Hírvilág

Miskolci koraszülöttek: még nincs eredmény

2013. SZEPTEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A miskolci koraszülöttek ügyével kapcsolatosan jelenleg is folyamatban van a vizsgálat, az eredményekről annak lezárultát követően adnak tájékoztatást - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI érdeklődésére. Az MTI annak kapcsán kereste meg az államtitkárságot, hogy a Magyar Nemzet keddi számában azt írta: továbbra sem találtak fertőzésre és szakmai-emberi mulasztásra utaló jeleket a miskolci koraszülöttek halála ügyében, így Csiba Gábor, a vizsgálat idejére felfüggesztett főigazgató várhatóan jövő hétfőn visszatérhet az intézmény élére. A lap úgy tudja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban augusztus elején történt halálesetek miatt indított járványügyi és szakfelügyeleti vizsgálatnak pénteken lesz meg a végleges eredménye. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház szóvivőjének nincs információja arról, hogy a koraszülöttek halála miatt indított vizsgálat idejére posztjából felfüggesztett Csiba Gábor főigazgató-főorvos a jövő hét hétfőjén visszatérhet az intézmény élére. Filéné Simon Ibolya azt mondta, erről sem hivatalos, sem félhivatalos, sem pedig háttér értesítést nem kapott az intézmény. Az ugyanakkor tény, hogy Csiba Gábort szeptember 15-ig mentesítették a munkavégzés alól, ám ez az időpont meghosszabbítható. Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. Az addigi nyolc haláleset miatt Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 12-én rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár még aznap este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni. MTI 2013. szeptember 10., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.