Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A nem veleszületett agysérültek rehabilitációját segítő Cortex - Agysérültekért Alapítvány tevékenységét és a móri Szerelem szigeten egy lakatfal felállítását támogatják a május 25-i Móri Karika elnevezésű jótékonysági kerékpártúra nevezési díjaiból befolyt összeggel a szervezők - mondta el a móri rendezvény sajtószóvivője kedden. Molnár Krisztina tájékoztatása szerint a 7. alkalommal megrendezendő túra résztvevői szombaton 10 óra 10 perckor a Lánczos-kastély előtti térről indulnak és három távon - 110, 50 és 25 kilométeren - járhatják be a Mór környéki településeket a Vértes és a Bakony között. A legjobbak 2013-ban is Mór polgármesterétől, Fenyves Pétertől vehetik át a vándorkupákat. Az idei rendezvényt két híresség is segíti: Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdás, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja és Puskás Peti énekes-színész. A jótékonysági kerékpáros túra nevezési díjaiból származó bevétel egyik felét a Cortex - Agysérültekért Alapítvány kapja. Az alapítvány többnyire nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek (daganatos vagy balesetben, agyvérzésben megsérült betegek) utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A bevétel másik fele a móri Városi Közművelődési Közalapítványon keresztül a móri lakatfal elkészüléséhez járul hozzá, amelyet június 22-én adnak át a Szent István parkban. A rendezvény lokálpatrióta érzelmektől vezérelve 2007-ben startolt. Orosz Zsolt móri születésű orvos, barátai segítségével írországi tapasztalatait honosította meg hazánkban. A Móri Karika résztvevői – a Cortex alapítvány tevékenységének mindenkori segítése mellett - tavalyelőtt a móri születésű Wekerle Sándor (1848--1921) egykori miniszterelnök szobrának elkészülését, tavaly pedig az 1739-ben készült Szent Sebestyén- és az 1844-ben felállított Szent Flórián-szobor felújításának megvalósítását patronálták. MTI 2013. május 21., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Idegtudományok

Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.