Hírvilág

Kilencmillió demens Kínában

2013. JÚNIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több mint kilencmillió ember szenvedett demenciában 2010-ben Kínában - derült ki egy friss tanulmányból, amelyre a hongkongi South China Morning Post című lap hivatkozik pénteki számában. A lap és a szakértők szerint a számok egészségügyi válsághelyzetre utalnak, különösen annak tükrében, hogy húsz évvel korábban a szellemileg hanyatló betegek száma épp, hogy megközelítette a 3,7 milliót. Ugyanakkor szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy korábban az idős korban jelentkező demenciát nem tekintették betegségnek, csak súlyosabb esetei kerültek az egészségügy látókörébe, illetve a statisztikákba. A kutatók 1990-től tíz év 89 angolul és kínaiul publikált tanulmányának megállapításait vizsgálták újra, s ezekből jutottak arra a következtetésre, hogy Kínában 2010 végén 9,19 millió demenciával küzdő beteg lehetett, és közülük csaknem 5,7 szenvedett Alzheimer-kórban. Ez azt jelenti, hogy a világ legnépesebb országában van a legtöbb Alzheimer-beteg. A szakértők úgy vélik, hogy a számokat részben a születéskor várható élettartam gyors emelkedése is magyarázza. Az öregedő Kínában ma már jóval tovább élnek az emberek, mint évtizedekkel korábban. Az alacsony és közepes jövedelmekkel jellemzett társadalmakban jellemzően ritka a demenciában szenvedők tömeges előfordulása, hiszen e betegség többnyire csak 75 éves kor után jelentkezik. A jobb életkörülmények és egészségügyi ellátás a kelet-ázsiai országban hirtelen robbanást idézett elő ezen a területen is. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a demencia gyakrabban fordul elő a kínai nők, mint a férfiak körében. A kínai statisztikai adatok szerint a nők sokkal tovább élnek, mint a férfiak; a 85 éveseknek a 75 százaléka nő. A The Lancet nevű folyóiratban közölt tanulmány megkérdőjelezi, hogy Kína felkészült lenne a helyzet kezelésére, különösen, mivel a nyugati országok is csak most térnek magukhoz és kezdik megérezni a kérdés fontosságát és kezelésének költséges voltát. A szakemberek fontosnak tartják a közvélemény figyelmét felhívni a jelenségre, a demenciával kapcsolatos félreértések, téves nézetek tisztázására. Országos, helyi és a családokhoz eljutó felvilágosító kampányokat sürgetnek, amelyek során tisztázzák, hogy a betegség igenis jelen van a társadalomban, s nem feltétlenül az öregség természetes velejárója, amivel nem lehet mit kezdeni, hanem betegség, amelyet kezelni kell, s amelynek kapcsán fokozott teher hárul a hozzátartozókra. MTI 2013. június 7., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről