Hírvilág

Nem más, mint merészség és szorgalom

2013. SZEPTEMBER 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

"Mi lennék Auschwitz nélkül?" címmel jelent meg interjú Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar íróval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapban. Kertész Imre a Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című könyvének jövő heti megjelenése alkalmából közölt interjúban elmondta: a kötetbe szerkesztett naplóbejegyzések írása közben nem gondolt arra, hogy kiadja ezeket a szövegeket. A 2001-2009-es időszakból származó szövegek valójában nem is naplóbejegyzések, hanem ötletek, gondolatok regényíráshoz, amelyeket csak rögzíteni akart, hogy ne merüljenek feledésbe, de "természetesen mégis" megfeledkezett róluk. Gyakran esténként vagy éjjel írt egy-egy sort egy füzetbe, amelyet aztán elsüllyesztett a fiókba. A feljegyzéseket a munkatársa találta meg, és úgy vélte, hogy "ez mégiscsak érdekes irodalmi anyag". Sorra hozta az oldalakat, és "a végére tényleg nagy adag papír gyűlt össze (...), most pedig megjelentetem, mert jó" az összegyűjtött anyag - mondta Kertész Imre. Az önéletrajzi jellegű írásban "főként a kudarcaim érdekelnek", az, hogy "miért nem megy valami", nem úgy, mint Thomas Mann naplóinál. Azok másmilyenek, egy "reprezentatív író" feljegyzései, aki "fontosnak tartja, hogy mi történik vele, hogyan borotválkozik... Én cél nélkül írtam" - tette hozzá. Magához az íráshoz Thomas Mann vezette el, első, meghatározó irodalmi élménye a német író Wälsungvér testvérek című műve volt. Az íráshoz olvasással képezte magát, tudása az elolvasott könyvekben említett szerzők munkáinak megismerése révén bővült, a személyes találkozást, eszmecserét a kortárs írókkal pedig kerülte - mondta el az interjúban Kertész Imre, kiemelve, hogy az irodalom "nem más, mint merészség és szorgalom". Arra a kérdésre, hogy eddigi életére visszatekintve inkább olyan dolgokat bánt meg, amelyeket nem tett meg, vagy olyanokat, amelyeket megtett, azt mondta: a betegsége okozta fájdalmaktól elvonatkoztatva úgy érzi, "csodálatos" élete volt. "Megéltem és megértettem a világot, és ezért egyáltalán semmit sem bánok" "Mi lennék Auschwitz nélkül? (...) Semmi és egy senki. Egy átlagember" - mondta Kertész Imre. Az író igennel felelt arra a kérdésre, vajon hálás-e azért, hogy "megtörtént" vele Auschwitz. A haláltáborban "váltam azzá, aki vagyok. Mit élhettem volna át Auschwitz nélkül? Mindazt, amit a többiek is mind megélnek" - mondta Kertész. Hozzátette: sokat beszélnek a tehetségről, "de mi is az a tehetség (,...) egy készség, és van sok író, aki állandóan csak ír, és nem is rossz könyveket, nekem viszont ez a nyelv megtalálásáért folytatott küzdelem volt. (...) Nem én voltam tehetséges, hanem ahhoz kellett tehetséggel rendelkeznem, ami történt velem. Ki kellett ráncigálnom magamból a tehetséget, hogy meg tudjam fogalmazni azt a kivételes dolgot, ami történt velem" - fejtette ki Kertész Imre. Az életművét lezárta - tette hozzá. Ha valami eszébe jut, azt szívesen leírja majd, de "újat" csak akkor írhatna, ha folytatná a "régit", ami azonban már lezárult. "Nehezen képzelhető el, hogy mindazok után, amit eddig írtam, szerelmi történetekkel folytatnám Jancsi és Juliska-stílusban" - jegyezte meg. Az interjú készítője, Johanna Adorján felidézte, Kertész a The Paris Review nyári számában közölt interjúban kijelentette, hogy az amerikai irodalmi folyóiratnak adott nyilatkozata volt élete utolsó interjúja, majd megkérte a Nobel-díjas magyar írót, állapodjanak meg abban, hogy a FAS-nak adott interjú "teljesen hivatalosan NEM az utolsó". Kertész Imre erre nevetve kezet nyújtott Adorjánnak, és azt mondta: "rendben van". A Letzte Einkehr című kötet naplórészleteket és egy regénytöredéket tartalmaz Kristin Schwamm fordításában, és a Rowohlt kiadónál jelenik meg. 2013. szeptember 15.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.