Hírvilág

Lépfene Jászladányban

2013. SZEPTEMBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene (anthrax) fertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Az államtitkár ismertette: Jászladányban egy 210 darabot számláló birkaállományban lépfenét állapított meg az Állategészségügyi Intézet. Kardeván Endre leszögezte: embereken nem észleltek ilyen megbetegedést. Közölte: felmérték a falu teljes állatszámát és oltani kezdték az állatokat. Felmérik azt is, hogy az állományból esetleg levágott állatok húsa hová került, mivel ez is fertőzés forrása. Azt a területet, ahol a birkák tulajdonosa állati tetemeket ásott el, szintén elhatárolták, a terület fertőtlenítése már folyik. Tájékoztatása szerint a helyszínen vannak az állategészségügyi hatóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem az ÁNTSZ és a természetvédelem szakemberei. Hangsúlyozta: pánikra nincs ok, korábban is sikerült már megoldani hasonló helyzeteket. Az államtitkát elmondta: emberről emberre nem terjed a betegség, ugyanakkor végig kell járni a falu összes házát, hogy figyelmeztessenek: ne fogyasszon senki a fertőzött birkahúsból, mert így terjedhet tovább a betegség az emberekre. A betegség felszámolására megvannak a megfelelő módszerek, és felszámolásán dolgoznak a szakemberek - emelte ki Kardeván Endre. Hozzátette: a betegség egy elhatárolt helyen van, az országban máshol nem fordult elő. Újságírói kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy az állattartó szabálytalanságot követett el, amikor az elhullott állatokat elföldelte, ugyanis a megsemmisítésnek megfelelő módja van. A tömeges elhullást pedig jelentenie kellett volna - tette hozzá. Elmondása szerint a hatóságok 23 állatról tudnak, és csak kettőt tudtak megvizsgálni, így azt sem tudják, mikor kezdődött pontosan az állatok elhullása, ezt most nyomozzák. Az MTI kérdésére az államtitkár közölte: a betegség más kérődzőkre nem terjedt át. Nem is fog - mondta -, a helyszínen lévő állatorvosok ugyanis oltják a betegségre fogékony állatokat. Ismertette: a betegséget egy spórákat termelő baktérium okozza, a spóra a föld alatt akár 60-70 évig is elérhet. A fertőzés eredetét a szakemberek még nem tudták azonosítani. Gondként említette Kardeván Endre, hogy azokat az állatokat, amelyeket a gazdálkodó elásott, már nem lehet a földből kivenni. Ezt a területet fertőtleníteni kell, hogy a talajvízbe ne kerüljön fertőző anyag, ezen a katasztrófavédelmi szakemberek már dolgoznak. Az eset a magyar élőállat-exportra az ügy nincs kihatással - mondta. A betegség tünetei az állatoknál és az embereknél is hasonlóak, hasmenéssel és lázzal jár. Kardeván Endre hozzátette: ha a fertőzött körzetben valaki ilyen tüneteket észlel magán, azonnal forduljon orvoshoz. MTI 2013. szeptember 16., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A korszerű magyarországi bakteriológiai kutatások megteremtője

Preisz Hugó orvos, állatorvos, bakteriológus, a korszerű magyarországi bakteriológiai kutatások megteremtője 75 éve, 1940. július 5-én halt meg Budapesten.

Hírvilág

Új antibiotikum a lépfene ellen

Új, igen hatásos antibiotikumot fedeztek fel az óceáni üledékben

Gondolat

Aki megalapította a bakteriológiát

1898. június 25. Meghal Ferdinand Julius Cohn, a bakteriológia tudományának egyik megalapozója.