hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Kábítószer-ellenes Világnap



| |
 


A kábítószerhasználat megelőzhető, a függés pedig kezelhető, ez a reménység az üzenete a Kábítószer-ellenes Világnapnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, amikor csütörtökön Budapesten miniszteri díjakat adott át a területen hosszabb ideje tevékenykedő szakembereknek.

Czibere Károly fontosnak mondta, hogy az elismeréseken keresztül a társadalom figyelmét ráirányítsák a kábítószer-elleni küzdelem fontosságára, arra, hogy józanul végig kell gondolni azt a felelősséget, amit a társadalomra hárít az ügy.

Mint mondta, a jelenleginél sokkal hangsúlyosabban kell érvényre juttatni a testi-lelki épség, az egészség ügyét, azt hogy az e melletti elkötelezettség olyan alapérték, ami az egész társadalom közös ügye.

Az új államtitkár utalt arra, hogy a tavalyi világnap óta fontos mérföldkő volt a nemzeti drogellenes stratégia októberi elfogadása, ami 2013-2020 közötti időszakra állapít meg célkitűzéseket. Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években jelentősen átalakult a drogok piaca és nagyon gyorsan terjednek a különböző pszichoaktív anyagok, amelyeknek még az orvostudomány sem ismeri a hatását.

Az államtitkár szerint a kábítószer-használat megelőzésében kiemelt szerepük lehet a családoknak és a kisebb közösségeknek, ezért szerinte ezeket kell erősíteni. Jelezte: a baráti közösségekre éppen akkor van szükségük a fiataloknak, amikor a legnehezebb életszakaszukban vannak.

Véleménye szerint bátorítani és erősíteni is szükséges a szülőket abban, hogy ha a gyerekük a droghoz nyúl, merjenek szembenézni a problémával és már a családon belül tegyék fel az első kérdéseket, tehát vállalják a felelősséget szeretteikért.

"Van szabadulás, van szabadság ebből a megkötözöttségből" - hangoztatta "biblikus megfogalmazással" a református szeretetszolgálatból érkezett államtitkár. Czibere Károly úgy látja, a társadalompolitika feladata az, hogy belesűrítse mindazt a tudást és felhalmozott szakmai tapasztalatot, ami a fiatalokat abban a döntésben tudja segíteni, hogy ne nyúljanak a pohárhoz vagy a tűhöz.

Az államtitkár Balog Zoltán miniszter megbízásából Elige Vitam-díjat (Válaszd az életet) adott át több évtizeden át végzett elkötelezett szakmai, tudományos munkásságáért Eőry Ajándok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület orvosa, valamint Kelemen Gábor, a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsésztudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete egyetemi tanára, addiktológus, pszichoterapeuta részére (utóbbi távollétében a díjat a felesége vette át).

Eőry Ajándok a hazai és nemzetközi szinten elismert tudományos munkássága, a hagyományos kínai orvoslás módszereinek a szenvedélybetegek kezelése terén való alkalmazása, valamint a hajléktalan szenvedélybetegek segítése terén kifejtett példaértékű munkája elismeréseként vehette át a szakmai díjat, míg Kelemen Gábor professzor a szenvedélybetegekkel való tudományos, családi rendszerszemléletű, hazai és nemzetközi szinten elismert, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott Andó Bálint, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Pszichiátriai Klinikájának egyetemi tanársegédje, klinikai szakpszichológus, Bognár Éva, a Drog Stop Budapest Egyesület társelnöke, addiktológiai konzultáns, Elekes Zsuzsanna szociológus professzor, színházterapeuta, az alkohol- és drogbetegek önkéntes, szakképzett segítője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének egyetemi docense, Nagy Zsolt, a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények igazgatósága, Írisz Klub Szenvedélybetegek Nappali Intézménye koordinátora, valamint Rendi Mária, a Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány, "a Hely" kuratóriumi elnöke.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott: két szervezet is: az Életrevaló Karitatív Egyesület, valamint a Baptista Szeretetszolgálat Miskolci Női Lakóotthona.

Az ENSZ közgyűlése 1988-ban nyilvánította június 26-át Kábítószer-ellenes Világnappá, Magyarországon 1997 óta tartják meg a figyelemfelkeltő napot, és 2001 óta adnak át elismeréseket. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kábítószerrel való visszaélés, és az illegális kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre.




MTI 2014. június 26., csütörtök

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Diabetológiai készítmény nyerte az Év Gyógyszere 2016 díjat

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Damjanovich Sándor biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke .

Tovább


Orvostudományi cikk táplálta az opiáttúladagolási járványt Észak-Amerikában

2007-ben az OxyContin nevű fájdalomcsillapító gyártója és három magas beosztású vállalatvezető bűnösnek mondta magát abban a szövetségi bűnügyben, amelyben azzal vádolták őket, hogy félrevezették az engedélyező hatóságokat, orvosokat és betegeket a gyógyszer túladagolásának kockázatát illetően.

Tovább


Kábítószer-ellenes Világnap