PharmaPraxis

Krízismenedzsment oktatás szimulációval gyógyszerészhallgatók számára

2019. JÚNIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az American Journal of Pharmaceutical Education tanulmánya egy kanadai példán keresztül mutatja be, milyen elvek alapján lehet megtanítani a gyógyszerészhallgatókat arra, hogy krízishelyzetben jól gazdálkodjanak az erőforrásaikkal.

Az egészségügyben alapvetően fontos, hogy a különböző szakemberek - köztük a gyógyszerészek is - krízishelyzetekben hatékony erőforrás-gazdálkodásra (Crisis resource management/CRM) legyenek képesek. A CRM-tréningek során a szakemberek megtanulják, hogyan lehet hatékonyan együttműködni, és begyakorolják azokat a viselkedésformákat, amelyek stresszhelyzetben is elősegítik a betegbiztonságot.

A jó csapatmunka központi szerepet játszik az egészségügyi ellátás sikerességében, ezért a gyógyszerészképzésben világszerte nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a leendő gyógyszerészek megtanulják az egymás közti és a többi egészségügyi szakemberrel való hatékony kommunikációt. A szimulációs CRM-tréning az 1990-es években jelent meg az egészségügyi szakemberképzésben (először az aneszteziológiában). Bár főleg kis esetszámú vizsgálatok történtek, valamennyi arra a következtetésre jutott, hogy az egészségügyi kommunikáció és csapatmunka fejlesztésének kiváló eszköze a CRM-tréning. A témában már egy áttekintő közlemény is született, ami beszámol arról, hogy a szimulációs CRM-tréning során tanultak a klinikai környezetben is hasznosítható tudásként jelentkeznek.

A kanadai Laval University által kifejlesztett szimulációs CRM-tréningben 2013 óta másod- és harmadéves gyógyszerészhallgatók vesznek részt (minden évben egy-egy 3 órás foglalkozás), ennek során begyakorolják a krízishelyzetben való erőforrás-gazdálkodás alapelveit (1. csapatvezetés, 2. az erőforrások elosztása, 3. környezeti tudatosság: a helyzet alapos ismerete, 4. dinamikus döntéshozatal).

Krízishelyzetben a feladatok fontosság szerinti rangsorolását és a tagok közötti szétosztását a csapatvezető biztosítja, akinek arról is meg kell győződnie, hogy minden csapattag számára világos, mi a feladata. Ezt a hatékony kommunikáció által kialakított közös mentális modell felépülése teszi lehetővé. A környezeti tudatosság révén a csapattagok hatékonyabban reagálhatnak a váratlan helyzetekben, a stressztűrés pedig segíti, hogy a folyamatosan változó, bizonytalan helyzetekben képesek legyenek az információk állandó újraértékelésére.

A CRM-tréning során a hatékony tanulás érdekében a feladatok komplexitását a résztvevők tudásszintjéhez illesztik. A szituációk nehézsége az egyszerűbbtől halad a nehezebb felé, így a tanulók hozzászokhatnak a szimulációhoz, és megismerhetik a többi csapattagot. A Laval Egyetem több mint 20 különféle szcenáriót fejlesztett ki (egy-egy szituációs feladatra 10-15 perc jut), a legkönnyebbek az alapelvek közül max. három begyakorlására fókuszálnak (leginkább: csapatvezetés, a feladat megértése és az arról való meggyőződés, a feladatok prioritizálása); egyszerűbb szcenáriónak számít pl. a következő: műszakváltás van a patikában két gyógyszerész-csapat között a csúcsforgalom idején.

A hatékonyan kommunikáló csapatok ezt a feladatot könnyen meg tudják oldani, ami növeli a magabiztosságukat, és segíti, hogy bevonódjanak a tréningbe, míg azok a csapatok, akik számára nehézséget jelent a teendők szétosztása, ennek a feladatnak a révén hamar megértik a hatékony kommunikáció fontosságát. Az alkalmanként 3 órás tréning következő feladata nehezebb, pl. egy olyan szituáció, ami a hibázás lehetőségével szembesíti a csapatot: a betegekkel teli patikában leállnak a számítógépek. További szituációk lehetnek pl. a következők: hamis recepttel érkezik egy beteg; az egyik csapattag nem képes/nem hajlandó megfelelően kommunikálni; egy beteg elájul várakozás közben; egy szülő ragaszkodik ahhoz, hogy informálják az épp nagykorúságot elért gyermeke által kiváltott recepttel kapcsolatban; egy tapasztalatlan, új alkalmazott érkezése; gyógyszer-visszahívás; gyógyszerelési hiba; feltételezett gyógyszerlopás.

A Laval Egyetemen a szimulációs tréning során két technikus segít a környezet kialakításában és a szcenáriók lebonyolításában (a 3 órás gyakorlásba 3 szcenárió fér be), a csoportok 8 főből állnak, egy-egy szcenárióban 4 tanuló szerepel, míg a másik négy figyeli a szimulációt. Minden helyzetgyakorlat után kb. 30 perces megbeszélés következik, amit a szimulációs CRM-tréningben képzett gyógyszerész vezet. A kritikus pillanatok értékelésében segítséget jelent a szimuláció során készült videofelvétel visszanézése, ami a beszélgetést is megkönnyítheti. A tréning vezetője segít feloldani a résztvevők frusztrációit, és az individuális kritika helyett inkább a csapatmunka értékelésére fókuszál. A reakciók megbeszélésének és a helyzet elemzésének célja, hogy a tanulók számára nyilvánvalóvá váljanak a CRM alapelvei, azok is, amelyeket megfelelően használtak, és azok is, amelyeket alkalmazniuk kellett volna. Minden megbeszélés az alapelvek összefoglalásával zárul.

Az egyetem 5 év elteltével értékelte a CRM-tréninget, megállapították, hogy az könnyen beilleszthető a gyógyszerészképzésbe. Megkérdezték a résztvevőket is, hogy mit gondolnak, mennyire hasznos ez a képzési forma. Valamennyi gyógyszerészhallgató igen jónak, illetve kiválónak minősítette a szimulációs tanulás hatékonyságát.

Eredeti közlemény:
Tremblay ML.Simulation-based Crisis Resource Management in Pharmacy Education.
Am J Pharm Educ. 2018 Aug;82(6):6531.


Szemlézte:
dr. Kovács Bence

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A gyógyszerész mint menedzser

Mint minden munkahelyen, ahol emberek dolgoznak együtt, a gyógyszertárban is szükség van arra, hogy valaki ellássa a vezetői szerepkört. De mi tesz egy gyógyszerészt egyben sikeres vezetővé, mai szóval: menedzserré, aki jól koordinálja a vele dolgozó technikusok munkáját, megszervezi, irányítja és kontrollálja a gyógyszertár vagy a klinikai munkacsoport működését?

PharmaPraxis

Gyógyszerész-orvos kollaboratív modellben végzett hypertonia-menedzsment értékelése

Napjainkban a körzeti orvosi praxisok munkaerőhiánnyal küzdenek, és egyre fontosabbá válik egy új gondozási modell kialakítása: a nem-orvos szolgáltatók, többek között a gyógyszerészek bevonása és integrált betegellátó csapatok kialakítása.

PharmaPraxis

Vegyenek-e részt a klinikai munkában az intézeti gyógyszertárak vezetői?

Számos érv szól amellett, hogy a jó gyógyszertári vezető továbbra is részt vesz a gyógyító munkában, de ugyanígy érvelhetünk amellett is, hogy csak az válik jó menedzserré, aki erejét, idejét kizárólag a vezetői feladatoknak szenteli.

PharmaPraxis

Klinikai gyógyszerész a hollandiai alapellátásban: négy lehetséges modell

A gyógyszert nem kiadó gyógyszerész szerepköre, felelőssége egyelőre bizonytalan. Négy eltérő modellel tipizálható megítélése ellenére jelentős szakmai konszenzus uralkodik az új típusú gyógyszerész szerepének egyes jellemzőit, valamint az alapellátási gyakorlatba való integráció pénzügyi, szervezeti és együttműködési aspektusait illetően.

PharmaPraxis

A gyógyszerészi gondozási terv készítésének legfontosabb szempontjai

Az alapellátás integráns része a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott gondozásiterv-szolgáltatás – legalábbis Kanadában, amelynek tíz tartománya közül nyolcban a gyógyszerészek e szolgáltatásért javadalmazásban is részesülnek.