Hírvilág

Magyar kulturális siker

2013. AUGUSZTUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

George Washington-díjat kap Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar. Az Amerikai Magyar Alapítvány elismerését kedden adják át a New York-i Lincoln Centerben. A díjat az Amerikai Magyar Alapítvány 51. díjátadó gáláján, a New York-i Rose Theaterben nyújtják át kedden este a nemzetközi szereplőgárdát felvonultató Figaro házassága-előadás után. Az Amerikai Magyar Alapítvány 1961-ben alapította George Washington-díját. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik az emberi tudáshoz, így a művészetekhez, a kereskedelemhez, az iparhoz, a tudományokhoz és az emberek, illetve a nemzetek közötti megértéshez számottevően hozzájárultak. Az Amerikai Magyar Alapítvány által 1961 óta a zeneművészet terén kitüntetettek között ott találni Bartók Bélát, Doráti Antalt, Eggerth Mártát, Jellinek Györgyöt, Yehudi Menuhint, Reiner Frigyest, Scholz Jánost, Serly Tibort, Starker Jánost és Szigeti Józsefet. Fischer Iván az idén 30 éves fennállását ünneplő Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zenei igazgatója. A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon - olvasható az alapítvány honlapján. Mint írják, Fischer Iván zeneigazgató a Budapesti Fesztiválzenekarral Magyarországon számos új koncertformát fejlesztett ki és honosított meg, többek között a Kakaókoncerteket kisgyerekeknek, az Éjféli koncertet diákoknak, a meghirdetett műsor nélküli Titokkoncerteket, a beszélgetéssel egybekötött Egyforintos koncerteket, valamint a tízezreket vonzó, nagyszabású budapesti szabadtéri koncerteket is. Karmesterként Fischer Iván a világ legrangosabb zenekaraival dolgozik. A zenekar a Művészetek Palotájával együttműködve - a George Washington-díj szellemében - egy új fesztiválsorozattal bővíti repertoárját. Céljuk, hogy egy-egy európai országot a kultúráján keresztül mutassanak be a hazai közönség számára. Idén - szeptember 11. és 19. között - a cseh kultúrára összpontosít a kezdeményezés, amelynek fővédnöke Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke lesz. Az Amerikai Magyar Alapítványt magyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők hozták létre a magyar kulturális hagyományok ápolására és népszerűsítésére. Az alapítvány tevékenységének kiemelkedő eseménye a George Washington-díj átadása. A díjat az a Washington-szobor ihlette, amelyet Amerikába települt magyarok 1906-ban ajándékoztak Budapestnek. Az első Washington-díjas Kármán Tódor és Neumann János (posztumusz) volt 1961-ben, a további kitüntetettek között olyan nevek szerepelnek, mint Teller Ede, Wigner Jenő, Szent-Györgyi Albert, továbbá Elie Wiesel, Andrew Grove, Tony Curtis és Göncz Árpád. 2013. augusztus 8., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.