hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Kilenc díjat nyert a demenciakutatást segítő játék



| |
 

Kilenc díjat nyert a Sea Hero Quest elnevezésű, demenciakutatást segítő mobiljáték a Cannes-i Nemzetközi Kreativitási Fesztiválon (Cannes Lions International Festival of Creativity).

A fesztiválon a játék egy arany, öt ezüst és három bronz Oroszlán-díjat érdemelt ki. A Sea Hero Quest a Deutsche Telekom és a Saatchi & Saatchi legújabb kampányának a tárgya - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A mindössze pár héttel ezelőtti megjelenés óta a játék letöltéseinek száma elérte az 1,6 milliót. A mezőnyben a magyarok több mint 130 ezer letöltéssel közvetlenül az Amerikai Egyesült Államok után állnak, nagyjából egy szinten Nagy Britanniával.

A közösen elért játékidő több mint 30 évet tesz ki, ezzel 4500 évet is meghaladó hasonló jellegű laboratóriumi kutatás eredményeit sikerült létrehozni. Az emberek térbeli tájékozódásáról végzett korábbi vizsgálatok ugyanis legfeljebb 600 résztvevővel folytak, ezért a saját területén ez az adattömeg minden korábbit felülmúl.

Jelenleg világszerte több 47 millió ember küzd demenciával, a becslések szerint ez a szám 2050-re 135 millióra fog nőni. Sok demenciával élő ember számára az egyik első tünet a térbeli tájékozódás romlása. A játékot széles körben az egyik kulcsfontosságú lépésnek tekintik a demenciát okozó betegségek új diagnosztikai tesztjeinek kidolgozásában.


Forrás:MTI
MTI 2016. június 28., kedd 17:29


Kulcsszavak

MTI, demencia, játék, kutatás, mobiljáték

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke .

Tovább


Orvostudományi cikk táplálta az opiáttúladagolási járványt Észak-Amerikában

2007-ben az OxyContin nevű fájdalomcsillapító gyártója és három magas beosztású vállalatvezető bűnösnek mondta magát abban a szövetségi bűnügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy félrevezették az engedélyező hatóságokat, orvosokat és betegeket a gyógyszer túladagolásának kockázatát illetően.

Tovább