Hírvilág

Még mindig kérdés: kik felelnek az OPNI bezárásáért?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ma is él az ártó szándék, ami a pszichiátria szétveréséhez és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 2007. április 1-i bezárásához vezetett. Ezért átfogó kormányzati vizsgálat lefolytatására felszólító határozatot hozott Mikola István, a Parlament egészségügyi bizottsága fideszes elnökének javaslatára a grémium, amelyet egyhangúan fogadtak el a december 15-i ülésükön a képviselők. A pszichiátriai ellátás területén nem lehet olyan kriminalitásba hajló eseteket feltárni, mint ahogyan az történt a H1N1 vakcina gyártása, vagy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet kapcsán – szögezte le Cserháti Péter a helyettes egészségügyi államtitkár, aki a szaktárca pszichiátriát érintő terveit ismertette a bizottsággal. Vele szemben Mikola – aki utolsó bizottsági ülését tartotta, hiszen munkáját OECD nagykövetként folytatja majd Párizsban – állította, hogy ilyen esetek ismertek, csak vizsgálódni kellene az országos intézetekben is. „A kormányzat illetékes szervei sokféle vizsgálatot folytatnak, de éppen a legnagyobb rontást, a pszichiátria szétzilálását nem vizsgálja senki, ami egyéni tragédiákat és családok széthullását okozta. A rontó szándék ma is él” – mondta az elnök, aki szerint azok szervezték idén áprilisban a „Bolondok haza!” című, a szakmára és a betegekre nézve egyaránt sértő rendezvényt, akik annak idején az OPNI bezárásáért tüntettek. Mikola szerint nem lehet a pszichiátriai szakmát és intézményrendszert addig újjáépíteni, amíg a "rontó szándékot" fel nem számolják. Ezért javasolta, hogy a szakbizottság határozatban szólítsa fel a kormányzat illetékes szerveit a vizsgálat lefolytatására. Cserháti jelezte, Szócska Miklós államtitkár az említett rendezvénnyel kapcsolatban már kérte vizsgálat lefolytatását. Az egészségügyi kormányzat a pszichiátriai ellátás javítását és az OPNI utódjának felállítását, de legalábbis a bezárása miatti kapacitáshiány pótlását tervezi. Míg az intézet bezárása, a pszichiátriai és az addiktológiai gondozás szétverése előtt Európa középmezőnyébe tartozott a hazai ellátás az ágyszámok tekintetében, addig mára az utolsó helyre csúsztunk vissza. A közép-dunántúli régióban jelenleg egyáltalán nincs addiktológiai rehabilitáció. Az egészségügyi bizottság korábbi ülésein több ízben, így idén június közepén is foglalkozott a pszichiátriai ellátás helyzetével. Akkor dr. Harmatta János, a Pszichiátriai Szakkollégium elnöke azt mondta, az, hogy még nem omlott össze a pszichiátriai ellátás, a hungarikumnak számító, területi gondozóhálózatnak köszönhető. A szakágazatból történt jelentős forráskivonás pótlására, a rendszer fenntarthatóságának érdekében most megfelelő finanszírozási struktúrát dolgoztak ki – mondta Cserháti. A gondozásba vétel, ellátás és utókövetés kódjait már kialakították, amelyek januártól a 22 gondozóban próba-üzemmódban kerülnek bevezetésre. Az áprilisi kiértékelést követően, július 1-től élesben is elindulhat majd az új rendszer. A helyettes államtitkár a szakmai szervezetekkel lefolytatott egyeztetésekre hivatkozva hangsúlyozta, a jövőben elsődleges lesz a rehabilitáció fejlesztése, és egy magas biztonsági fokozatú osztály kialakítása is, ami minden valószínűséggel egy új, a Budakeszi úton létrehozandó 205 ágyas pszichiátriai központban alakítanak majd ki. Jelezte azonban, hogy egy központi pszichiátriai intézet felállításának kérdésében a szakma is megosztott. A stroke ellátás centruma minden valószínűséggel a János Kórházban, vagy a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében kerülhet elhelyezésre. Hiányolta a programból a geronto-pszichiátriai ellátásról, az idősek lelki gondozásáról szóló terveket Iván László (Fidesz). Szerinte a kétmilliós réteget érintő kérdéskörben módosításra, kiegészítésre szorul az előkészítő anyag. „A pszichiátria ugyanúgy megmentésre vár, mint a többi terület az egészségügyben” – mondta Gyenes Géza a bizottság jobbikos alelnöke. Az anyag tényfeltáró része szerinte példás, de a tervek a költségvetésben nincsenek megalapozva. „Azt gondolhatnánk, Magyarországon egyre kevesebb a pszichiátriai, addiktológiai beteg”, mert a területre 2005 óta tendenciózusan egyre kevesebb forrást biztosítottak. Szerinte nem lehet csak uniós támogatásokból megoldani a problémákat. Ahogyan az ágazatot érintő többi területen, úgy a pszichiátria esetében is túl lassúak az intézkedések: „a pszichiátriai betegekről lemondott a politika”. Mindennel egyetértett dr. Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója Cserháti Péterrel. Gyenes alelnökkel pedig különösen abban, hogy az idő sürget, már holnaptól életbe kellene léptetni az intézkedéseket. Pénzt kell biztosítani az ellátás újraindításához, s a legjobban annak örülne, ha a szakma által támogatott, új pszichiátriai központ már az OPNI megszüntetésének 4. évfordulóján, 2011. április 1-én megnyílhatna. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.