Hírvilág

Létezett-e a közös ősnyelv?

2013. MÁJUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tizenöt ezer évvel ezelőtt az európai és ázsiai népek közös nyelvet beszélhettek - erre jutottak brit kutatók, akik két tucat szót rekonstruáltak is, összeállítva az ősi anyanyelv szűk szótárát. A szószedet az amerikai tudományos akadémia Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratának legújabb számában jelent meg. Szakértők úgy vélik: a szótár segíthet az ősi vándorlások történetének feltárásában és a prehisztorikus kultúrák közötti kapcsolat megtalálásában - írta a LiveScience tudományos hírportál. Az emberiség ősi anyanyelvének gondolata legalább a Bibliáig nyúlik vissza, amelyben az emberek még közös nyelvet beszéltek, ám a Bábel tornyát építőket elbizakodottságuk miatt Isten azzal büntette, hogy összezavarta a nyelvüket, ne értsék egymást többé. Sok szakember kételkedik abban, hogy valaha létezett egy közös eredeti nyelv. A legtöbb nyelvész szerint legfeljebb 3-4 ezer évre visszamenőleg lehet felkutatni a nyelv gyökereit. Mark Pagel evolúció biológus, a brit Reading Egyetem tudósa és kollégái azonban az utolsó jégkorszak végére, úgy 15 ezer évvel ezelőttre nyúltak vissza a közös nyelv szavainak felkutatásakor. Pagelben felmerült, hogy a nyelv evolúciója esetleg úgy működhet, mint a biológiai evolúció. Amennyiben így van, akkor a legfontosabb szavak, például azok, amelyekkel a társadalmi kapcsolatainkat határozzuk meg, sokkal lassabban változhattak. A jelen kutatás előzményeként Pagel és tudóstársai megvizsgálták, hogy milyen gyorsan változnak a szavak a modern nyelvekben. Ennek során azonosították a legszilárdabb szavakat. Emellett azt is feltérképezték, milyen kapcsolatban állnak egymással a különböző modern nyelvek. Ezt követően rekonstruálták az ősi szavakat a leggyakoribb hangváltozások figyelembe vételével - mint például, hogy a "p" és az "f" hang sok nyelvben gyakran változott, a latin "pater"-ből így lett az angolban "father" (azaz apa). Ennek alapján találták ki, hogy hogyan hangozhatott 23 szó - köztük az I (én), a mother (anya), a male (férfi), a fire (tűz), a hand (kéz) vagy a to hear (hallani) - 15 ezer évvel ezelőtt. Pagel szerint ez a szókincs elegendő lenne arra, hogy egy mai ember megértesse magát egy-két egyszerű mondattal egy kőkori előddel. A tudós azonban hangsúlyozta, hogy ezzel a kutatási technikával ennél korábbi korszakra nem lehet visszanyúlni a nyelv történetében. A tanulmány ugyanakkor felveti annak lehetőségét, hogy a nyelvi adatokat összevessék az archeológiai és antropológiai adatokkal "az emberiség prehisztorikus történetének elmesélésére" - mutatott rá William Croft, az Új-Mexikói Egyetem összehasonlító nyelvésze, aki nem vett részt a kutatásban. "Ez még hátravan, hiszen eddig a legtöbb nyelvész úgy vélte, ennyire nem lehet visszanyúlni az időben. Érdekes felvetés, hogy mégis lehetséges" - fűzte hozzá Croft. (https://www.livescience.com/29342-ancient-mother-tongue-reconstructed.html) MTI 2013. május 9., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.