Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Az alkoholfogyasztás, elsősorban a vodka a felelős a magas korai halálozási arányért Oroszországban - erre a megállapításra jutottak az országban végzett, a maga nemében az eddigi legnagyobb tanulmány készítői. A The Lancetben megjelent tanulmány szerint az orosz férfiak 25 százaléka hal meg 55 éves kora előtt, zömében a túlzott alkoholfogyasztás miatt. Mint a cikket ismertetető BBC összehasonlításul hozzáfűzte: ez az arány Nagy-Britanniában 7, az Egyesült Államokban pedig 1 százalék. A moszkvai Orosz Rákkutató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) franciaországi Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének szakemberei három orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szokásait. Ez idő alatt a vizsgált személyek közül 8 ezer hunyt el. A kutatók korábbi tanulmányokat is felhasználtak, amelyek 49 ezer elhalálozott családját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról. "Az orosz halálozási arányszámok vadul ingadoztak az elmúlt 30 év során, ahogy az alkoholtilalom és a társadalmi stabilitás változott Gorbacsov, Jelcin és Putyin elnök alatt, a legfontosabb dolog pedig, ami a halálozások vad ingadozását okozta: a vodka" - jelentette ki Richard Peto, az Oxfordi Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője. Mihail Gorbacsov szovjet államfő 1985-ben drasztikusan csökkentette a vodkatermelést, és megtiltotta a vodka árusítását ebédidő előtt. A kutatók szerint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer összeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni, és a halálozási arány összességében ismét megnőtt. Richard Peto szerint miután Jelcin átvette a hatalmat Gorbacsovtól, a fiatal férfiak körében több mint duplájára nőtt a halálozási arány. Ez akkor történt, amikor a társadalom szétesett, és a vodkához könnyebben hozzá lehetett jutni. Jelentősen megnőtt az alkoholfogyasztás és önpusztítóvá vált - ismertette a kutató. A nők alkoholfogyasztásában ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez a halálozási arányukat nem növelte jelentősen, mivel ők kevesebbet ittak. Az alkoholt fogyasztók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez. 2006-ban Oroszországban újból szigorításokat vezettek be az alkoholfogyasztás visszaszorítására: felemelték az adókat és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent - írták a kutatók. A tanulmány szerint Oroszországban - ahol 150 rubelbe (1000 forintba) kerül fél liter vodka - a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt küldenek le a torkukon. 2011-ben minden felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből nyolc liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. Összehasonlításként: Nagy-Britanniában átlag tíz liter alkohol jutott fejenként, de ebből csak két liter volt magas alkoholtartalmú szesz. A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. "Rohamivók. Ez a fő probléma. Az ivás módja és nem a fejenként elfogyasztott mennyiség" - hangsúlyozta David Zaridze, az Orosz Rákkutató Központtól. A tudós szerint az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoznak, de - mint mondta - ez csak kifogás. "Ez nemzeti életforma, amin változtatni kell" - szögezte le, kiemelve a megszorítások folytatásának szükségességét, az emberek gazdasági-társadalmi státuszának javítását és a felvilágosítás jelentőségét. https://www.bbc.co.uk/news/health-25961063 MTI 2014. január 31., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Gondolat

Akaraterő újrafelfedezése

A szerzőpáros meglátása szerint a modern személyiségelméletek főleg strukturális mechanizmusokra épülnek, míg az akaraterő modellje „termodinamikai” szemléletű. Radikális felvetésük szerint az én-tudat is az önszabályozás érdekében jött létre, és az önszabályozás eszközeként érthető meg. Kifejtik, hogy az akaraterő okos és szisztematikus növelése jó beavatkozási pont lehet mind az egyén önfejlesztési kísérleteiben, mind pedig nevelési kérdésekben.

Hírvilág

Káros vagy hasznos a jéghideg vízbe ugrás?

Jéghideg vízbe ugrani nagy bátorságra vall, de vajon a hideg víznek milyen egészségkárosító – vagy éppen egészségmegőrző – hatása van szervezetünkre?

Hírvilág

Öngyilkosság és jogtudomány

Az öngyilkosság nálunk nagy probléma, kesernyés hangsúllyal mondhatnánk, gyakorisága miatt egyfajta „hungarikum”, ezért a pszichiátriai és társadalomtudományi vizsgálódások számára jó hír, hogy a jogtudományok is felzárkóztak a jelenség kutatásában.

Gondolat

A halál művésze - öngyilkosság

GYIMESI Ágnes Andrea

Gyimesi Ágnes Andrea beszélget Árvai György szcenográfussal az öngyilkosságról, a terroristákról és az önfeláldozásról.