|
TARTALOM
Te vagy JElen, te tudSZ segíteni Az EüM a "Te vagy JElen, te tudSZ segíteni" (JESZ) II. pályázati program támogatási keretét 55 millió forintra emelte. Az indoklás szerint a pályázati program iránt megnyilvánuló jelentős társadalmi érdeklődés hatására, valamint a minél magasabb megvalósítási színvonal érdekében a Minisztérium felülvizsgálta a pályázati lehetőségeket, és belső átcsoportosításból 50.000.000Ft-ról 55.000.000Ft-ra emelte a támogatás keretét. Magyarországon évente mintegy huszonötezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Jelentős részük megfelelő segítségnyújtás, ellátás esetén megmenthető lenne. Ismert, hogy az életmentés érdekében Európában azt a célt tűzték ki, hogy mindenhova 15 percen belül kiérjen a mentő. Az is ismert, hogy az élet szempontjából az első öt perc a meghatározó, ebben az arany öt percben lehet a hirtelen szívhalált visszafordítani, a szívet újraindítani. Ezt a problémát ismerték fel a világban akkor, amikor a hangsúlyt az első, arany öt perc kihasználására, a laikus életmentés fejlesztésére tették. Ebbe a tendenciába illeszkedik az Egészségügyi Minisztérium hirtelen szívhalált megelőző programja. A program első szakasza (JESZ I.) 2009. decemberében zárult. Célja ennek a szemléletnek, kultúrának a meghonosítása volt. A pályázat eredményeként 89 életmentő pont létesült, 826 fő tanár és 216 fő egyéb munkakörben dolgozó képzése valósult meg, akik a pályázat keretében közel 10.000 fő kiképzését vállalták. A program folytatásaként az Egészségügyi Minisztérium újabb pályázatot hirdet a hirtelen szívhalál megelőzése érdekében. A JESZ II. fő célja a félautomata defibrillátorok telepítése olyan nyilvános helyekre, ahol sokan fordulnak meg, így oktatási-, kereskedelmi-, sport-, kulturális-, hitéleti intézmények, tömegközlekedési létesítmények stb. területén. A pályázaton összesen 50.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni a közösség számára nyilvános helyeken az életmentésre alkalmas eszközök kihelyezésére. A pályázat eredményeként mintegy 100 db félautomata defibrillátor kerülhet elhelyezésre, emellett a program biztosítja az eszközök kezelésébe, felügyeletébe bevont személyek képzését, illetve a program minimum két éves fenntarthatóságát. Egy pályázó az eszközkihelyezésre maximum 1.500.000 forint, vissza nem térítendő támogatást nyerhet el. Pályázni tudnak a Magyarország területén nyilvántartásba vett jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező olyan gazdasági társaságok, amelyek olyan tevékenységet folytatnak, amely folyamatosan vagy időszakosan jelentős számú személy egyidejű jelenléte, részvétele mellett folyik. Forrás: EüM |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A széndioxid-szint szerepe a halálközeli élményben Szlovén kutatók szerint a halálközeli élmény előfordulása a vér széndioxid-szintjének emelkedéséhez köthető. A kutatás segíthet megérteni, hogy a halálközeli élményt átélt betegek ébredési rendszere miért változik meg jelentős mértékben.
Tovább
Elhunyt Prof. Dr. Kiss János Pályafutása alatt számtalan olyan magas szakmai elismeréssel jutalmazták, mint a Korányi emlékérem díj, Hetényi-emlékelőadás díj, Man of the Year cím, Balassa-emlékérem és emlékelőadás díj, Simor Pál Alapítvány Pro Optimo Merito in Gastroenterologia.
Tovább
Sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére A világon elsőként sikerült rávenni az őssejteket a csont és a porc újjáépítésére egy élő nyúl hiányzó lábízületében. A kísérlet azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy szép napon lehetővé válik az emberi csípő vagy térd pótlása olyan ízülettel, amelyet természetes módon a testen belül hoztak létre a beteg saját őssejtjeinek felhasználásával.
Tovább
Legyen szava a betegszervezeteknek - interjú Koltai Tündével A Nemzeti Egészségügyi Tanács civil alelnökét a betegszervezetek jelenlegi szerepéről, a szakmai kollégiumokkal történő együttmükődés lehetőségeiről kérdeztük. Koltai Tünde szerint szerencsés lenne ha a szakmai kollégiumok tanácskozási joggal meginvitálnák a betegszervezeteket bizonyos kérdések megtárgyalásánál.
Tovább
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |








