hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Magyarország fehér folt Európa térképén


Magyarország fehér folt Európa térképén

| |
 

Az Európai Unió országaiban gyakorta jelennek meg olyan, hazánkban már elfeledettnek mondható járványok, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, az EU országokban egyelőre mégsem várható egységes oltási rend kialakítása – mondta dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet az április 22-én kezdődött Európai Védőoltási Hét (European Immunization Week, EIW) kapcsán tartottak Budapesten.

A kötelezőség miatt évekig támadták, mostanra talán elismerik a magyar oltási rend hasznosságát és érdemeit – mondta lapunknak dr. Melles Márta, aki a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, egyfajta hungarikum a jól működő hazai rendszer. Az egységesítés gazdasági, szociális és kulturális akadályokba is ütközik, és bár vannak törekvések az összehangolásra, erre egyelőre nem lehet számítani.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája által meghirdetett EIW eseménysorozata 2005 óta az egyik legnagyobb és legfontosabb, évenként megtartott, a tagállamok lakosságának egészségével foglalkozó rendezvénnyé fejlődött. A 2014. április 22-26. között zajló programokhoz a régióhoz tartozó valamennyi ország, mind az 53 tagállam csatlakozott, Magyarország nyolcadik alkalommal vesz részt az eseménysorozatban.

Két-három millió haláleset lenne megelőzhető világszerte vakcinázással, ám annak ellenére, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő oltóanyagok, az európai régióban tízmillió újszülöttből 650 ezer nem kapja meg a védettség kialakulásához szükséges három Di-Per-Te oltást. Erről már Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodavezetője beszélt, hozzátéve, hogy az EIW legfőbb üzenete hangsúlyt adni a fertőző betegségek ellen való védekezés fontosságának.

A felnőtteknek érdemes újraoltatniuk magukat – került az idei oltási hét fókuszába. Az irodavezető szerint ugyanis körükben Európa szerte megfigyelhető a szamárköhögés terjedése, ami idősebb korban az egyénre nem, de a környezetében élő kisdedekre veszélyt jelenthet, ezért javasolt például a Di-Per-Te ismétlése az egész életen át tartó védelem megőrzése érdekében. Az oltást egyébként bárki kérheti háziorvosától, a vakcina felnőttek esetében 7500 forintba kerül, felvétele tízévente ajánlott.


Járványok Európában


Hazánk fehér folt Európa térképén, ahol 12 éve nem jelentettek kanyarót, amely betegség korábban a legtöbb halálesetet okozta a gyermekek körében – folytatta Melles Márta, hozzátéve, minden kisgyermeknek joga megkapni az oltásokat, amelyet az egészségügy biztosítani is tud számukra. Pusztai Zsófia mindezt azzal egészítette ki, az oltásellenes lobbi okolható azért, hogy tavaly Európában 31 ezer kanyaró és 39 ezer rubeola megbetegedést jelentettek, ebből 35 ezret Lengyelországból.


forrás: www.cfr.org




A napokban jegyezték be a Védem – Civilek a Védőoltásokért Egyesületet, amelyet családanyák és családapák hoztak létre annak érdekében, hogy eloszlassák az oltásokkal kapcsolatos tévhiteket. Kuti Dávid, az egyesület elnöke hangsúlyozta, nem az oltásokat ellenző csoportokkal szemben szerveződtek, hanem azért, hogy szakemberekkel együttműködve hiteles információkat nyújtsanak a szülőknek az oltásokról. Pusztai Zsófia pedig arról számolt be, már tesztelik azt WHO által fejlesztett mobil applikációt, amely figyelmezteti a szülőket gyermekük soron következő oltásának időpontjára.


Még dolgoznak a rendszeren


Hazánkban január óta tizenegy kötelező védőoltás van. A fertőző betegségek ellen, mint a tbc, a diftéria, a pertussis, a tetanusz, a gyermekbénulás, a kanyaró, a rubeola, a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B ellen életkorhoz kötötten oltják a gyermekeket. Idén a pneumococcus elleni védőoltás kötelező, a méhnyakrákos esetek 90 százalékának kialakulásáért felelős human papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó – mondta a sajtótájékoztatón dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős helyettes államtitkára.

A HPV elleni vakcinát a serdülő lányok 12 éves korban, kampányoltás keretében az iskolában kapják meg, a rendszer kidolgozása még folyamatban van, de idén mindenképpen elindul – mondta a szakpolitikus. Kérdésünkre válaszolva elmondta, a pneumococcus elleni átoltottság már akkor is elérte a 97 -98 százalékos átoltottságot, amikor ez a vakcina még csak kötelezően ajánlott volt – ami azt jelenti, szinte valamennyi két éven aluli gyermek megkapta –, a szakmai tapasztatok indokolták, hogy felvegyék a kötelező védőoltások sorába.

Hangsúlyozta azt is, az oltási rend betartásának nagy szerepe van a járványok megelőzésében, aki ezt megkérdőjelezi, nem csak saját gyermekének, hanem társainak egészségét is veszélyezteti.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2014-04-24


Kulcsszavak

oltás, járvány, megelőzés

Kapcsolódó anyagok

Hatékony infekciókontroll - kevesebb fertőzés

Az invazív meningococcusfertőzés megelőzése, felismerése és első, területi ellátása

Az invazív meningococcusfertőzés megelőzése, felismerése és első, területi ellátása

Lehetetlen elvárások előtt a háziorvosok?

Az influenza és a bakteriális társfertőzések gyakorisága: összefoglaló és metaanalízis

Hozzászólások:

1.,   Dr Husz László mondta   2014. Április 25., Péntek 16:48:31
Roppant béketűrő ember vagyok, de többezer védőoltás során szerzett tapasztalatom birtokában mindig felháborít az emberi butaság. A törvény szigorát kell alkalmazni a saját gyermekeiket és környezetüket veszélyeztető, a védőoltásokat megtagadó, vagy kikerülő szülőkkel szemben!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Élet után kutatnak egy csupán 11 fényévre lévő bolygón

A csillagászok egy csillag körül lakható zónának nevezik azt a távolságot, ahol a hőmérséklet olyan, hogy a víz folyékony halmazállapotban képes maradni a bolygó felszínén. A lakható zóna magától a csillagtól függ: a vörös törpék halványabbak, tehát hűvösebbek, mint a Nap, így lakható zónájuk közelebb van, mint a Naprendszerben a Nap körüli zóna.

Tovább


Több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról

A BioSciences című online lapban megjelent levelet író tudósok vezetője, William Ripple amerikai ökológus, az Oregoni Állami Egyetem kutatója szerint az emberiség most kapott egy második figyelmeztetést.

Tovább


Letették a mágneses-nulltér-laboratórium alapkövét Fertőbozon

Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Sopron melletti Fertőbozon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetének (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma területén csütörtökön.

Tovább


Magyarország fehér folt Európa térképén