hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Klasszikus magyar festészet



| |
 


Élénk vásárlói érdeklődés kísérte a Virág Judit Galéria tavaszi árverését hétfőn este Budapesten, a 19. és 20. századi klasszikus magyar festészet alkotásai mellett Zsolnay-kerámiákat felvonultató aukción több mű is jelentős licitemelkedés után kelt el. A legdrágábban, kikiáltási árának több mint kétszereséért, 38 millió forintért Paál László 1876-ban festett Erdőrészlet sziklákkal című tájképe talált új gazdára.

Paál László művészetének utolsó korszakában született az Erdőrészlet sziklákkal című, drámai erejű olajkép, amely a fény és az árnyék ellentétére épül. Az alkotás kikiáltási ára 15 millió forint volt.

Élénk licitemelkedés után kelt el Berény Róbert Szőlős csendélet című festménye, amely a művész érett korszakának főművei közé tartozik. Az 1928-as olajkép kikiáltási ára 7,5 millió forint volt és végül 30 millió forintnál ütötték le az árát. Czigány Dezső Csendélet citromokkal című puritán olajfestményét 5,5 millió forintos kikiáltási árról, több ajánlat után 17 millió forintért vásárolta meg új tulajdonosa.

Kikiáltási árának majdnem háromszorosáért, 32 millió forintért kelt el Vaszary János Viharos Adria című olajfestménye, míg a művész Pesaroi fürdőzők című alkotása 15 millió forintos kikiáltási árról 24 milliós leütést ért el. Nagy érdeklődés övezte László Fülöp Pourtales grófnő arcképe című, 1914-re datált művét. A képet 360 ezer forintos kikiáltási árról indulva 2,6 millió forintért ütötték le.

A Zsolnay-tárgyak közül az Apáti Abt Sándor formaterve alapján készült csavart, harangvirágos kehelyvázát egymillió forintos kikiáltási árról indították, végül 3 millió forintért vásárolta meg új tulajdonosa. A több mint 300 millió forint kikiáltási értékű aukciós anyag szinte az összes darabja elkelt a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján.



2014. május 19., hétfő

Kapcsolódó anyagok

Pszichiátriai és az orvostudomány mainstream kutatásai

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az év orvos írója és költője 2018 – pályázat

Pályázatot hirdet az Irodalmi Rádió Az év orvos költője, valamint Az év orvos írója cím odaítélésére. A pályázaton orvos, illetve egészségügyi végzettséggel rendelkezők, egészségügyi intézményben dolgozók vagy egyéb egészségügyi munkakörben foglalkoztatottak vehetnek részt. Versekkel és novellákkal lehet pályázni. Az eredményeket az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának keretében teszik közzé 2018. szeptember 15-én.

Tovább


Tízből két magyar érintett valamilyen légúti betegségben

Magyarországon a népesség csaknem 25 százalékánál fordul elő légúti allergiás megbetegedés, az asztmás és COPD-s betegek száma pedig közel 1 millióra tehető. Többlépcsős, nagyszabású kampányt indított „Mozdulj Oxigénnel” elnevezéssel a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet hátterével létrehozott Légzéssel a Lélekért Alapítvány, hogy felhívják a figyelmet a súlyos légúti betegségekre a betegek mobilitásának lehetőségeire, a megelőzés és a terápiás együttműködés kiemelkedően fontos szerepére. A kampány megkoronázásaként filmvászonra illő kisfilm készült Magyarország legkülönlegesebb kórusáról, mely bemutatja hogyan készült fel a kórus első nagy fellépésére.

Tovább


Global Generic, Biosimilar and Value Added Medicines Conference

Industry leaders from the generic, biosimilar and value added medicines industries discuss challenges and opportunities in ensuring sustainable, worldwide patient access to pharmaceuticals.

Tovább


Öt új nemzeti kutatás-fejlesztési program indul

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával öt nemzeti kutatás-fejlesztési program indul tíz új projekttel, összesen öt milliárd forint támogatással - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Tovább


Klasszikus magyar festészet