TARTALOM

 VISSZA

 


Közös szakmai napot tartott az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet és a Nutricia




| |
 

Október 5-én tartotta szakmai napját az Országos Idegtudományi Intézet (OKITI), melynek keretében megrendezték az OKITI-Nutricia Sympóziumot is, ahol a stroke-on átesett betegek korszerű táplálásterápiájáról tartottak előadásokat. Az esemény apropóját az OKITI 65 éves jubileuma és a közelgő STROKE világnap, aktualitását pedig a megújuló hazai és nemzetközi irányelvek adták.

Az egynapos konferencián fontos előadások hangzottak el nemcsak a stroke-on átesett páciensek terápiás kezelési módszereiről és a lehetséges intervenciókról, de nagy hangsúlyt kaptak a neuroonkológiai, funkcionális idegsebészeti és az endoszkópos sebészeti területek is. A délutáni szekció kiemelt témái közt szerepelt a stroke-on átesett betegek életminőségének javítása, melynek kapcsán főként a megfelelő táplálás és dietetikai tanácsadás jelentőségéről volt szó.

„Intézetünk komoly tradíciókat ápol és iskolateremtő szerepet tölt be, immár közel hét évtizede” – emelte ki dr. Óváry Csaba, az Intézmény főigazgatója. – „Feladataink szinte végtelenek, hiszen legtöbb tevékenységünkben kiválósági centrummá tervezünk válni. Bizonyos területeken, például a neurointervencióban ez sikerült, illetve a Nutriciával 2015 óta folytatott együttműködés révén a betegek táplálásában is létrejött kiválósági centrumunk.”

„Hiába minden technológiai fejlődés, a csúcsszínvonalú képalkotó diagnosztika, a világ legmodernebb műtéti technikáinak megtanulása, mindhiába végzünk költséges és eszközigényes beavatkozásokat, ahhoz, hogy a lehető legjobb orvosi eredményt produkáljuk, nem szabad elfeledni az alapvető összefüggéseket” – vélte a főigazgató. – „A nyelészavar gyors detektálása és megfelelő táplálás nélkül az ultraspecializált high-tech környezet betegeink életminőségének hosszú távú javításában nem sokat ér.”



2015-ben a Szent János Kórház Neurológiai Osztály – Stroke Centrumban kezdődtek meg a heveny stroke-betegek táplálásterápiájával kapcsolatos ellátási és finanszírozási vizsgálatok. Ezek az eredmények világítottak rá arra, hogy a megfelelő táplálásterápia alkalmazása nem csak a beteg érdeke, de költséghatékonyság szempontjából is fontos. Ennek birtokában született meg és 2017-ben publikálásra került az akut stroke-betegek táplálásterápiájának magyarra adaptált szakmai irányelve.

E területen nélkülözhetetlen munkát végez a Nutricia, amely az orvosi célokra szánt klinikai tápszerek piacvezető gyártója Európában. A Nutricia olyan célzott és hatékony táplálási terápiás megoldást kínál az érintetteknek, amely az adott személy tápanyagigényére és gyógyulási folyamatára épül. A Nutricia termékek időben megkezdett alkalmazásával és a gyógyszeres kezelést szervesen kiegészítő táplálásterápiával az egészségügyi szakemberek jelentősen javíthatják a kezelések hatékonyságát.

Hazánkban 2017-ben nyitották meg először kapuikat a Nutricia Neurológiai Excellence Centerek, ahol az országban 5 helyszínen regionális képzéseket tartanak a neurológus szakorvosoknak. A példaértékű képzések hozzájárulnak, hogy a Nutricia a szakorvosokkal közösen az innovatív táplálásterápia megismerése révén javítsák a betegek túlélési és felépülési esélyeit és csökkentsék a stroke-kal járó komplikációk kialakulását.



„Regionális képzéseinket csakúgy kiemelten fontosnak tartjuk, mint e konferencián való részvételünket. Itt olyan nélkülözhetetlen információkhoz jutnak a hazai szakemberek, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a stroke betegek enterális táplálásával kapcsolatos és a Dysphágiát okozó neurológiai kórképekkel élő érintettek olyan terápiában részesüljenek, mely hosszútávon pozitívan befolyásolja a betegrehabilitációt” – mondta el Dr.Katona Beatrix, a Nutricia magyarországi leányvállalatának vezetője.

NOGUCHI PORTER NOVELLI és Numil Kft. (Nutricia Magyarország)
2018. október 15.


Kulcsszavak

stroke, táplálás, Nutricia

Kapcsolódó anyagok

A hypertonia kezelése stroke-prevencióban és az akut ellátás során az új Európai Hypertonia (ESH, 2018) és Kardiológus (ESC, 2018) Társaság, valamint a Magyar Hypertonia Társaság (MHT, 2018) ajánlása alapj

Az egyoldali izolált és hátsó agyi arteriolaris thalamicus infarktusok kockázati tényezőinek, topográfiai elhelyezkedésének és stroke- mechanizmusainak vizsgálata

A nem billentyű eredetű pitvarfibrilláció következtében kialakuló agyvérzés súlyosságának előrejelzése

A naponta egyszeri vs. kétszeri nem K-vitamin-antagonista orális antikoaguláns kezelés melletti, való életbeli adherencia hatásának modellezése

Hyperhomocysteinaemia fogamzó korú migrénes nőbetegek esetén

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

2020. január 1-ig minden magánorvosnak és -fogorvosnak is csatlakoznia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez

Hamarosan tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) használó intézmények köre: 2020. január 1-ig minden magánorvosnak és -fogorvosnak csatlakoznia kell és legkésőbb 2020. június 1-tõl hiánytalanul adatot kell szolgáltatnia az EESZT-be.

Tovább


X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Tovább


Pályázati felhívás – 40 év alatti orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára. A nyertes pályázó(k) között 500 000 Ft alapítványi adomány kerül kiosztásra.

Tovább


Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Tovább