Óriási díj az antibiotikum-rezisztencia legyőzésére
2014. JÚNIUS 27.
2014. JÚNIUS 27.
Szöveg nagyítása:
Az antibiotikumok kutatását választották a 10 millió fontos (3,8 milliárd forint) Longitude-díj témájául, mivel a korábban hatásos gyógyszereknek ellenálló baktériumtörzsek napjaink egyik legégetőbb egészségügyi kihívását jelentik - tették közzé a szervezők a BBC One Show című adásában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) április 30-án adott ki jelentést a veszélyről: "antibiotikumok utáni korszakra" figyelmeztettek, amikor az alapvető gyógyszerek már hatástalanok, és korábban gyógyítható betegségek szednek halálos áldozatokat. A The Longitude (Hosszúság) Prize ihletője egy 1714-es verseny volt, amelyben egy hajó helyzetét kellett meghatározni a tengeren. John Harrison a tengerészeti kronométer feltalálásával nyert, amivel forradalmasította a navigációt. A témát hat fontos tudományos probléma közül közönségszavazással választották ki. A voksot a paralízis visszafordítására, az antibiotikum-rezisztencia legyőzésére, a demenciával küzdő emberek életének javítására, a mindenki számára élelem és tiszta víz biztosítására vagy a légiközlekedés környezeti kárainak kiküszöbölésére lehet leadni. A Longitude-bizottság ezután az antibiotikum-rezisztencia elleni harcon belül is pontosítani fogja a témát: lehet, hogy a fókuszba olyan új diagnosztikai eljárás kerül, amellyel eldönthető egy fertőzés vírusos vagy bakteriális eredete - hangzott el a BBC adásában. (https://www.bbc.com/news/science-environment-28027376) MTI 2014. június 27., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.
Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.
Ember és környezet
Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.
A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.
Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért
Az antibiotikumok sötét oldala: humán mikrobiom- és egészségkárosító hatások
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás