Hírvilág

Nőknek köszönhető az amerikai megegyezés

2013. OKTÓBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az amerikai médiában megjelent értékelések többsége szerint a Republikánus Párt, azon belül pedig az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom politikai vereséget szenvedett az adósságplafon felemelésének és az ideiglenes költségvetés ügyében kialakult konfrontációban, amelynek ideiglenes és kompromisszumos lezárását szerdán a kongresszus mindkét háza megszavazta. "Vége. Vesztettek" - írta a keményvonalas konzervatív képviselőházi republikánusokról internetes kiadásában a The Washington Post. A lap szerint ez a csoport csaknem három éven át gyakorlatilag az irányítása alatt tartotta a szövetségi kongresszus alsóházát. Tagjai nem egyszer William Wallace-hoz, a skót lázadóhoz hasonlították magukat, aki -legalábbis a filmek szerint - annak köszönhette sikereit, hogy nem volt hajlandó a kompromisszumra. "A +konzervatívok+ frontális támadása Obama emblematikus egészségügyi törvénye ellen szerdán a kormányzat leállása, a republikánusok támogatottságának jelentős hanyatlása és egy olyan végső kompromisszum után ért véget, amellyel semmit sem értek el abból, amit szerettek volna" - írta a lap. A The Washington Post egyúttal arra is rámutatott, hogy noha a hetekig tartó krízispolitizálás csökkentette a republikánusok népszerűségét, továbbra is kevéssé valószínű, hogy a megerősödött demokraták a 2014-es félidős választásokon el tudnák hódítani tőlük a képviselőházat. A USA Today szerint a konfrontációból nyertesként Barack Obama, több szenátorasszony, valamint a keményvonalas konzervatív Ted Cruz szenátor került ki. Az elnök azért járt sikerrel, mert az egészségügyi törvényének kisiklatására irányuló kísérletek nem vezettek eredményre. Obama emellett azt tette, amit megígért: elhárította azokat a kísérleteket, hogy őt is bevonják a tárgyalásokba, emellett pedig alkalma nyílt agresszívan ostorozni a republikánusokat, amiért azok - mint mondta - az egyszerű amerikaiak rovására nem akarták elvégezni azt, ami a dolguk lett volna. A lap szerint nagyot nőtt a szövetségi felsőház nőtagjainak presztízse, mert a republikánus Susan Collins, Lisa Murkowski és Kelly Ayotte, a demokrata oldalon pedig Heidi Heitkamp, Amy Klobuchar és Jeanne Shaheen kulcsszerepet játszott a kétpárti kompromisszumos keretmegoldást kidolgozó szenátorcsoport munkájában. A válságot kirobbantó Tea Party-képviselők vereséget szenvedtek ugyan, ám Ted Cruz szenátor, aki az élharcosa volt az egészségügyi reform ellen folytatott rohamnak, egyértelmű vezető személyiségként emelkedett ki az ultrakonzervatív mozgalomhoz húzó honatyák közül. Az országos napilap szerint John Boehner, a képviselőház elnöke vesztett az ügyön, mert szerencsétlennek és megalázottnak tűnt, amikor kudarcot vallott az a törekvése, hogy egyesítse pártjának frakcióját egy republikánus törvénytervezet mögött. Emellett végül olyan helyzetbe kényszerült, hogy a képviselőházban csak demokrata támogatással tudta elfogadtatni a kompromisszumos törvényjavaslatot. Ezzel pedig megsértette az alsóházi republikánusoknak azt íratlan szabályát, hogy házelnök csak olyan jogszabálytervezetet terjeszt be szavazásra, amelyet a sajátjainak többsége is támogat. A USA Today a republikánusok 2014-es kilátásaival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikaiak többsége az ellenzéki pártot hibáztatja a konfrontációért, és annak pozícióit olykor szélsőségesnek tartja, egyes tagjait pedig együttműködésre képtelennek. A CNN kommentátorai szerint a demokraták által tanúsított kemény ellenállás és a velük szemben érzett ellenérzések felerősödése január-februárban - a mostani megállapodás lejártakor - visszatarthatja a republikánusok ultrakonzervatívjait attól, hogy ismét a szövetségi kormányzat megbénításával próbálkozzanak. A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a Tea Party támogatásával mandátumhoz jutott 30-40 képviselő nem tart komolyabb következményektől, mert őket olyan konzervatív körzetekben választották meg, amelyekben valószínűleg ismét rájuk voksolnak majd 2014-ben. MTI 2013. október 17., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Hírvilág

Paroxysmalis pitvarfibrilláció - abláció vagy gyógyszerek?

A katéteres abláció hatá- sosabb volt a gyógyszeres kezelésnél korábban antiarrhythmiás gyógyszerrel sikertelenül kezelt betegekben.