hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Jövő zenekara: művészcsalád



| |
 




Folytatódnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) jótékonysági koncertjei. A zenekar muzsikusai november 10. és 16. között tíz idősotthonban, három SOS Gyermekfaluban, három zsinagógában és három templomban adnak ingyenes hangversenyt.

A BFZ közösségi hetének fontos és új eleme, hogy három magyarországi SOS Gyermekfaluban, Battonyán, Kőszegen és Kecskeméten is lesznek kakaókoncertek a hátrányos helyzetű, vér szerinti család nélkül nevelkedő gyerekek számára - derül ki a zenekar közleményéből.

Az idősekre is gondol a zenekar, novemberben öt helyett már tíz otthonban muzsikálnak különböző kamaraformációkban Budapesten, Biatorbágyon, Pátyon, Diósdon, Veszprémben és Miskolcon.

A három nyári helyszín után most újabb három olyan zsinagógát keresnek fel a BFZ zenészei, amely már elveszítette eredeti funkcióját: Szekszárdon, Szolnokon és Kisvárdán is lesznek zsinagógakoncertek. "A cél, hogy újra figyelem irányuljon a zsidó örökségre, és hogy a helyi közösségek megismerhessék azt a toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte" - írták a beharangozóban.
A zsinagógakoncerteken Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija mesél a helyi zsidó közösségek és a zsinagógák történetéről, a koncert után pedig egy különleges zsidó finomságot is megkóstolhat a közönség.

A BFZ közösségi hetének negyedik pillérét a templomi koncertek adják, amelyeken a zenekar barokk együttese kalauzolja el a hallgatókat Bach egyedi világában. A leányfalui református, a budavári evangélikus és a zsámbéki katolikus templomokban az egyházi témájú zeneművek korabeli hangszereken szólalnak meg, autentikus környezetben.

A zenekar missziója, hogy azokkal az emberekkel is megismertesse a komolyzenét, akiknek anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból nem adatik meg, hogy eljussanak egy hangversenyre. Az együttes minél több vidéki helyszínre szeretne eljutni közösségi koncertjeivel, hogy az ott élő emberek is találkozhassanak az élő zene varázsával.

"Új koncertformákat kell kitalálni, mert új kapcsolatot kell teremteni a közönséggel. Nem biztos, hogy jó az, hogy így, frakkban, százan ott ülünk a színpadon, és minden ugyanúgy marad. Azt hiszem, hogy az emberek igényei változnak, és nekünk lassan-lassan ki kell találni a jövő zenekarát. A jövő zenekara egy olyan művészcsalád, amely sok-sok különböző formában jut el a közönséghez, és szolgálja a közönség kulturális igényeit" - fogalmazott videóblogján Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
A koncertekről további információ a zenekar honlapján (www.bfz.hu) érhető el.

Forrás: MTI

2014. november 1., szombat

Kapcsolódó anyagok

Absztraktok

Program

A Magyar Stroke Társaság XIII. Konferenciája és a Magyar Neuroszonológiai Társaság X. Konferenciája Absztraktfüzet

Az optimális betegkiválasztást támogató képalkotó diagnosztika alapelvei akut ischaemiás stroke-ban

A stroke-betegek táplálásterápiájáról

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Nobel-díj - Závodszky Péter: a krio-elektronmikroszkópia az utóbbi évek egyik legnagyobb metodikai áttörése

Az utóbbi évek egyik legnagyobb módszertani áttörésének nevezte a krio-elektronmikroszkópiát Závodszky Péter. Ez a technikai eszköz lehetővé teszi, hogy az élettudomány "eddig fel sem tett kérdésekre" is válaszokat keressen - mondta biofizikus az MTI-nek az után, hogy Stockholmban szerdán bejelentették, a biomolekuláris kutatásokban, a biomolekuláris struktúrák nagyfelbontású vizsgálata során alkalmazott módszer kidolgozásáért ítélték oda az idei kémiai Nobel-díjat.

Tovább


A 3D-nyomtatás orvosi felhasználásáról tanácskoznak Pécsen

A háromdimenziós nyomtatással előállított protézisek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témaköreit is felöleli a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában csütörtökön kezdődő interdiszciplinális konferencia.

Tovább


Gének, etikák, génetikák

A minket körülvevő valóságnak kétféle megközelítése, leírása létezik egymás mellett: egy természettudományos, amelyben a számok, a függvények, a kiszámíthatóság, az ellenőrizhetőség, az igazolhatóság a fő szempontok, és egy humán, művészeti, amelyben a nyelvi megragadhatóság, a többszólamúság, az időbeli változékonyság, a képzelőerő domináns szerepe, a művészeti szabadság a meghatározó jellemzők.

Tovább


Növénybiológus és kutatóorvos kapta A nőkért és a tudományért díjat

Két kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű pénzdíjas elismerését, amely fiatal nőket ösztönöz tudományos munkájukban. A díjat Tóth Szilvia Zita növénybiológusnak és Wohner Nikolett kutatóorvosnak ítélte az akadémikusokból álló zsűri.

Tovább


Jövő zenekara: művészcsalád