szabadtéri beiktatási szentmiséjének helyszínére. A tömeg folyamatosan lepi el a Szent Péter teret övező utcákat is. Tizenhárom belépési ponton keresztül engedik be az embereket a térre és az Angyalvárig vezető sugárútra. A Vatikán körülötti városrészt teljesen lezárták a forgalom elől. A római metró kedden ingyenes. Rómának a Vatikán feletti légterét délutánig lezárták, kizárólag a rendőrség helikoptereit látni. A Szent Péter térre néző tetőteraszokon mesterlövészek, a tömegben a vatikáni és az olasz terrorizmusellenes egységek emberei civilben figyelnek. Búvárok ellenőrizték a közeli Tevere folyót is. Ezer rendőr, csendőr, orvos, mentő van szolgálatban a mise ideje alatt. A miséről tudósító újságíróknak hét óráig kellett megérkezniük a Szent Péter térre. A Szent Péter-bazilikához felvezető lépcsősoron áll az oltár, két oldalán a hivatalos állami és egyházi delegációknak fenntartott helyekkel. A tér többi részét a hívők, a turisták töltik meg. Ferenc pápa először terepjáróval bejárja a teret. A beiktatási szertartás fél tízkor a Szent Péter-bazilikában kezdődik, majd a Szent Péter téren a szentmise következik. A szentmisén az új egyházfő megkapja a pápai jelképeket: a palliumot (a miseruha felett viselt keskeny stólát, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell és a hát közepéig érő két szárral), és átadják neki a pápai halászgyűrűt. Csaknem százötven hivatalos küldöttség vesz részt a beiktatási szertartáson, köztük Magyarországé Áder János köztársasági elnök vezetésével. A delegáció tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi államtitkár is. MTI 2013. március 19., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.